Megvan a Pókember reboot főgonosza
Szerte ágazó spekulációk után nagyon úgy tűnik, hogy Marc Webb közelgő Pókember reboot próbálkozásában a kis hálószövögető fő ellenfele a gyík lesz.
Szerte ágazó spekulációk után nagyon úgy tűnik, hogy Marc Webb közelgő Pókember reboot próbálkozásában a kis hálószövögető fő ellenfele a gyík lesz.
Wiking kolléga egészen részletesen avatott be titeket a DreamWorks kezei között újjáéledő Halo film eshetőségeire, én pedig felnyitom a szemetek a premierrel kapcsolatban.
Szinte napra pontosan egy hónapja írt arról Szada, hogy a Microsoft továbbra sem tett le egy esetleges Halo-filmről. A redmondi cég még mindig nem sürgeti a dolgot (minek is tenné), a Dreamworks azonban készen áll, hogy vászonra vigye a történetet.
Már jó néhány Közösségi hálóval ezelőtt megmondtuk, hogy a maga műfajában felcsigázza majd a kedélyeket a Facebook-ból készült film, a legfrissebb trailer pedig minket igazol.
Hölgyeim és Uraim balra tőlünk láthatják a Halott Város hírességét, a baltás rémet!
Mivel a Kaptár: Túlvilág egyedüli premierként vetette be magát a mozik házibulijára, ezért a bevétel garantált, afféle "na ki van a házban? zombik a házban!" módon.
A Variety jelenti: a Microsoft továbbra sem hagy fel azon tervével, hogy nagy vásznon lássa viszont arany tojást tojó tyúkját, a milliók által kedvelt Halo-t.
A fenti cím egy 1972-es film remake-jét takarja, aminek a kedvcsinálója már márciusban megtekinthető volt a hálón, ám a produkció maga mindeddig ott porosodott valamelyik polcon, kiadó után kiáltva.
Az internetszolgáltatóm elvileg stabilizálta a hálózatot, úgyhogy kénytelen leszek visszamondani a bérgyilkost. Remélem nem lesz morcos a pénz miatt...
A Halottak Útján még senki nem kelt át élve. Vagy mégis? A regényből kiderül!
Robert Duvall érdekes sztorival rukkol elő, bár az ötlet nem új, de annál foglalkoztatottabb. A saját halotti torát rendezi meg, úgy hogy még életben van...
Merész ötlettel állt elő a Michael Shamberg - Stacey Sher nevű páros. Megszerezték a Paul Élőhalott című könyv filmjogait, így elkészíthetik a Beatles életét zombi kiadásban.
Egyre jobban kezd érdekelni a Michael Cera nevével vontatott Scott Pilgrim vs. The World, amellyel kapcsolatban friss videóanyagot tettek közre a webhálón. Mi pedig nektek közvetítjük.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.