Mi történik a nevekkel a filmplakátokon, mindenki megőrült?
Miért vannak össze-vissza a nevek a mozifilmek plakátjain, miért kerül más színész neve egy adott sztár feje fölé? Ezt a fontos kérdést jártuk most körül.
Miért vannak össze-vissza a nevek a mozifilmek plakátjain, miért kerül más színész neve egy adott sztár feje fölé? Ezt a fontos kérdést jártuk most körül.
A Paramount gondozásában készülő Rainbow Six mozi igazából egy korábbi Tom Clancy-film folytatása lesz.
Nem lesz hiány videojátékon alapuló tévésorozatokból és mozifilmekből a 2023-as évben sem.
Kevés kalandfilm készül, így a műfaj szerelmeseinek érdemes odafigyelnie a január 19-én mozikba kerülő francia-belga koprodukcióra, amire ti már premier előtt beülhettek.
A 25. évforduló alkalmából felújított képpel, 3D-ben láthatja majd a közönség James Cameron filmjét.
Anyagi fronton ezek a filmek adták a legnagyobb pofonokat a stúdióknak.
Több mint két évtizeddel az Oscar-díjas első rész után Ridley Scott ismét elhozza Róma dicsőségét a mozikba.
Rian Johnson árulta el, hogy a közönség elé került, tehát a mozikban és a Netfixen is bemutatott végső vágatban maradt egy hiba. De nem véletlenül.
Tom Hanks-film, Guy Ritchie-akció, Oscar-aspiránsok, Cronenberg-testhorror. Á, mindez semmi, csak néhány film a januári mozifelhozatalból.
Michael Keaton Batmanje új Batwinget fog kapni a jelek szerint.
Ha azt hiszed, James Gunn volt kemény a Sziklával, akkor nézd meg, mit művelnek vele a lányai!
Ha eddig nem volt elég biztos, most már mérget is vehetünk a kedvenc hálószövőnk mozis visszatérésére.
Keanu Reeves méltó ellenfelet kap a negyedik John Wick moziban.
Nem minden vetítőterem bírt el James Cameron legújabb attrakciójával.
Két videóban gyűjtöttük össze a 2023-as év legütősebb filmes bemutatóit, most az első részt nézhetitek meg.
Két cikkbe zsúfoljuk a 2023-as év legvártabb mozis bemutatóit, ennek olvashatjátok most az első felét.
Oscar-jelölt rendezővel és sztárparádéval költözik a mozivászonra kislányok millióinak rózsaszín álomvilága.
Nem fog finomkodni az első MCU-s Deadpool mozi, legalábbis Shawn Levy szerint.
Christopher Nolan következő filmje csak 2023 nyarán kerül a mozikba.
December 8-tól nézhető a magyar fantasy, az Átjáróház, amelynek forgatásáról és VFX-trükkjeiről a rendező, Madarász Isti és a vágó, Duszka Péter Gábor meséltek.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.