Hirdetés

Cherry - Kritika

|

Romantikus drámás, katonai kiképzős, háborús-lövöldözős, PTSD feldolgozós, drogfüggős-bankrablós... szerintem?

Hirdetés

Az utóbbi hetekben publikált első kritikáknak sikerült alaposan lelombozniuk minden kedvem és lelkesedésem a Russo-tesók Bosszúállók: Végjáték utáni első rendezése, a Cherry kapcsán. Viszont mindezek ellenére is égett bennem a remény halvány lángja, hogy csak a szokásos kritikusi túlzás áldozata lett a film és bőven tele lesz értékelhető elemmel.

Hirdetés

Nos, nem igazán. A Cherry sajnos tényleg alaposan félrement a legtöbb fronton és habár nem olvastam és nem ismerem az alapjául szolgáló könyv érdemeit, - mely a címszereplő Nico Walker félig önéletrajzi, félig fikciós regénye - de még a "kihagyott ziccer" jelzőt se aggatnám rá.

Adott egy fiatal, friss egyetemista srác, Cherry (...), aki beleszeret az egyik évfolyamtársába, Emilybe. A rózsaszín köd hamarosan azonban véget ér, mikor is a lány bejelenti, hogy Montreálban óhajtja folytatni tanulmányait - meghagyva az egyetlen logikus lépést párjának, aki a szakítást feldolgozván már másnap csatlakozik a seregbe. A kiképzés előtt Emily persze meggondolja magát, gyorsan összeházasodnak és megpróbálják fenntartani a távkapcsolatot, amíg Cherry a kiképzés és az iraki háború szörnyűségei közepette átéli a poklok poklát. Két évvel később a srác egy erős PTSD-vel tér vissza, amit csak a drogok képesek tompítani. Pénz híján viszont - főleg, hogy Emily se képes már máshogy létezni férjura mellett és két fő számára kell biztosítani a heroint - Cherry nekiáll bankokat rabolni... úgy nagyjából másfél óra után a 2 óra 20 perces film cselekményében.

Nos igen, a válaszom minden olvasó első felmerülő kérdésére az a "nem". Nem lehet ennyi témát, motívumot és problémát értelmesen és mélyen kezelni, mint amiket a Cherry szabályosan RÁZÚDÍT a nézőre. Van itt Y-generációs "felesleges ember" komplexus, romantikus dráma, a modern katonai kiképzés árnyoldala, a háború szörnyűségei, a veteránok mentális egészsége, a PTSD vagy a drogfüggőség következményei és kezelése, valamint a kisember harca a kapitalizmussal szemben.

A film legnagyobb problémája, hogy túl sok témát és üzenetet próbál érinteni, viszont mindezt elképesztően sekélyesen és felszínesen teszi. Pár helyen olvastam a "prédikálva" jelzőt is, ezzel nem értek egyet, mert aki prédikál, az általában próbál mondani is valamit az adott témáról - a Cherry kapcsán viszont erről szó sincs. A lehető legáltalánosabb, legklisésebb módon fűzi fel a hat részre osztott cselekményét egy olyan témafüzérre, melynek darabkáit külön-külön számtalan másik filmben ennél mélyebben, alaposabban már megvalósítottak.

Ráadásul a Russo-tesók ezt még azzal is tetézik, hogy csúcsra járatják a "stílus a tartalom előtt" mentalitásukat olyan képi és filmnyelvi eszközök használatával, amiknek... semmi indokoltsága vagy értelme nincs? Megszámlálhatatlan, "menőnek" titulált eszköz (feliratok, lassítások, torzított színek) próbálja kicsit is fenntartani az érdeklődést, de ezek is felszínesnek érződnek. Tényleg, olykor mintha egy 16 éves kezdő filmes első szárnypróbálgatása lenne ez a film. A bankok elnevezése is nevetséges, de inkább már kínos volt, mint "társadalomkritika", a hadsereg illetve kiképzés bemutatása is túlzottan röhejesre sikeredett, a PTSD megfelelő és helyénvaló kezelése pedig - amivel több ezer veterán küzd - egyenesen bicskanyitogató.

Számomra Joe Russo lassan kötelezővé váló cameoi is kezdenek elképesztő mód túlhasználttá válni: egyszerűen kiragad az élményből, mikor meglátom a rendezőt flangálni valami bohóc szerepben és feleslegesen emlékeztet rá, hogy egy filmet nézek. A hab a tortán viszont, ami szerintem önmagában elárul mindent a filmet körülölelő stílusjegyekről, az az ánuszba feltolt kamera a rektumvizsgálatnál - ki, de tényleg, ki gondolta azt egy percig is jó ötletnek?

Nem segíti az érdeklődésünk fenntartását az sem, hogy őszintén szólva a két főhős, Cherry és Emily is kifejezetten ellenszenvesek. Nem túlzottan fog minket érdekelni egyikőjük sorsa sem, mindkettejük karakterére ráfért volna némi árnyalás, hogy ez megtörténjen. Az egyetlen pozitívum az egész kritikámban, amit meg tudok említeni (és ami miatt végül nem "Csúfos kudarc" plecsnit dobtam a filmre), hogy a színészek viszont Hollanddal az élen kihozzák a maximumot abból, amit alájuk raktak. Számomra Ciara Bravo is rendben volt és elérte, hogy kíváncsian várjam a következő szerepét, Tom Holland pedig a Mindig az ördöggel után ismét egy, a komfortzónáján kívül eső karaktert alakít ügyesen és helyenként bravúrosan - kár, hogy erre ebben a filmben került sor. 

Igazából kezdem magam úgy érezni, hogy már a sokadik bekezdésben csak a döglött lovat rugdosom a földön, de sajnos a legtöbb aspektusában elvérzik ez a film. Indokolatlanul túl van nyújtva a cselekmény, ami ráadásul tényleg majdnem másfél óra után indul be igazán, addig csak "szenvedéspornó" az egész. Nyugodtan ki lehetett volna vágni komplett szekciókat a sztoriból és egy vagy két aspektusra fókuszálni, nem egyszerre mindenről (is) über laza és stílusos módon feldobni valamit a falra, reménykedve, hátha ott marad valami. Nos, nem igazán maradt.

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Cherry

Kinek Ajánljuk
  • Akik kíváncsiak rá, Tom Holland hogyan alakít, ha épp nem Peter Parker
Kinek Nem
  • Akit érdemben érdekel vagy törődik bármelyik felvázolt témával
  • Aki nem szereti, ha egy film mindenről akar szólni, de végül semmiről sem sikerül
  • Akik herótot kapnak a "stílus mindenek felett" mentalitástól - főleg bármiféle stílus hiányában
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A Project029 Magyarország Kft. közleménye
Bezár