Aktuális könyves cikkünkben igyekeztünk vegyesen válogatni számotokra olvasnivalót. Disztópikus, komor science-fiction történettől kezdve pápákról szóló, ismeretterjesztő könyvön át egészen egy ikonikus író-rendező önéletrajzáig van itt minden (és még egy Trevor Noah is átcsúszott a rostán). Reméljük, hogy kedveteket lelitek majd a kis ajánlókban/kritikáinkban és inspirálva érzitek majd magatokat arra, hogy még többet olvassatok és csak úgy faljátok a betűket. Lássuk hát, miket nyúztunk az elmúlt időszakban!
Tom Sweterlitsch - Angyalok pokla
Tom Sweterlitsch előző, Letűnt világok című regényét már korábban méltattuk hosszabban, így kíváncsian vártuk, mivel rukkol elő következőleg. Nem kellett csalódni: az Angyalok pokla ha történetszövésében nem is annyira komplex, mint elődje, de más területeken ugyanolyan ötletes és intenzív. A történet valamikor a jövőben játszódik, főhőse pedig egy férfi, Dominic Blaxton, aki biztosítási kárigényeket mér fel egy cégnek. Blaxton elvesztette feleségét egy Pittsburgh-öt sújtó atomrobbanást követően és azóta sem tudott továbblépni a múlton. Tépelődéséből egy lány feltételezhető meggyilkolása rázza fel, amely ügyben való nyomozása során csúfabbnál csúfabb igazságokra kénytelen rábukkanni. Az Angyalok pokla nyomozási szála persze csak egy rétege a nagy egésznek, Sweterlitsch ezt a vonalat használja fel arra, hogy bemutassa Dominic depresszióját és azt, hogy mennyire képtelen a jelenben élni. Egy eszköz segítségével majd' megállás nélkül újraéli a közös múltjukat, az első randevút, az utolsó találkozást, majd pedig magát a katasztrófát, ami mindent romba döntött. Ezen a ponton a regény enyhén hajaz Kathryn Bigelow méltatlanul keveset emlegetett Strange Days című filmjére - mindkét alkotás egy olyan hőst állít középpontba, akik saját múltjuk rabjai és függői. Sweterlitsch regénye kényelmetlen vízió a jövőről, amely egyben egy lebilincselő, fondorlatos krimi. Érdemes elolvasni.
Ed McDonald - Kárhozat
Ed McDonald trilógiájának első két kötetéről (Éjszárny, Hollóvér) korábban már írtunk és ha felelevenítitek írásunkat, akkor láthatjátok: kifejezetten szerettük és élveztük azokat a történeteket. Nos, az író időközben letette az asztalra a befejező etapot is, amiben ismét együtt tarthatunk Ryhalttal, amint próbálja korrigálni azt a sok szart, ami a világon terjeszkedik. Ryhalttal a történet elején egy olyan pontján találkozunk újra, amikor már egy jó ideje önkéntes száműzetésben él a Kárhozatban, amellyel lassacskán sikerült eggyé válnia. Mindeközben a sötétség ereje egyre csak növekszik, az ellenállásnak pedig láthatóan csekély esélye van arra, hogy felülkerekedjen a helyzeten. McDonald a trilógiák íratlan szabályainak megfelelve igyekezett még eposzokba illőbbre venni a hangulatot, úgyhogy még több csatajelenetet kaptunk, még több múltidézést és még egyszer, utoljára bebizonyítja, hogy piszok jól tud hangulatot festeni. Ugyan néhol már felüti a fejét az önismétlés (a Kárhozat leírásában), de ez kevéssé zavart bele a képbe, az író prózája most is érzékletes és magával ragadja az embert (plusz, a horrorelemeket is ügyesen keveri bele), Ryhalt pedig szimpatikus főhős, a maga cudar természetével. A lezárás kielégítő lett, adekvátan szentimentális és szép. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy McDonald mihez kezd ezek után.
Anthony McCarten - A két pápa
A Fernando Meirelles által rendezett filmet sokan szerették, a hibái ellenére is. Nem csoda, két olyan színészágyú szerepelt benne, mint Jonathan Pryce és Anthony Hopkins, az eredmény pedig egy kellemes, finoman megható vitafilm volt a konzervatizmusról és a haladó gondolkodásról. Az alapul szolgáló könyv más stílusban utazik, ugyanis javarészt dokumentarista jelleggel van megírva, melynek keretén belül bevezet bennünket a kulisszák mögé. Nem csupán a pápaválasztás mikéntjébe enged bepillantást, de átkalauzolja az olvasót a pápajelöltek vázlatos bemutatásán, valamint Ferenc pápa és Benedek pápa életútján is (ezeket már részletesebben taglalja). Ha valaki esetleg a filmben kevesellte a kényesebb témák boncolgatását, az itt megtalálhatja a számítását, de szó nincs szenzációhajhász írásról, McCarten ügyesen, finoman mutat rá dolgokra. A magam részéről érdekes, mi több, izgalmas olvasmánynak találtam a könyvet, örültem, hogy betekintést nyerhettem ebbe a világba (lévén, hogy én ebben a témában még soha nem olvastam ilyen nagyobb irományt). Kiegészítésként is jó a filmhez, még ha kicsit szárazabb, tényszerűbb is az eredmény. Ajánlom.
J.D. Barker - Szíve helyén sötétség
J.D. Barker legújabb regénye vaskos kötet, elsőre megmondom őszintén, kissé riasztó is volt a 700+ oldalszáma, ám ahogy elkezdtem olvasni a regényt, úgy folytak ujjaim között a lapok. A Szíve helyén sötétség hosszú éveken átívelő történetet mesél el egy fiúról, aki szerelmes lesz egy lányba. Azzal a csavarral, hogy a lánnyal évente csak egyszer találkozik, egy temetőben, mert mint kiderül, a világtól elzártan él és fura, fehér ruhás emberek vigyáznak rá. Később arra is fény derül, hogy különleges képességekkel rendelkezik, de ennél többet bűn lenne elárulni a cselekményről, nem is teszem. Barker itt Stephen King-i babérokra tör nem csupán a terjedelmet, de a tónust illetően is. Sokszereplős, több szálon mozgó könyve megpendíti kicsit a coming-of-age történeteket, behozza az ifjúsági horror történetek izgalmait és folyton fenntartja az érdeklődést egyre fodrozódó rejtélyeivel. Habár a gyerekszereplők dialógusait, megszólalásait megint irreálisnak éreztem és korosztályidegennek (ugyanez volt a problémám a Dracullal is), ezt leszámítva lehengerlően szórakoztató munka, amin érződik a történetmesélés és a műfaj szeretete. A szupernaturális elemek szépen illeszkednek a nagy képbe, a fő nemezis karaktere ha nincs is annyira kidolgozva, izgalmas és ijesztő, de ami legfontosabb, hogy a központi szerelmi szál nagyon jól működik és kielégítő a megoldása. Szép, szórakoztató, rejtélyes, izgalmas és mozgalmas könyv, amit gyorsan le lehet gyűrni és emlékezetessé válik. Legalábbis nálam mindenképpen.
Jim Thompson - 1280 fő
Nick Corey seriff egy nap nagy gondokkal ébred, majd arra a végkövetkeztetésre jut, hogy nem tudja, mi legyen. Nick Corey seriff nem örvend túl nagy köztiszteletnek, felesége semmirekellőnek tartja, kollégái pedig komplett idiótának, problémáinak a megoldására pedig egy idő után legjobbnak látja, ha gyilkolni kezd. Ám a gyilkosságnak van egy olyan sajnálatos következménye, hogy még több problémát szül, ami pedig még jobban bonyolítja a helyzetet, hogy közeleg a seriffválasztás is. Emberünk pedig nem tervezi elveszíteni a titulusát. Jim Thompson egyes szám első személyben megírt regénye alattomosan indít, úgy, hogy fogalmam nem volt, hova fog vezetni a történet. A seriff első blikkre egy léhűtő, szerencsétlen, ostoba figura, akibe bele lehet törölni a koszos bakancsot, szánalomra méltó alak, akinek nincs egy önálló, intelligens gondolata sem. A cselekmény azonban egy ponton erőszakos fordulatot vesz, az addigi nézőpontunk pedig szépen lassan kezd átalakulni, deformálódni. Kiszámíthatatlan, kényelmetlen, szenvtelenül erőszakos könyv ez, Nesbo állítása szerint egy korábbi Amerikai pszichó, ezzel pedig nehéz vitába szállni. Hőse ugyanolyan szociopata figura, aki Patrick Batemanhez hasonlóan az egzisztenciális kiüresedés jeleit kezdi mutatni, ezt orvosolandó pedig véres ámokfutásba kezd. Corey karaktere ugyanúgy egy tükör, amely a társadalom romlottságára is felhívja a figyelmet. Meghökkentő, végletekig nihilista alkotás, mely fekete humorával is gyomron talál és amely amilyen rövid, annál tömörebb és gyilkosabb.
Trevor Noah - Bűnben születtem
Itthon viszonylag kevesebben ismerik Trevor Noah-t, mint Amerikában, hiszen a Comedy Centralon futó The Daily Show műsorvezetője és ebben nem énekel hírességekkel autóban vagy tol le minden második héten egy Lipsync csatát az adott vendéggel. Különben is, valahogy a Late Night show-k itthon nem mennek. Ettől függetlenül Trevor Noah egy zseniális karakter és annál is jobb stand-upos, érdemes a Netflixen megnézni az önálló estjeit, amennyi akcentust össze tud hozni ez az ember, az valami fenomenális, akárcsak a nemrég megjelent könyve, a Bűnben születtem. Noah rövid emlékek formájában mutatja be, hogy milyen volt Dél-Afrikában felnőni egy erősen szegregált társadalomban. A borzasztóan szórakoztató visszaemlékezések során megismerhetjük Noah édesanyját, ezt a kemény, semmitől nem visszariadó nőt, aki mindent megtett annak érdekében, hogy a fiának jobb esélye legyen az életre, mint neki, még akkor is, ha ehhez illegális dolgokhoz kellett folyamodnia. Azon kívül, hogy nagyon súlyos témákat dolgoz fel ebben a miniéletrajzban és mutatja be a saját tapasztalatain keresztül, eszeveszettül vicces, sokszor le kellet tennem a könyvet, mert annyira nevettem, hogy a könnyeimtől nem láttam a betűket. Igazi érzelmi hullámvasút ez a könyv, ha valaki kíváncsi egy másfajta felnövés történetre, annak ez a könyv tuti befutó.
Woody Allen - Apropó nélkül
Középiskolás korom óta rajongok Woody Allen filmjeiért, így kifejezetten örülök annak, hogy kiadásra került nálunk is (egészen gyorsan) a filmrendező önéletrajzi kötete. Főleg azok után, hogy Amerikában csak nagy nehezen talált magának kiadót a nemrég újonnan kirobbantott molesztálási vádakat követően. (Eredetileg a Grand Central Publishing adta volna ki, majd visszakozott, végül mindenféle felhajtás nélkül az Arcade kiadó dobta piacra) Az Apropó nélkül egyébként teljesen olyan, mintha egy Woody Allen-filmet olvastam volna. Tele van humoros kis szösszenetekkel, szellemes visszaemlékezésekkel a gyermekkorra és az első csajozásokra, önironikus kikacsintásokkal, valamint érdekességekkel. Woody nem megy bele a forgatások részleteibe, nem elemzi a filmjeit (eleve leszögezi megint, hogy soha nem nézi újra a filmjeit, mindig egyből tovább lép és nem néz vissza), ebből a szempontból felületesnek mondható a könyv, de ezzel együtt mégis tanulságos és mulattató kis önarcportré kerekedett. Persze a pálya ívéhez hozzátartozik az ominózus erőszakolás-vád, erre bőséggel kitér Allen és teszi ezt kissé haragosan. Sok érdekes dologra rávilágít a történéseket illetően, ám itt is az a helyzet áll fenn, hogy egy oldalt mutat be, a sajátját: így aki eddig Mia pártját fogta, ezt követően sem fog pártfordulni - és fordítva. Én a magam részéről meggyőzőnek éreztem, de ez legyen mellékes. Lényeg a lényeg, számomra pazar és élményekkel teli olvasmány volt az Apropó nélkül, amely elérte, hogy újra akarjam nézni az összes filmjét.