Jó, ha önismétlő egy kritika? Természetesen nem. Jó, ha egy motívum visszatér egy-egy filmben? Attól függ. Le-Van Kiet (Lángoló harag) új filmje, A hercegnő végeredményben sajnos arra ad okot, hogy egy olyan motívumot kifogásoljunk sokadik alkalommal, amiről legszívesebben már mi sem beszélnénk. Ez nem más, mint a John Wick-effektus.

Chad Stahelski (John Wick) nem fedezte fel a spanyolviaszt, nem reformálta meg gyökereiben a filmgyártást 2014-ben, csupán egyszerre tette komolyan vehetővé és kommerszé a bosszúfilm szubzsánerét. Teremtett egy abszurd alaphelyzetet, egy személyes tragédiát, ami annyira volt azonosulható és drámai, hogy ne csorbítson a történet szórakoztató faktorán. A John Wick mértéktelen akció-orgiája és bosszúszomja adrenalint termelt, nem könnycseppet. Mindez egyébként egy korántsem összetett recept, de felismerni ennek ésszerű és kreatív megvalósítását annál nagyobb feladat. Készült már e séma alapján egy közkedvelt Senki, de futottunk bele gyengébb próbálkozásokba is, mint például a Sokk. A hercegnő az utóbbi tábort erősíti.

Miről is van szó? Egy hercegnő (Joey King, karaktere végig névtelenül űzi az ellent) fogságba kerül, miután hátat fordított az érdekházasságnak, mely közte és Julius (Dominic Cooper) között köttetett volna. Julius bűntársával, Moirával (Olga Kurylenko) az oldalán mindezt személyes árulásnak veszi, majd átveszi erőszakkal az irányítást a vár és a királyság felett, és a királyi család börtönbe vetését követően a vár tornyában őrzött hercegnővel tartott ceremóniát akarja befejezni, ám addigra főhősünk kiszabadul, és szintről szintre haladva küzd meg az őrséggel, hogy a végén bosszút állhasson a családjáért.

Az ötlet egyébként érdekes: adott a középkorban egy jogaitól megfosztott királylány, aki a helyzetében hasonlókkal ellentétben nem tűri az elnyomást, és lekaszabol mindenkit, aki az útjában áll. Egyszerű alaphelyzet, de erre bizony építeni kell. Ha nem is shakespeare-i mélységekhez foghatóan, de nem ártott volna egy kicsivel több energiát fektetni a karakterek megírásába, mert a banális dialógusok mellett az érdektelen figurák miatt fullad unalomba Le-Van Kiet filmje. Az persze látszik, hogy a helyszín és történelmi korszak megváltoztatásával kicsit el akart rugaszkodni az eddig hasonló köntösben született filmek által felállított konvencióktól, viszont ez csak egy külső máz, amit ha lefejtünk, nem találunk alatta semmit. Erre jönnek az akciójelenetek, amiknek egy ilyen filmnek a savát-borsát kellene adniuk, de ehelyett nagy részükből hiányzott a tempó és a dinamika (na, meg brutalitásból is elbírtunk volna többet), ami javarészt az operatőri munkának, a rendezésnek és a vágásnak tudható be.

Nem okozott tehát kellemes meglepetést A hercegnő, mint korábban Bob Odenkirk zúzdája, annak ellenére, hogy Joey King becsülettel helytállt a bosszúálló "Aranyhaj" szerepében, és olykor még egy-egy működőképes poén is elsült a történet során. Biztosíthatok mindenkit, hogy van ennél érdekesebb film a Hulu (hazánkban a Disney+) kínálatában.