Ez a nap is elérkezett. 13 év után a mozikba került James Cameron nagyszabású mozijának, az Avatarnak a folytatása. Minden idők legtöbb bevételét hozó filmjéről van szó, mely 2,9 milliárd dollárt termelt világszerte, s lehet, hogy nincs akkora brand, mint a Star Wars, vagy a Marvel, a popkulturális szerepe, eseményjellege megkérdőjelezhetetlen. Nem hiába érkezik az ünnepek környékén, nem véletlenül nincs egyetlen komoly vetélytársa sem a mozikban. Lehet szeretni, vagy utálni, fanyalogni, hogy kit érdekel ez ennyi idő után, mégis tény, hogy A víz útjára valószínűleg az is el fog menni, aki évente egyszer jár moziba. Mert mind a filmszínházaknak, mind a nézőknek szüksége van az efféle élményekre, a kérdés annyi, hogy meddig tart ki a lendület és a szédületes látvány mellett képes-e valami extrával előrukkolni Cameron.
Jake Sully (Sam Worthington) boldogan él a Pandorán. Párjával, Neytirivel (Zoe Saldana) családot alapítottak, négy gyermekük van. Az idillt az emberek törik meg, akik újfent a saját képükre akarnák formálni a bolygót. Az erőforrások lecsapolása mellett pedig személyes bosszúhadjáratot terveznek Jake ellen.
Mielőtt elmerülnénk A víz útjában, kicsit térjünk ki az elődre. 2009-ben hatalmasat robbant és hónapokig képes volt remek nézőszámokat produkálni, arról nem is beszélve, hogy az azóta szinte (okkal) teljesen elhagyott 3D technika itt működött az egyik legjobban. Az Avatar egy vizuális csoda, mely a mai napig fantasztikusan néz ki, ám karaktereiben, cselekményében nem véletlenül érte sok kritika.
Miután felszállt a Pandora okozta rózsaszín, vagyis inkább kék köd a szemünk elől, nyilvánvalóvá vált, hogy egy sci-fi köntösbe bújtatott Pocahontas és Farkasokkal táncoló elegyet látunk, mely működik, de amit a technikalitáson kívül nyújtani tudott, az nem volt túl acélos. Szemernyi kétségem nem volt afelől, hogy A víz útja is lélegzetelállítóan fog kinézni, de vajon ez másodszorra is elég lesz a sikerhez? A kérdés persze költői, mégis reménykedtem benne, hogy Cameron ezúttal a forgatókönyv terén is mutat valamit, pláne, hogy most nem egyedül dolgozott, hanem a segítségére voltak Amanda Silver és Rick Jaffa írók. Nos, az örömöm nem teljes, de haladjunk sorjában. Az Avatar második része félelmetes tempót diktál, mely a több mint három órás játékidőt tekintve kifejezetten meglepő. Jake ad egy gyorstalpalót az új életéről, a családjáról, majd az emberi megszállásról. Szó se róla, hamar ráhangol a világra, ám borzasztó felületesen teszi mindezt. Nem érezni az idő múlását, a két szülő semmit nem öregszik, míg a gyerekeik lassan felnőnek. Szép és jó, de nem érződik indokoltnak ez a fajta kapkodás, el lehetett volna időzni az erdőlakó na'vik hierarchiáján, Jake eddigi életén és így tovább. Cameron nyilván nem erre kívánta helyezni a hangsúlyt, s hősét, illetve annak famíliáját önkéntes száműzetésbe küldi a vízközelben élő fajtársai törzséhez.
Ettől kezdve vesz új irányt a cselekmény, ami ismerős lehet az első részből, gondolok itt a másféle közegre, ismerkedésre, beilleszkedésre, a formula viszont működik. Nagy szerepet kapnak a gyerekek, a szülőkhöz való hozzáállásuk, a jellemük változása, mely erős pont, kár, hogy nem mindegyik szereplőnél ugyanolyan aprólékos a kidolgozottság. A szálak lassacskán összeérnek, az egykori emberből vált na'vinak nincs megnyugvás és az összecsapás elkerülhetetlen a megszállókkal. Kikövetkeztethető, hogy mi fog történni, kinek, hogy alakul a sorsa, s hiába a remek tempó, azért a végére érezni a 192 perces hosszt. Mégsem ez volt a legnagyobb problémám, sokkal inkább a már belengetett kidolgozatlanságbeli hiányosságok. Bizonyos döntések erősen megkérdőjelezhetők, a logikát sok helyen sutba dobják és annyira építenek a folytatásra, hogy Kiri (Sigourney Weaver) karakterének képességei, dilemmái, kétségei szinte légből kapottnak érződnek. Lehet ezt szőrszálhasogatásnak hívni, de egy ilyen kaliberű mozinál is zavaróak a tipikus blockbusteres gyermekbetegségek.
Ne kerülgessük a forró kását, térjünk ki a látványra. Az első harmad erdei képei is csodásan festenek, a lényeg azonban a víz, illetve annak élővilága. Nehéz ezt szavakkal leírni, de még egy olyan korban, amikor a mozik hemzsegnek a CGI orientált gigaprodukcióktól is képes kiemelkedni A víz útja. Az egyetlen furcsaság az lehet, hogy a film a szokásosnál több FPS-ben (képkocka per másodperc) fut, így a mozgás helyenként iszonyú gyorsnak hat, míg máskor kissé darabosnak érződik. Ezt leszámítva nincs mit túlmagyarázni, valószínűleg minden idők leglátványosabb alkotásáról van szó.
Megérte várni a folytatásra 13 évet? Sikerült felülmúlni az elődöt? Noha közel sem vagyok maradéktalanul elégedett és a történeten, karaktereken bőven lett volna mit fejleszteni, A víz útja hozza azt a szintű technikai bravúrt, ami megválaszol, netán háttérbe szorít szinte minden felmerülő kérdést. Az érem másik oldala, hogy mennyire veszik el az eseményjelleg, a kuriozitás, ha két-három évente fogunk majd visszatérni a Pandorára, de ez még a jövő zenéje. Az mindenesetre vitán felül áll, hogy Cameron nem ült a babérjain, és egy kezemen meg tudom számolni, hány olyan mű létezik, mely ilyen mértékben képes kompenzálni a hiányosságait a látvánnyal. Az Avatar második felvonásának sikerült a nagybetűs mozivarázs és nincs kétségem afelől, hogy a közönség kegyeit is elnyeri majd a na'vik vízi kalandja.
Hallgassatok meg egy másik véleményt is:
