A héten debütál mozikban az Ecc, pecc, ki lehetsz? című "ki a gyilkos?" típusú krimi, valamint decemberben érkezik a Tőrbe ejtve folytatása, Az üveghagyma is, úgyhogy készültünk nektek egy rövid listával néhány különlegesebb "whodunit" filmmel. Az összeállítás során igyekeztünk modernebbek maradni (noha ígyis tiszteletét teszi egy film a '80-as évekből), illetve a hangsúlyt tényleg a klasszikus "ki tette?" formulára helyeztük: lehetőleg sok szereplő, és a gyilkos személye adja a fő rejtélyforrást, amit ki akarunk deríteni a film végére. Emiatt sajnos kiesett pár alkotás, így akármennyire is akartam írni századjára is a Hetedikről vagy a Mementóról, ízig-vérig nem illett egyik sem bele igazán abba a felhozatalba, amit alább felvonultatunk.
Nyom/Clue (1985)
Nem csak az időrend miatt adja magát, hogy a listán szereplő filmek között legrégebbi Clue-val kezdjük az ajánlott whodunit filmek sorát. A vígjátéknak a jól ismert társasjáték, a Cluedo adja az alapját, a komornyik szerepében brillírozó Tim Curry pedig a legelső pillanattól kezdve tudatja velünk, hogy ezt a "ki tette?" típusú krimit bizony nem szabad egy percig sem komolyan vennünk. Cserébe teszi ezt elképesztően szórakoztatóan, kiparodizálva a zsáner alapvető elemeit, a gyilkos fegyverektől kezdve a furcsa alibikien át a grandiózus fináléig - ahol a film hasonlóan "elmés" megoldásokat kínál, mint azt néha mi magunk is megtesszük játékosként. Feltéve, ha előkerül még egy-két társasjátékos party alkalmával a Cluedo. Nyilván némileg érződik rajta az idő azért így majd' 40 év távlatából, de én pl. egy-két éve néztem újra és a műfaj szerelmeseként még ma is kifejezetten jól szórakoztam rajta.
Közönséges bűnözők/The Usual Suspects (1995)
A bevezető alapján első ránézésre talán ez a film tűnhet ki a leginkább a sorból, de a (közönséges) bűnözök közötti csoportdinamika, Keyser Soze rejtély övezte személye, valamint persze az átívelő nyomozás közben megismert fordulatok végül meggyőztek, hogy van helye a többiek között. Főleg, hogy a filmtörténelem egyik legnagyobb "Mi a…!?" típusú befejezését köszönhetjük Christopher McQuarrie (az újhullámos Mission: Impossible filmek rendezője) Oscar-díjas forgatókönyvének. Több ponton nem szokványos whodunit, sem a feldarabolt, nem-lineáris narratíva, sem maga a narrátor személye miatt, viszont míg egy-két film a listán inkább paródia formájában próbált új ízt vinni a zsánerbe, úgy Bryan Singer filmje egy komorabb, mocskosabb thrillert pakol le a néző elé, ami teljességgel méltó a "kultklasszikus" címre.
Sikoly/Scream (1996)
Micsoooda, egy slasher film egy ilyen listán!? Bizony, a Sikoly ugyanis nem csak a horror zsánerre reflektáló meta kommentárja miatt lett különleges. Itt a gyilkos, Ghostface nem egy ismert, már-már mitikus gyilkológép (á la Jason, Freddy Krueger vagy Michael Myers), hanem egy tinédzser szereplőcsapat egyik tagja, aki lesben áll, hogy levadássza a többieket. A film legelejétől kezdve megindul a találgatás, a gyanúsítgatás, Randy karaktere pedig ajándék minden horror és whodunit rajongó számára, hiszen a srác a tökéletes szócsöve mindenki gondolatainak és teóriáinak a gyilkos személyét illetően. Dewey helyett inkább ő igazából a "lokál detektív", noha a filmvégi nagy összefoglalót mégsem ő, hanem… nos, tudjátok, ki tartja helyette. Vagy ha nem, akkor uzsgyi bepótolni a Sikoly szériát, vagy legalábbis az első filmet.
Azonosság/Identity (2003)
Maradunk egy picit a thriller/horror vonalon a 2003-as Azonossággal, ahol is egy esős, viharos éjszakán egy motel tíz vendége kezd elhullani egyesével - miközben mind felfedezik, hogy van bennük valami közös. A film érdekessége, hogy valami furcsa, megmagyarázhatatlan módon a történet legelejétől kezdve a néző a moteles történetszál mellett azt is figyelemmel követheti, ahogy egy sorozatgyilkost épp a kivégzésére kísérnek, amiért lemészárolt egy motelnyi vendégsereget. Egyszerűnek tűnhet a recept, ám a nézőt egyre inkább magával ragadja a szorongás, hogy akkor a szóban forgó gyilkost miért is nem mutatják egyszer sem a motelben…? Noha kivitelezésében és hitelességében hagy némi kivetnivalót James Mangold filmje, mindenképp egy érdekes csavar a jól ismert whodunit koncepción, olyan nevekkel, mint John Cusack vagy Ray Liotta.
Tőrbe ejtve/Knives Out (2019)
A filmek sorát végül Rian Johnson filmjével zárom, ami 2019-ben elsöprő sikert aratott. Rá is fért a műfajra, Johnson a Netflix-szel rögtön meg is kötötte élete üzletét a második és harmadik részt illetően, karácsonykor már nézhetjük is a folytatást. A Tőrbe ejtve, noha szintén egyfajta zsánerparódia (vessünk csak egy pillantást Benoit Blanc nyomozóra vagy Martha "gyengeségére"), és némileg könnyebb, szórakoztatóbb hangvétellel operál, mindenképp működik krimiként is és megvan benne minden olyan elem, amit egy ilyen filmtől elvárunk. A formulán oly módon csavar egy nagyot, hogy az "ártatlan elkövető" szemén át követjük az események kibontakozását és a detektív sokszor egyfajta antagonistának érződik a film során. Nagyon könnyen széteshetett volna a Tőrbe ejtve, de szerencsére nem tette, a színészek pedig egytől egyig élvezik a szerepüket, élükön Daniel Craig bohókás nyomozójával, de Chris Evanst is felüdülés volt látni ebben a tenyérbemászó rohadék ficsúr szerepében, tíz évnyi "AmcsiKapcsi" szereplés után.
+1 És már senki sem…/And then there were none… (2015)
A végéről nyilván nem hagyhattunk le egy Agatha Christie adaptációt. Viszont a régebbi filmek vagy a Poirot-sorozat (amivel kapcsolatban korábban már egyébként is összefoglaltuk a tíz kedvenc sztorinkat), de legfőképp a modern, Kenneth Brannagh-féle feldolgozások helyett inkább egy olyan alkotást szerettünk volna a reflektorfénybe helyezni, amit talán nem ismertek olyan sokan. Ez pedig a BBC három epizódos minisorozata, ami Christie, és a műfaj történelmének legmeghatározóbb alkotását, az És már senki sem...-et (korábbi nevében Tíz kicsi katona vagy Tíz kicsi... tudjátok) adaptálja. A szigetre érkező bűnös vendégsereg kapcsán a szereplőválogatás pazar (Aidan Turner jelenléte Lombardként valami egészen elképesztő), ami viszont számomra különösen szimpatikus ebben a verzióban, az a könyv nyomott, paranoid atmoszférájának életre keltése a vásznon. Valahogy ebben a feldolgozásban a képi világ, a zene, a karakterek játéka mind-mind mélyebb betekintést nyújt a karakterek elméjébe. Az pedig már csak hab a tortán, hogy jó pár filmes vagy színpadi adaptációval ellentétben itt az eredeti, könyves befejezést kapjuk. Ne egy esős, komor délutánon nézzétek.
"Tiszteletbeli" említést érdemel mindenképp a 2001-es Gosford Park, ami egyébként maximálisan megfelel a cikk bevezetőjében említett "követelményeknek", pusztán szubjektív indokok miatt maradt le a listáról. (Jó, nem akarok rébuszokban beszélni, szerintem egy óra alatt kétszer aludtam be rajta, sajnálom.) Mellette a Viharszigetet is tudjuk ajánlani egyébként a műfaj szerelmeseinek.