Az animációs filmek tengelyén az utóbbi években a Disney és a Pixar stabil helyet foglalt el a kreatívabb koncepciójú, komolyabb tematikájú filmjeikkel (elég csak a családon belüli túlzott elvárások állításáról szóló Encantóra és Pirula Pandára gondolni az utóbbi egy évből), míg az Illumination Entertainment és a DreamWorks Animation a klasszikus értelemben vett gyerekmeséivel velük szemben helyezkedett el a kasszákat robbantó cuki rajzfilmjeikkel (gondoljunk csak a minyonok sikerére és popkulturális hatására). A rosszfiúk a maga aranyos, antropomorf állatos súlycsoportjában nem is igazán lő mellé.
A rosszfiúk Aaron Blabey azonos című könyvének feldolgozása (bár leginkább csak ötlet szintjén), aminek főszereplői egy rablóbanda, kiknek mind olyan beszédes neveik vannak, mint Mr. Farkas, Mr. Kígyó, Mr. Piranha, Mr. Cápa és Ms. Tarantula. Ők A rosszfiúk, a várost félelemben tartó bűnöző csapat, kiknek enyves kezétől nincs az a becses ékszer, bankban rejtett pénzköteg, felbecsülhetetlen értékű festmény, ami biztonságban lenne. A maga szerepébe belekényelmesedett Farkas viszont rájön, hogy nem is lenne olyan rossz jófiúvá érni.
A már szinopszisból kinyerhető egyszerű üzenetével szerencsére A rosszfiúk is tisztában van, és teljesen önreflektíven és nagy adag humorral kezeli a konfliktus egyszerűségét, ahogy azt is, egy-egy karakter állati mivolta milyen nyersen fejezi ki jellemét, a közösségben elfoglalt szerepét, és a maga mértéktartásával együtt is szépen adja a át tanulságát olyan közhelyekről, minthogy a jótett önmagában erény. De a filmek (és főleg az gyerekeknek is szánt animációs filmek) egyik legnagyobb erényének tartom, hogy az üres közhelyeket átélhető történetek által tudják megtölteni érzelmekkel.
A másik nagy erénye A rosszfiúknak az a stílus. Ezt mind a látványvilágra, mind a film műfaji sajátosságaira értem. Ez alapvetően egy heist film, annak minden toposzával és bárgyúságával együtt. Rettentően menő mód idézi meg az Ocean's filmeket és társaikat, és az önironikus humorának köszönhetően a ki vágott át kit, és ki tudta már hamarább, hogy mit tervezett a másik fordulatok is jól állnak a sztorinak. De ami a gerince mindennek, azok maguk a rosszfiúk: már maga Mr. Farkas, mint egy meganimált, nagydumás George Clooney, tekintélyes karizmával és lazasággal uralja minden jelenetét. Mellé társul a nyers és undok Kígyó, a hacker Tarantula, az álruhák mestere, nagydarab, de csupaszív Cápa, és a pici, de annál lobbanékonyabb Piranha, és meg is van a kellő kémiával működő csapat.
A párbeszédek is stílusosak, rettentően élveztem az összes adok-kapok szócsatát, amit a karakterek piszkálódva, vagy véres komolysággal vívtak egymással. Itt külön kiemelném a kormányzónő, a Róka karakterét, akinek Farkassal közös jeleneteiben a remekül működik ez a verbális hatalmi harc, ami kölcsönös tiszteletbe torkollik végül. A rosszfiúk nem titkoltan ihletődött és tiszteleg olyan művek előtt, mint az Ocean's trilógia, a Ponyvaregény, a Lupin és a Legoshi, a farkas. Ezek a karakterábrázolás, a dialógusok, konkrét szituációk, és a karakterek stílusos lazasága kapcsán is jót tett a filmnek.
Stílusos még a képi világ is: az alkotógárda a Pókember: Irány a Pókverzum! animációs stílusát alapul véve akartak egy egyedi látványvilágot megteremteni, ami (az első előzetesek alapján nem is annyira feltűnő) szerfelett sajátos kinézetet kölcsönöz A rosszfiúknak. Ez egy stilizált rajzolású, gyors mozdulatokkal operáló animációs stílus, amely a szuperrészletes szőrbundák helyett mintha az akvarell festés és a klasszikus kézi rajzolás szerelemgyermeke lenne, ami sokkal kifejezőbb arcokkal és mozdulatokkal képes felruházni a karaktereket. Ezek után külön szenvedés lesz visszatérni az olyan letisztult, unalmas állatos rajzfilmekhez, mint az Énekelj! vagy a A kis kedvencek titkos élete. Megúszós állóképek helyett is rengeteg látványos "kamerakezelést" kapunk, a film eleji autós üldözés kiváló példája, mennyi munkába és kreatív energiába kerülhetett összehozni a film akciószekvenciáit.
A rosszfiúk az a fajta kellemes animációs film, ami történetében nem vállalja túl magát, tisztes iparos módjára hozza a kötelező tanulságot a skatulyázásról, előítéletekről és a jó cselekedet mibenlétéről, de stílusban, humorban és látványban annyit pakol az asztalra, ami előtt minden filmkedvelő elégedetten csettinthet. Remélem készülnek még hasonló animációs stílusban, hasonló kreativitással rajzfilmek a DreamWorks Animation stúdiójában, és örökké magunk mögött tudhatjuk a Bébi úr féle szörnyszülötteket.
