Az ismeretlen Drakula – Kritika

A film már rögtön az alapoknál dob egy csukafejes pofára esést, amiből a játékidő alatt nem is nagyon tud felkelni. Drakulát ugyanis végig megpróbálja tragikus hősnek beállítani, aki a nagyobb jó érdekében húzott karóba embereket és igyekszik megmenteni a népét, elsősorban a feleségét és a fiát, ezzel pedig egyfajta szimpátiát igyekszik teremteni a nézőben. Csakhogy Bram Stoker Drakulája legfeljebb a saját szemszögéből mártír, valójában egy őrjöngő őrült, aki képtelen megtagadni saját bestiális természetét és ezért mindenkit feláldoz a saját céljai érdekében – ennek legékesebb példája Francis Ford Coppola feldolgozása. Mégis a figura a majd egy évszázad alatt a közönség abszolút szeretetét vívta ki, már amennyiben tisztelettel nyúltak a karakterhez.

Az elsőfilmes Gary Shore viszont látványos kudarcot vallott. Nyilván Az ismeretlen Drakula a jól ismert történetet és a vámpírmítosz elemeit csak kiindulási alapnak használja, de azt a legkisebb élettel sem tudja megtölteni. Ehelyett belehelyezi egy vérrel és brutalitással spóroló – ami a horror Pantheon egyik leghíresebb karakterének természetes velejárója kellene, hogy legyen – szuperhős mozik eredettörténetét használó koncepcióba, amiben a hős szépen sorjában megbarátkozik újdonsült képességeivel. Ez pedig nem véletlen, hiszen a Universal (a Marvel mintájára) Drakula mellett olyan legendás szörnyeit, mint a farkasember vagy Frankeinstein szörnye igyekszik majd a különálló filmek után egy filmbe boronálni.

Ez az egyre elcsépeltebb univerzumépítés még akár működhetett is volna, ha a karakterek nem papírvékonyak, a logikai bukfencekkel tarkított történethez hasonlóan. A bánatos szemű Luke Evans ebben a félreértelmezett szerepben kárhozik el, és nem marad meg bennünk más, mint a sokszor mutatott csupasz felsőteste (a jellegtelen ellenlábast alakító Dominic Coopernek még ennyi sem jutott), de legalább a Westerosból importált Charles Dance most is vérfagyasztó abban a pár percben, amire még a sminkesek is rátesznek egy lapáttal. A többi színész – még Drakula tetteinek mozgatórugójának számító családja is – pedig a Borgo-szoros Amatőr Színjátszó Csoport szintjén rekedt, a lelketlen CGI pedig csak nagy ritkán tudja leplezni az akciók ürességét.

Így válik Bram Stoker vérben bővelkedő vámpír nemese egy vérszegény filmbestiává, amelyben csak alkalomadtán sejlik fel a fény és kárhozik el a hollywoodi feldolgozáshullám tengerében. Pedig a ”horror-Bosszúállók” legismertebb tagja többet érdemelt volna.

Oldalak: 1 2