Jenna Ortega nem unatkozik az utóbbi években, a Wednesday sikere után Tommy Lee Jones mellett találta magát, most pedig Martin Freemannel esik plátói szerelembe. Tim Burton sorozatából már tudjuk, mennyire jól áll neki a flegmaság, amit most tanára ellen használ fel: elcsábítaná a példaképét, de a férfi elutasításától a vonzó művészlány femme fatale-lá változik.
Néhol vígjátékként van címkézve a Csábító leckék, ami egy-két humoros jelenettől eltekintve nagy kérdés, vajon miért épp ezt a megjelölést használták. Erotikus thrillernek is nagy gesztus lenne nevezni, mivel a feszültség mint olyan, nem igazán része a történetnek.
A film azoknak a "passion válogatásban" szereplő könyveknek a filmi megfelelője, amikben az érzékiség kulcsfontosságú, és bár ezeknek mozgóképen is van kultúrája, szükséges az írott anyaggal párhuzamot vonni, hiszen a két főhősünk szerző. Miller (Martin Freeman) híres író szeretett volna lenni, ám egy kisvárosi gimi tanáraként kötött ki, itt ismeri meg az erdőben magányosan élő tehetséges weirdót, Cairót (Jenna Ortega), aki hasonló babérokra törne. A lány nemcsak karrierje miatt próbál közelebb jutni Millerhez, hanem egyre inkább szenvedélyből, azonban nem viseli jól az elutasítást és arra játszik, hogy tönkre tegye tanára életét.
Mindezt úgy prezentálják, mint egy erotikus ponyva hangoskönyvét, hiszen annyi belső monológ és leírás hangzik el, hogy Cairo gyakorlatilag a fülünk hallatára írja meg könyvét, és persze mint mesélő, folyton gondoskodik az újabb fordulatokról, azonban a redundáns információk lapossá teszik az egyébként sem túl elmés cselekményt. Lehet, valaki gyönyörét leli a szóvirágokban, bár a Jade Halley Bartlett által írt forgatókönyv nem a magasművészet kiemelkedő darabja. Így két szék közül igencsak a földön köt ki a Csábító leckék: könyvként nézve olcsó és közhelyes soft pornó, míg filmként a rengeteg szöveg miatt legtöbbször elfelejt a képek szintjén információt átadni, vontatott és didaktikus, miközben Ortega a női író-rendező ellenére is a male gaze kereszttüzében ég. Egy kéjelgő tini lázálma elevenedik meg előttünk, ami rendre inkább kínos, mint szexi, és amiben végső soron az a tanulság, hogy egy abuzív feleség kergette a férjét egy tapasztalatlan, de vágyakkal teli érzelmes kamasz karjaiba. Durva.
Képileg sokszor ráerősítenek az álomszerű jelenetekre, a valóság és fantáziálás keveredésére, emiatt tovább mélyül a narrációval egyébként is egyértelművé tett, Cairo képviselte szubjektív szemszög. A tulajdonképpen bosszúpornóra kifuttatott, cancel culture-t felhasználó film védelmében szóljon, hogy mind Ortega, mind Miller komolyan vette a feladatát - a sztori minőségéhez mérten talán túl komolyan is -, vagyis hiába csúszik be egy-egy színjátszószakkörös, hosszú beállításos monológ, a játékukra alapvetően nem lehet panasz. Megemlíteném még a Miller barátját és kollégáját alakító Bashir Salahuddint, aki két buja szónoklat között legalább néha mosolyt csalt az arcomra.
Nem véletlenül hozzák szóba a film kapcsán a Tumblr-t és a Wattpadet, ugyanis képileg mintha valóban visszautaztunk volna kicsit az időben - hangulatos ez a gothic cottagecore kinézet, azonban amiatt, hogy ez főleg Cairo jellemének és stílusának kiterjesztése, rémisztően sablonos. Nem hiába említik az utóbbi honlapot is: így írna meg egy fanfictiont egy frusztrált, libidójával küzdő tizenéves, és alkotná meg a világ legelcsépeltebb kívülálló karakterét, akire titkon hasonlítani akar. Banális évődés a Csábító leckék, ami a fájdalmas szerelem tolakodó dallamain keresztül csak a primér vágyakra próbál hatni, és amit csupán a színészek és a tisztességes operatőri munka ment meg a csúfos kudarctól.
