James Bond 23 - 2012 novemberében a mozikban
Az MGM csődöt jelentett be azért, hogy megszűntesse a körülbelül 4 billió dollárnyi adósságát, és a Spyglass Entertainment irányítása alá helyezte magát.
Az MGM csődöt jelentett be azért, hogy megszűntesse a körülbelül 4 billió dollárnyi adósságát, és a Spyglass Entertainment irányítása alá helyezte magát.
David Duchovny sorozatszereplése mellett arra is szakít időt, hogy az újságírók kényes-bajos kérdéseire válaszoljon, a TVMag riportere kiderítette tőle, hogy mi a helyzet a jövőjével.
A 2012. május 25-én debütáló harmadik Sötét Zsaruk epizód az elődökhöz képest szintén tartalmaz majd beugró, feltűnő sztárokat, akik cameo-ja növelik a színvonalat.
Nemrégiben a BBC terjedelmes interjút készített a 3D és az Avatar címes mesterével, James Cameron-nal, aki nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy az utókonvertáló 3D-s eljárás halálra vannak ítélve.
Miután a Toy Story 3-at elkezdték vetíteni a mozikban és óriási siker lett, a Pixar nem csak a folytatáson kezdett el gondolkodni, hanem rövid filmeken is.
A Production Weekly munkatársai szerint 2011 májusában kezdődhet meg a Szellemirtók harmadik részének forgatási munkálatai.
2010. november 3-5. között Budapesten és Egerben felolvasóesteket rendez a Goethe Intézet.
A 3D-s mozit készítenek Yann Martel Booker-díjas Pi élete című regényéből.
A Fűrész legutolsó, három dimenzióban vetített epizódja brutálisabb és epikusabb lett, mint az előző hat talán együtt véve, ezt bizonyítja a 85%-os értékelésünk is, valamint...
Napvilágra került a készülő Men In Black 3 film forgatókönyvének néhány részlete, így aki kíváncsi rá, hogy J és K milyen kalandokba bonyolódnak, az maradjon velünk! Mivel a film néhány jelenetére és alapvető történeti szálara derül fény, csak az olvasson tovább, aki biztos a dolgában!
Múlt héten egy kis előzetest láthattunk Michael Bay Transformers 3 filmjének a logójából. A film címe Transformers: Dark of the Moon lesz.
A tegnap megjelent Fűrész 3D tiszteletére készült egy nagyjából 7 perces videó, amiben minden benne van, amit az előző 6 rész alatt lényegesnek vélt(ek) a készítő(k).
Megbízható forrásokból tudhattuk meg, hogy Christopher Nolan ezen a héten fiatal színésznőkkel találkozott, hogy megtalálja a következő Batman film női főszereplőjét.
A 20th Century Fox bejelentette, hogy az Oscar díjas rendező, James Cameron következő két filmje a hihetetlenül sikeres Avatar 2. és 3. része lesz, melyet egyszerre vesznek fel. Újabb sikeres(en lezárt) első epizódból lesz tehát trilógia.
Akárcsak a Star Wars-ból, az Indiana Jones sagából is lesz 3D-s moziváltozat. A sort természetesen Az Elveszett Frigyláda Fosztogatói nyitja majd.
Az elkövetkező napokban végre felkerülnek versenyünk novellás részének nyertes művei.
Bizonyára emlékeztek még Natascha Kampusch-ra - ő volt az a lány, akit tíz éves korától nyolc éven keresztül tartott fogva egy gyermekrabló. Szenvedéseiről írt könyve hamarosan magyar nyelven is kapható.
Az Amazonnak köszönhetően napvilágra került a Michael Bay rendezte, The Dark of the Moon alcímű Transformers 3 szinopszis, magyarul napvilágot látott a rövid, tömör sztori.
A Walt Disney Pictures hivatalos úton is bejelentette azt az időpontot, mikoron is Vasember barátunk harmadszorra is lecsap majd, valamint feltűnnek a színen a Bosszú Angyalai.
Christopher Nolan találkozni fog Tom Hardy-val egy szerep kedvéért, amit a színész a Batman 3-ban vállal el. Vajon ki lesz majd Hardy?
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.