Hirdetés

Búcsú Yangtól - Kritika

|

Elmélkedés életről és halálról Colin Farrellel.

Hirdetés

Ez a rendkívül sajátos atmoszférájú és hangulatú film egy családról szól. Egy olyan családról, amelynek teljes értékű tagja egy ún. techno-sapiens, azaz egy android-szerű lény, aki programszerűen létezik ugyan, de az egykeként felcseperedő kislány édestestvérként tekint rá.

Yang azért került a családba, hogy legyen egy játszópajtása a kislánynak, de azért is, hogy kínai gyökereihez általa is picit közelebb kerüljön (mivel szülei amerikaiak). Amikor pedig Yang elérkezik életének végéhez, az az egész családot megrázza. 

Hirdetés

Már a főcím is rendkívül ötletes és váratlan, ahogyan egy online megrendezett táncverseny résztvevőit nézzük, amint egyszerre mozognak egy megadott koreográfiára. A történet középpontjába helyezett család is részt vesz, az együttmozgás azonban egy idő után megfeneklik és kiesnek a versenyből. Yang ekkor "romlik el", ezt követően pedig a családfőnek (Colin Farrell) kell mindent megtennie, hogy megjavítsa őt. Ez nem olyan könnyű feladat, mint amire számítottak, sőt, mint később kiderül, lényegében lehetetlen (ezzel nagy spoilert nem árultam el), viszont ami adódik számára/számukra az az, hogy átértékelik az elmúlt éveket, mindazt, ami Yanghoz kapcsolható, beleértve saját érzéseiket, érzelmeiket is. 

A Búcsú Yangtól egy science-fiction környezetbe ültetett csendes, de annál rétegzettebb családi dráma, ami törődik ugyan a megjelenésével, de visszafogottabban prezentálja azt az elvárt high-tech világot. Látványvilága, dizájnja inkább a múltban (vagyis inkább a jelenben) ragadt, de azzal a néhány motívummal, ami jelzi, hogy ez a jövő, nagyon szépen teremti meg ezt a furcsa világot.

Gyönyörű egyébként az operatőri munka: sejtelmes, elegáns és ötletekben gazdag. A rendező, Kogonada azt próbálja filmjében felfejteni, hogy milyen nyomot hagy maga után valaki, aki szigorúan véve nem nevezhető személynek, mégis, megnyilvánulásaiban, megjelenésében szinte összetéveszthetetlen. Yang alakja főként flashbackek formájában jelenik meg, mi nézők már egészen korán elveszítjük őt. Nem véletlen, hiszen a lényeg úgyis az, hogy bemutassák, a szereplők miként rakják össze a címszereplő személyiségének apró, kiismerhetetlen puzzle-darabkáit, hogy egyúttal rádöbbenjenek arra is, hogy ők maguk milyen szorosan kötődnek hozzá. 

A Búcsú Yangtól egyszerre szól arról az érzésről, hogy valakinek a kezét végleg elengedjük, az űrről, amelyet hagy maga után, valamint az életről magáról, a kapcsolatokról, amelyeket magunkénak tudhatunk. Valamint picit az identitásról is. Yang ugyan egy mesterségesen létrehozott élőlény, viszont a film folyamán kiderül, hogy ő maga is - feltételezhetően - táplált érzelmeket. Akár a kijelölt kishúga iránt, vagy éppen a családfő teakészítési vonzalma iránt. Általában, ha egy mesterséges intelligenciáról szóló filmet nézünk mindig, vagy legalábbis sok esetben felmerül annak kérdése, hogy hol kezdődik az ember, mit jelent homo sapiens-nek lenni. Egy pontig úgy tűnhet, mintha itt is ezt érintenék - bár hozzáteszem, sokkal visszafogottabb, csendesebb hangnemben, mint más példák -, de egy ponton túl a kérdés nem az emberségesség mibenléte lesz, hanem, hogy rajtunk kívül más élőlények vajon miként fogják fel a világot?

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Miért tételezzük fel, hogy egy mesterséges intelligencia a mi gondolkodásmódunkhoz akarjon idomulni és miért akarjuk kivetíteni rá a mi látásmódunkat? Jellemző módon ez az aprócska figyelmeztetés is egy fojtottabb hangvételű jelenetben fogalmazódik meg, minden erőltetés nélkül. De azzal, hogy bedobja a film ezt a perspektívát, máris ad annak egy olyan pluszt, amivel talán kevésbé szoktunk foglalkozni. Innentől kezdve azon is ellamentál a film, hogy vajon milyen érzelmeken mehet keresztül egy olyan valaki, mint Yang? Lehetnek-e érzelmei? Vannak-e önálló gondolatai, vagy minden, amit mond, csupán programozás kérdése? Kogonada megtartja ezt a kérdőjelességet mindvégig és hagyja, hadd motoszkáljon bennünk. 

Másfél órás játékidejében a film nem kérkedik bölcsességével, pedig bőven van neki, nem fitogtatja intellektuális fölényét és nem akar senkit letámadni filozofálgatásával. Pedig megtehetné. Mert rétegei között ott van a veszteséget feldolgozó családi dráma, a jövőbeni kutatások emberi ésszel jelenleg felfoghatatlan eredményei, valamint a rajtunk kívül álló, mesterséges intelligencia önálló létezése. És annak megannyi rejtelmei. Meglehet, hogy sokakat elidegenít a lassúsága, az érzelmek visszafojtott ábrázolása (a főszereplő házaspár külön is megérne egy misét, annyira minimális az érzelemkifejezés egymás irányába), valamint az, hogy sok mindenre nem feltétlen ad választ.

Viszont akiket foglalkoztatnak az emlékek, a gyász feldolgozása, akik szeretnék látni egy újabb remek szerepben Colin Farrell-t (imádom az ő minimalista játékát, hogy azokkal a tőle megszokott, melankóliában úszó tekintetekkel ismét egy teljesen másik karaktert tudott életre kelteni) és akik az A24 egy újabb gyöngyszemét szeretnék felfedezni, nos azok megtalálják a számításaikat. 

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Búcsú Yangtól - Kritika

Kinek Ajánljuk
  • Akik szeretik az okos, de nem okoskodó filmeket.
  • Akik egy emberközelibb science-fictiont szeretnének látni.
  • Akik imádják Colin Farrellt.
  • Akik szeretnék hallani, hogyan imitálja Farrell Werner Herzogot.
Kinek Nem
  • Akik a könnyen kapott válaszokat szeretik.
  • Akik a gyorsabb iramú cselekményeket kedvelik inkább.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.