Igencsak méretes fába vágta a fejszéjét a Paramount+, amikor előrukkolt a világhírű és máig töretlen népszerűségnek örvendő Halo-videojátékok alapján készült sorozatával. Nem pusztán azért, mert egy kiterjedt, számos játékot és könyvet megélt franchise-ról van szó, hanem mert az élőszereplős adaptáció annak rendje és módja szerint jócskán megosztotta a rajongókat. A hardcore fanok nem győztek hangot adni ellenérzéseiknek a feldolgozás néhány megoldásával, egészen sokkoló hatást kiváltó döntésével kapcsolatban, pedig az alkotók kezdettől fogva világossá tették, hogy egy új, a videojátékokétól eltérő idővonalon akarják elmesélni a legendás Master Chief és a UNSC küzdelmét a rettegett Szövetség ellen.

A túlnyomórészt Magyarországon forgatott Halo most lezárult második évada merített is, meg nem is ezekből a visszajelzésekből, és ennél helyesebben aligha dönthettek volna a sorozat készítői. Mert minek szolgalelkűen lemásolni azt, amit sokkal immerzívebb módon átélhetünk az Xbox egyik legfontosabb húzócímének számító játékuniverzumban? Nézzük hát, hogyan folytatódott a SkyShowtime exkluzív szériája, amiről sokan azt hitték, hogy már az első évad után kaszát fog kapni.

A Raas Kkhotskhán lezajlott csatával közel sem ért véget az emberiség és a Szövetség kegyetlen küzdelme a Halo megszerzéséért. Bár Cortana (Christina Bennington megformálásában, de továbbra is a videojátékokból jól ismert Jen Taylor hangján) segítségével Master Chief sikeresen a UNSC kezére juttatta a kulcsként funkcionáló ereklye párját is, emiatt azonban az ellenség most jobban tombol, mint valaha. Teljes bolygókat égetnek fel az ereklye után kutatva, miközben a John-117 (Pablo Schreiber) vezette Ezüstosztagot parkolópályára helyezi az ONI új vezetése. Mindez odáig vezet, hogy a hős Spártaik végérvényesen magukra maradnak, amikor a Szövetség eléri az emberiség bázisát jelentő Reach bolygót, melynek bukása úgy tűnik, elkerülhetetlen. Chief immáron tehát nem csupán a Sangheili elitekre, de a saját feletteseire is vadászik, holott az ONI fogságából kiszabaduló Dr. Catherine Halsey (Natascha McElhone) és lánya, Miranda Keyes (Olive Gray) közös felfedezése még a Szövetség pusztításánál is nagyobb borzalom előtt nyitja meg az utat.

A második évadért felelős új showrunner, David Wiener (Fear the Walking Dead, Szép új világ) nem hazudott, amikor azt ígérte, hogy a folytatás még magasabb fokozatba fog kapcsolni, a háborús színtérbe helyezett cselekményt pedig horrorelemekkel is ki fogják bővíteni. Tény, hogy nem sikerült maradéktalanul kiküszöbölni az első évad minden gyerekbetegségét (a cselekményt itt-ott lehetett volna jobban sűríteni, illetve a játékidő egészét tekintve továbbra is a párbeszédes jelenetek dominálnak inkább), a fejlődés viszont még ezzel együtt is hihetetlenül látványos. Mondom ezt úgy, hogy sokakkal ellentétben én az első évadot is nagyon élveztem, de az tagadhatatlan, hogy a Halo most vált igazán érett sorozattá.

 

Valamennyi szereplő mély és átélhető történetet kapott, minek köszönhetően a motivációik is jóval érthetőbbek lettek az első évad kissé egysíkú karakterábrázolásainál. Az Ezüstosztag tagjait lehetetlen nem a szívünkbe zárni, Riz (Natasha Culzac) és Kai (Kate Kennedy) személyes vívódása ráadásul izgalmasan viszi tovább a sztori egyik központi kérdését, hogy mit is jelent Spártainak lenni. Pablo Schreiber végleg meggyőzött arról, hogy nagyszerű választás volt Master Chief szerepére, a kevésbé megengedő rajongók viszont bizonyosan szanaszét szedik majd azért, hogy az epizódok felében szinte egyáltalán nem látjuk őt a főhős ikonikus páncéljában. Külön érdeme az évadnak, hogy az egyébként is sok szereplőt mozgató történetben az "újoncok", azaz a Joseph Morgan által megformált James Ackerson és Cristina Rodlo Perez tizedese is képesek voltak megtalálni a saját helyüket, és egyikük sem lóg ki a már ismert karakterek közül.

Egyedül a Halóhoz szintén kapcsolódni képes Makee-t (Charlie Murphy) nem tudták semmilyen szempontból érdekesebbé tenni a forgatókönyvírók, a hozzá kötődő fontosabb fordulatok egyike miatt pedig még azt is megkérdőjelezzük, volt-e egyáltalán értelme visszahozni őt az új évadban. A fináléban azért elhangzik a szájából egy olyan mondat, ami arra enged következtetni, hogy ő igenis kulcsfigura lesz a továbbiakban, ám önmagában ez még nem fedi el a tényt, hogy a mostani évadban egyebet sem csinált, csak kukkantgatott, mint Zendaya az első Dűne-filmben.

Az akciószekvenciák ugyancsak arról tanúskodnak, hogy a készítők meghallották a közönség hangját. A videojáték-esztétikát idéző FPS-nézetet ebben az évadban leváltották a hosszú beállításban, kézi kamerával felvett, gondosan megkoreografált hentelések és verekedések, ami iszonyú jót tett a széria látványvilágának. Ezek közül is kiemelkedik a Reach bukását bemutató negyedik rész 45 perces akcióorgiája, aminek láttán még a nehezen lenyűgözhető fanok is elégedetten csettintettek, hiszen az IMDb oldalán jelenleg ez az epizód büszkélkedhet az egész sorozat legjobb értékelésével. Az évadzáróban pedig már-már blockbustereket megszégyenítően brutális a látvány, ami annál is inkább nagy öröm a számunkra, mert több száz kiváló magyar szakember munkája van benne.

Egészen lehengerlően folytatódott tehát a sokat támadott Halo sorozat, kis túlzással akár azt is mondhatnánk, hogy 180 fokos fordulatot vett. Hibái természetesen továbbra is akadnak, illetve azt sem állítom, hogy a gamerek igényeit és sérelmeit egytől egyig kielégíti a második évad, de az biztos, hogy az alkotók rátaláltak egy konszenzusos egyensúlyra a saját víziójuk és a videojátékos univerzum kánonja között. Megannyi drámai csúcspont, szédítő akciójelenetek és érdemi karakterépítés, mindez megspékelve a Sparks & Shadows (God of War Ragnarök: Valhalla, Percy Jackson és az olimposziak) ütős zenéjével - talán így lehet összefoglalni az évad legfőbb erősségeit. Az igazi bonyodalmak, a legdurvább események azonban csak ezután következnek, szóval bízzunk benne, hogy nem most fogja utolérni a SkyShowtime sci-fi szériáját a kasza pengéje.