Mint DC animációs filmekből doktorált tagja a Puliwood szerkesztőségének, ügyeletes képbe hozó lettem a DC szuperhőseinek újabb és újabb rajzfilmjei kapcsán, hogy tájékoztassam nagyérdemű olvasóinkat, miket is érdemes nézni. Májusban búcsút vettünk a DC animációs filmuniverzumtól (DC Animated Movie Universe) egy a nagy sztorit lezáró filmmel, majd érkezett egy vérszegényke Superman eredettörténet, ami az állóvizet nem kavarta fel, ahogy a most tárgyalt Batman rajzfilm sem igazán érdekes köpenyes igazságosztó szempontok alapján... mivel alig van bármi köze a szokványos szuperhős témához.
A jó öreg hetvenes évek. A hasvillantó hölgyek, bő ing alól büszkén kivillanó férfi mellszőrzet, csíkos felső, trapéz farmer, fura frizurák, funk, jazz és... Batman?
Történetünk szerint Bruce Wayne a fekete kosztüm felhúzása előtti időben egy távol-keleti elrejtett kolostorban kap kiképzést egy bölcs mentortól öt másik tanítvánnyal együtt. Majd évekkel később egy James Bond-féle titkos ügynökké átvedlett volt harcostársa, Richard Dragon felkeresi őt, miszerint egy titokzatos szervezet rátalált a kolostorban elrejtett tiltott kapura, és ki tudja milyen szörnyűségek történnek, ha bárki kinyitja. Ezért Bruce Wayne és Richard Dragon felkerekednek, hogy megkeressék a többi volt tanítványt és felvegyék a harcot az aljas szektacsoporttal.
Az egyszerűbb értelmezés okán folytassuk azzal, hogy megállapítjuk milyen film, és milyen film nem a Batman: Soul of the Dragon. Ez egy a hetvenes évek kungfu és James Bond filmjei előtt tisztelgő homage film, amely jó diák módjára felsorakoztatja a műfaj összes toposzát, kliséjét, nagy figyelmet szentel a harcművészetnek, és pont olyan aranyos, amerikai, kétmondatos formulában tálalja a távol-keleti bölcsességet, ahogy az ilyen filmek tették annak idején. Csak hallgassátok meg a stáblista alatti zenét, rögtön érteni fogjátok, milyen hangulatot célzott eltalálni. Még egy James Bond féle főcímet is kapunk az elején, sajnos énekkel teli dalra nem futotta, pedig az lett volna igazán mézes bevonat a funk tetején.
És ezután érdemes tisztázni, hogy a Batman: Soul of the Dragon a címétől eltérően nem egy szuperhősfilm. Mármint abban az értelemben semmi esetre sem az, ahogy egy szokványos képregényes DC történetet elképzelünk.
Bruce Wayne karakterét valahogy belegyúrták a sztoriba, a Batman hacukát alig kétszer veszi fel húsz perc erejéig, de ezen kívül maga Batman figurája nemcsak, hogy nem illik a sztoriba, de egy sokkal koherensebb filmet kaptunk volna, ha nincs beleerőltetve. Mint valami holtsúlyt húzzák maguk után a többiek, mert egy ilyen névvel eladhatóbb lesz maga a film.
A fönti két bekezdést érdemes alkotói szándék felől is értelmeznünk: a filmet Denny O'Neil, a híres képregényíró emlékére készítették, aki 2020 nyarán hunyt el. Az ő elméjéből kerültek a képregények lapjaira olyan karakterek, mint Richard Dragon, Bronze Tiger és Lady Shiva, akik a filmben Bruce harcostársai. Eme karakterek szinkronhangjai mellesleg mind harcművészek, épp mint az általuk életre keltett szereplők. Szóval adott egy alkotói szándék, hogy megemlékezzenek egy képregényíró előtt, aki maga a hetvenes években fontos pillére volt a DC képregénygyárnak, így adta magát a dolog, hogy egy Batman történetet helyeznek a hetvenes évekbe. Viszont feltételezhetően annyit ötleteltek, hogyan tisztelegjenek a kor kém-, harcművész- és sátánkultuszfilmjei előtt, hogy végül teljesen kiszorult a cselekmény és a téma terén is maga a címszereplő.
Ellenben, ha hajlandóak vagyunk elfogadni az eddig részletezett inkonzisztenciáját a filmnek, akkor rettentően jól tudunk majd szórakozni, mivel egy elég színvonalas alkotással van dolgunk. Maga a hangulat megteremtésében csillagos ötöst érdemel: a funky zenék, korhű öltözetek, a távol-keleti, szórakozott bölcs karaktere, és maguk a bunyók... szóval rajzfilmek esetében gyakran próbálják olcsón megúszni a harcjeleneteket, és egyszerű mozdulatokkal ábrázolni a csihi-puhit, ezzel szemben a Soul of the Dragonban nemcsak rengeteg közelharci jelenet kapott helyet, de azok mind jól megkoreografáltak, látványosak, követhetőek, és egyszerűen marhajó őket nézni. A kungfu filmek előtti tisztelgésnek hála nagyobb hangsúly van ezen mint más DC rajzfilmekben, ezért részemről már emiatt is járt a pirospont. A történet pont annyira faék egyszerű és klisés, ahogyan egy homage filmtől várnánk, viszont a dramaturgia működik, a távol-keleti mentor és tanítványai viszonya megható, és a filmvégi csúcsponton meg ott az a bizonyos katarzis, ami olyan gyakran hiányzik a DC animációs filmekből.
Nézhetjük úgy a Batman: Soul of the Dragont, mint egy a 70-es évek filmgyártása előtt tisztelgő igazán minőségi rajzfilmet, amiben érhetetlen okokból ott ormótlankodik egy indokolatlan Batman. Avagy tekinthetünk rá úgy, mint egy Batman filmre, és akkor jogosan kifogásolhatjuk, hogy a címszereplő mellékszereplővé redukálódott, a Batman jelmez alig kerül elő, de ha előkerül, akkor is minek. Én mindenképp javaslom, hogy az előbbi mentalitással kukkantsatok rá 2021 legújabb DC animációs filmjére, ha egy igazán szórakoztató, a 70-es évek filmjeinek toposzaiban és referenciáiban gazdag filmet akartok látni.
