Az elsőfilmes Tom George minden bizonnyal hatalmas Agatha Christie-rajongó lehet, mert a filmje nem csupán aláveti magát az írónő által felállított szabályrendszernek, de megidézi a munkásságát, sőt mi több, még szerepet is kap a krimi koronázatlan királynője. Az Ecc, pecc, ki lehetsz? azonban több egy letűntnek vélt kor előtti puszta főhajtásnál, mert ugyanakkor nem hátrál meg az önreflexiótól és a humortól sem, melyek kettőse végeredményben a paródiában csúcsosodik ki.
A történet egy arrogáns amerikai filmrendező, Leo Kopernick (Adrien Brody, akinek kifejezetten jól állnak az irritáló karakterek) váratlan meggyilkolása körül forog, aki Agatha Christie Egérfogó című színdarabját adaptálta volna filmvászonra. Az ügyet a zöldfülű Stalker rendőrtiszt (Saoirse Ronan) és a kiégett Stoppard felügyelő (Sam Rockwell) kapják, akik a színházi kulisszák mögött próbálják felgöngyölíteni a gyilkos kilétét övező rejtélyt.
Már a film felütése ígéretes: az áldozat, Kopernick narrálásával vonódunk be a szövevényes történetbe, aki a szó szoros értelmében felvezeti a saját haláláig vezető utat. Ezt a formulát persze nem most találták ki, de egy whodunit esetében különösen üdítően hatnak az ilyen húzások. Mint leendő krimirendező, tisztában van Kopernick a műfaj szabályszerűségeivel és korlátaival, ezért nem rejti véka alá az erről alkotott véleményét sem: adott az áldozat, a gyanúsítottak kis közössége, és a különc nyomozó, aki leleplezi az egyébként a laikusok számára kitalálhatatlan rejtélyt - a gyilkos kilétét.
Az alapkonfliktus kirajzolódását követően megismerjük a főszereplő párost, Stalkert és Stoppardot. A kettejük közti diszharmónia már a legelső közös jelenetben érzékelhető, és ez idővel csak tovább fokozódik, de pont ettől igazán szerethető duó. Stalker filmnoirokért való rajongása, maximalizmusa és túlbuzgósága tökéletesen ellensúlyozza Stoppard fásultságát, ami persze számtalan helyzetkomikumot rejt magában. Külön érdemes megemlíteni Ronan színészi játékát, akinek a figurája lehetett volna idegesítő és harsány, de ehelyett kaptunk egy rendkívül bájos, naiv, ugyanakkor szemfüles karaktert, aki nagyon sokat dobott a film szórakoztatófaktorán.
Az Ecc, pecc, ki lehetsz? alapvetően nem egy paródia a szó szoros értelmében, de kétségtelen, hogy fellelhetőek benne a műfaj stílusjegyei. Reflektál a saját begyepesedett közhelyeire, lebontja a negyedik falat (bevonja a nézőt a kalandba), tele van karikaturisztikus szereplővel, viszont egészében mégis ezek a klisék a történet alkotóelemei. A cselekmény emiatt talán nem is annyira érdekfeszítő, hiszen a struktúrája és a fordulatai a jól megszokott sémát követik. Egyrészt ez része lehet a fentebb már említett önreflexiónak, másrészt azonban hagy némi hiányérzetet is a nézőben az egyedi expozíciót követően.
Igazi könnyed kikapcsolódás kerekedett Tom George nagyjátékfilmes bemutatkozásából, amiben érezni némi Tőrbe ejtvét és egy jó adag Agatha Christie-t. Aki vevő az olykor önkritikus, mégis bizonyos pontokon magát komolyan vevő történetekre, annak mindenképp ott a helye a mozikban!
Én pedig innentől kezdve csendben maradok, mert Stoppard felügyelő a lelkemre kötötte, hogy az ügy részleteiről egy szót sem szabad elárulni!
