Stieg Larsson Millenium trilógiája a mai napig hatalmas népszerűségnek örvend, a svéd krimiszenzáció pedig kapott egy korrekt trilógiát otthonából a mozivásznakra is, Noomi Rapace főszereplésével. 2011-ben David Fincher készítette el az amerikai remake-et a mesés Rooney Marával, s az összkép szintén működőképesnek bizonyult, persze Finchertől nem is vár mást az ember. Sokáig úgy volt, hogy érkezik a folytatás, de sajnos minden próbálkozás dugába dőlt, mígnem a stúdió a teljes reboot mellett döntött. A rendezést a Vaksötét és az Evil Dead direktora, Fede Alvarez vállalta, a kultikus hősnőt pedig napjaink egyik legizgalmasabb színésznője, Claire Foy keltette életre. Lássuk az eredményt.
Lisbeth Salander (Claire Foy) új feladatot kap, mégpedig, hogy szerezzen meg egy olyan programot, amivel nukleáris tölteteket lehet élesíteni. Sikerrel elvégzi a munkát, ám a program rossz kezekbe kerül és hősünkkel akarják elvitetni a balhét.
Kezdjük ott, hogy az Ami nem öl meg elvileg egy reboot, de erről szó nincs, a film abszolút folytatás, csak az a kérdés melyik részé? Mert egyik korábbi darabhoz sem lehet túlzottan kapcsolni, maximum a svéd trilógia második felvonásának újrafeldolgozása lehet, a cselekményt és a kivitelezést elnézve. A sztori a jelen konfliktusa mellett a múltra is koncentrál, megismerjük Lisbeth viszontagságos gyermekkorát, már amennyire meg lehet ismerni valamit öt perc alatt. A gondok pedig itt kezdődnek. A film elképesztően felszínes, miközben rengeteg információt közöl. Minden esemény véresen komoly, minden döntés és apróbb csavar olyan súllyal nehezedik ránk, mint egy mázsás kőtömb. Alvarezék legalábbis ezt szerették volna éreztetni, kár, hogy ebből semmi nem jön át. Lisbeth egy menő hacker, aki minden zárat feltör, minden géphez hozzáfér és még azt a programot is törölni tudja, amit elvileg csak áthelyezni lehet. A karaktere kimerül ennyiben, holott tudjuk, ő ennél sokkal összetettebb jellem.
Behozzák a képbe a családi szálat, előkerül a halottnak hitt nővér, de ismét nem tudtak mit kezdeni vele. Kettejük párbeszéde a film végén annyira kínos, hogy már én szégyelltem magam az írók helyett is. A gonosznak nincs motivációja, illetve amit annak szántak, azt mindennek hívhatjuk, csak indoknak nem. Értem, hogy mit akartak ebből kihozni, de a forgatókönyv annyira gyenge, hogy az összkép teljesen szétesik. Holott a cselekmény nem unalmas, mindig történik valami, fokozzák a feszültséget, valakit folyamatosan veszély fenyeget, illetve a fagyos északi hangulatot is sikerült helyenként elkapni. Persze sokra nem megyünk vele, amikor lépten-nyomon összefüggéstelen szituációk és túldramatizált jelenetek váltják egymást.
A színészekről sem mondhatnám, hogy beleadnak apait-anyait. Claire Foy idén bizonyított a Tébolyultban és Oscar gyanúsat alakított Az első emberben, itt azonban csak vergődik. Lisbeth szerepe több mint hálás feladat és Foy sem tehet róla, egyszerűen gyenge karaktert írtak köré. A többiekre ez szintén érvényes.
Az Ami nem öl meg egy átlagos krimi, ami egyrészt többnek akar látszani, másfelől mellőz minden tartalmat. A külcsínen látszik az odafigyelés, de ennek a forgatókönyv itta meg a levét. Ideje lenne megtanulnia az amerikaiaknak, ugyanis a Hóember után ismét bizonyossá vált, hogy a skandináv krimit, meg kell hagyni a skandinávoknak.