Több mint két évvel a második évad fináléja után visszatért A Mandalóri, a Disney+ első és eddigi legnagyobb érdeklődésre számot tartó élőszereplős Star Wars sorozata. Lehet vitatkozni az első két szezon színvonaláról, a folyamatos, de legalább a galaxist némi élettel feltöltő mellékküldetésekről, vagy éppen arról, hogy "Bébi Yoda" mennyire hús-vér karakter vagy financiális érdekekből megálmodott cukiságfaktor. Ám A Mandalóri okkal vált az utóbbi évek egyik legtöbbet méltatott Star Wars produkciójává, ugyanis minden hibája ellenére ez állt a legközelebb a klasszikus trilógia hangulatához, miközben a történet is kapott egy ívet azzal, hogy a címszereplő (Pedro Pascal) és Grogu utazása vezetett valami, azaz valaki felé, pontosabban egy Jedihez, aki végre folytathatja a 66-os parancsot túlélő padavan kiképzését.

A második évad záróepizódja épp azért volt érzelmileg erős, mert két évadon keresztül valóban a szívünkhöz nőtt Din Djarin és Grogu párosa, de a küldetés sikerrel zárult, ebben ennyi volt - gondolhattuk először, hogy aztán még csak nem is Mando sorozatában, hanem a Boba Fett könyvében táncoljanak vissza az eddigi legbátrabb írói döntésüktől.

Aki valamilyen oknál fogva kihagyta Boba megosztóra sikeredett saját szériáját (beszédes, hogy a két legmagasabban értékelt epizód Din Djarin köré épül), pisloghatott nagyokat, mit keres Grogu megint Din oldalán A Mandalóri folytatásában. A teljes évad kontextusában sajnos nehéz megmondani, mi szükség volt erre (a nyilvánvaló vállalati érdekeken kívül), hiszen bár Grogu elindult a mandalórik útján, de ezt leszámítva nem pusztán ő, hanem még a főszereplő is háttérbe szorult a legújabb epizódokban.

A harmadik évad ugyanis végre Mandalore visszafoglalása köré szerveződött, ezért állandó szereplővé lépett elő A klónok háborújából és a Lázadókból megismert Bo-Katan Kryze (Katee Sackhoff), jobban megismerhettük a Mandalore útját járó és más elfeledett szokásokat követő frakciót, valamint ízelítőt kaptunk az Új Köztársaság működéséből és az árnyékokban újjászerveződő Birodalom céljaiból is. Már önmagában ez a felsorolás is jól szemlélteti, hogy A Mandalóri már rég nem a saját útját járó, magányos westernhős története, hanem egy egész galaxisra kiterjedő, meghatározó történetszál előfutára - amivel nem feltétlenül lenne baj. Star Wars-rajongóként például kifejezetten izgalmasnak találtam a harmadik epizódot, amelyben jóformán őt percet szerepel a főhős, hogy aztán átadja a helyét egy teljesen különálló, a nagy egész szempontjából persze fontos történet számára. Csakhogy egy összesen nyolc részt tartalmazó évadnál (és akkor nem is említettem a már tényleg indokolatlan bohóckodást Jack Blackkel és Lizzóval) ez nem kevés képernyőidőt visz el a fő cselekményszáltól, amelyben ezúttal sokkal több potenciál lett volna.

Mandalore kultúráját, a belviszályoktól, intrikától, árulásoktól sújtott világát Filoni már A klónok háborúja óta konzekvensen építi a kánonban, így hát a nép újrakezdése is megérdemelt volna egy jól kibontott, fordulatos történetet, amelyhez ráadásul minden adva volt. Nagyon izgalmas konfliktust lehetett volna kihozni az előző szezon végére kialakuló patthelyzetből a sötétkard birtoklásának kérdésével kapcsolatban, hogy aztán a forgatókönyv ismét a lehető leggyávább megoldással éljen erre vonatkozóan. Az utolsó megmaradt, eltérő nézeteket valló mandalóri frakciók találkozása is számos lehetőséggel kecsegtetett - amikor Din Djarin szegte meg a krédót azzal, hogy levette a sisakját, az valóban megrengette a világát és érezhetően súlya volt.

Ennélfogva okkal remélhette a néző, hogy egy kicsit mélyebben beleássa magát a történet a mandalóriak nézetkülönbségeibe. Bőven lett volna idő érdemben kibontani a korábbi évadokban felvezetett ellentéteket, konfliktusokat, ehelyett két összecsapott epizód jutott arra, amiről elméletben az egész évad szólt, nevezetesen Mandalore visszafoglalására. Ebbe az időbe sűrítették bele Gideon moff grandiózusnak szánt visszatérését is, aki ezen a ponton tényleg nem több egy karikatúraszerű gonosznál. A sorozat már harmadízben játssza el, hogy a méltatlanul alulhasznált Giancarlo Esposito felbukkanjon az utolsó egy-két részre gonoszkodni, de bármilyen motivációt, személyiséget továbbra sem kapott a figura: gonosz és kész, aki fanatikusan szolgálja a Birodalmat. Mivel legalább a célja világossá vált, a netes fórumokon máris szárnyra kapott több azt feltételező elmélet, miszerint még mindig nem most láttuk utoljára.

Nehéz leplezni a csalódottságomat, ami főként a kiaknázatlan lehetőségekből és a minden tétet nélkülöző forgatókönyvből ered, azonban - el kell ismerni - még mindig végtelenül szórakoztató ez a sorozat. Miközben a Marvel-produkciókat az utóbbi időben rendre kritizálták a látványviláguk miatt, addig A Mandalóri megköveteli a minél nagyobb képernyőt - a finálé moziban, szélesvásznon is megállná a helyét, ebből a szempontból javarészt működött az évad. Aki hiányolta a különböző fajokat az Andorból, az nem panaszkodhat, ugyanis rengeteg új és ismerős teremtmény jelenik meg az epizódokban, de ugyanez igaz űrhajókra, droidokra és bolygókra is. A galaxis végre lélegzik, a hangulat pazar, a zene pedig rengeteget emel egyes jeleneteken.

A harmadik évad legnagyobb hibája kétségtelenül a fókuszálatlanság. Egyrészt tovább akarta mélyíteni Din Djarin és Grogu kapcsolatát, azonban a finálét leszámítva szinte túlzás nélkül háttérszereplővé avanzsált mindkét figura - Din jóformán csak sodródott az árral, Grogu jelenléte pedig a cukiságfaktoron kívül ezúttal nem sokat számított. Másrészt folytatni kívánta az animációs sorozatokban megkezdett Mandalore sagát, ami - bármennyire is elcséptelt mostanra ez a hasonlat - kompetens írókkal a Star Wars Trónok harcája is lehetett volna. Harmadrészt valóban előfutár volt ez az évad, méghozzá azé az egész estés játékfilmé, ahová Filoni minden "Mandoverzumos" sorozat szálait tervezi kifuttatni. Mint ismeretes, ott fog kicsúcsosodni az Új Köztársaság és a birodalmi maradványok közötti háború, ám előtte még jön az Ahsoka-sorozat Thrawnnal, a Skeleton Crew Jude Law főszereplésével, valamint Mando és Grogu is visszatér A Mandalóri negyedik évadjában, ami idén ősszel áll kamerák elé. A záróepizód szerencsére azt sugallja, hogy a hangsúly megint visszakerül a Din Djarin-Grogu párosra, de ezúttal már nagyobb fenntartásokkal fogom várni a folytatást.

Hallgass meg egy másik véleményt is: