Valószínűleg semmi újdonságot nem fogok mondani azzal, hogy a humornál kevés szubjektívebb és nehezebb műfaj létezik. A hosszú ideje vígjátékokkal foglalkozó Judd Apatow, aki a karrierje során azért már letett néhány olyan remekre szabott darabot, mint például a 40 éves szűz, a Felkoppintva, vagy épp legutóbb a Staten Island királya, most arra adta a fejét, hogy - Ben Stiller után szabadon - ő is elkészíti a maga kis Trópusi viharát a stílusosan csak A buboréknak keresztelt mozi képében.
A piszok egyszerű alapötletet a Jurassic World: Világuralom járvány alatti forgatásáról hallott mindenféle városi legenda ihlette. Ezek alapján a gigantikus méretű blockbuster felvétele közel sem ment olyan simán a járvány miatt több hónapra kényszerűen összezárt stábbal, mint ahogyan azt a sajtónak előadták. A papírforma szerint már ennyiből is bőven ki lehetett volna hozni egy kellemesen alja humorral meglocsolt másfél-két órás röhögnivalót, pláne azzal a sztárgárdával, akiket sikerült meggyőzni arról, hogy márpedig ezt a lehetőséget kár lenne kihagyni.
Az önmagukból szép lassan kiforduló, vállalhatatlan módon viselkedő, túltolt sztárok kliséjével azonban nem is az a legnagyobb probléma, hogy nem működik ideig-óráig, hanem sokkal inkább, hogy a parodizálni kívánt szituáció annyira ötlettelen módon lett megvalósítva, hogy azzal még maga Karen Gillan, Pedro Pascal, David Duchovny, Keegan-Michael Key, de a részben valódi improvizációra épülő Borat 2 nagy felfedezettje, Maria Bakalova sem tudott érdemben mit kezdeni.
A nagyrészt sehova nem vezető, hosszú percekig tartó, fájdalmasan unalmas párbeszédekkel mondjuk nehéz is lett volna bármit kezdeni,. Ennek ellenére még lehetnének legalább elborultak, de Apatow egyszerűen képtelen volt olyan dolgokkal előállni, amik, ha önmagukban véve még nem is lennének viccesek, viszont legalább cserébe képesek lennének annyira megbotránkoztatónak hatni, hogy legalább egy gyengébb mosolyt kicsikarjanak a nézőből.
Márpedig a játékidő felénél már tisztán látszik, hogy a stáb véres verejtékek közepette, de azért próbálja menteni a menthetőt. Nagy kár viszont, hogy ehhez nem társul érdemi cselekmény. Hacsak Pedro Pascal egyre elkeseredettebb, de cserébe továbbra is inkább borzasztóan kínos, leginkább Jonah Hill primadonna-féle alakításait utánozni igyekvő alibizését nem nevezzük annak. Ami pedig a látványt illeti... Nos, nekem elhihetitek, hogy ennél sterilebb látvánnyal még egy tipikus fogorvosi rendelőben sem fogtok találkozni.
Nem is tudom, van-e értelme még feleslegesen koptatnom itt a billentyűzetet A buborék kapcsán. Ehhez hasonló szörnyszülöttel, amely ráadásul annyira unalmas, hogy ahhoz képest még a frissen mázolt festék száradása is érdekes időtöltésnek tűnik, csak jó, ha szökőévente egyszer találkozik az ember. És jó esetben van akkora mázlija, hogy kellő mennyiségű alkohollal a szervezetében kénytelen végigszenvedni.
Zárásképp annyit tudok mondani, hogy amennyiben kíváncsiak vagytok arra, hogyan ne készítsen valaki hollywoodi sztárokkal teletömött szatírát, ebben az esetben mindenképpen lessetek rá A buborékra. Amennyiben viszont már így is túl sok elviselhetetlenül alja minőségű Netflix mozihoz volt szerencsétek, úgy jobban jártok, ha inkább a közelébe se mentek ennek a celluloid hulladéknak is csak jóindulattal nevezhető valaminek.
