Hirdetés

Évadkritika: Kis fejsze - 1. évad

|

Steve McQueen tovább meséli a feketék eddig el nem mesélt történeteit.

Hirdetés

Steve McQueennek már régi vágya volt az, hogy egy antológia-sorozatot készítsen a Londonba emigrált feketék életéről, életviteléről (lévén hogy ő maga is testközelben tapasztalt dolgokat). Sokáig nem jött neki össze a projekt, ám most a BBC szárnyai alá vette a dolgot és szabad kezet hagyva neki mozgóképre vihetett öt történetet, amely mind kicsit más megközelítésből beszél a rasszizmusról, megkülönböztetésről, különböző sorsok, életek segítségével. A Kicsi fejsze történeteiben más és más közegű embereket követhetünk nyomon és mindegyik sztori más és más jelleggel bír (értelemszerűen). Ami azonos ezekben a történetekben, hogy McQueen abszolút éleslátóan, emberközpontúan mesél, törődik a karaktereivel és bár ott bujkál mindben az a kiolthatatlan elkeseredés és az ezzel járó düh, mégis, igyekszik látni a fényt az alagút végén.

Hirdetés

Mangrove

Ha úgy vesszük, Aaron Sorkin A chicagói 7-ek tárgyalásának testvérfilmje, hiszen mindkettő nagyjából hasonló témákat fed le. A Mangrove is valós eseményeken alapszik, esetünkben egy 1971-ben megtörtént tárgyalást és annak előzményeit taglalja, mely során egy étterem-tulajdonosnak kell a törvénnyel szemben állnia néhány londoni rendőr színtiszta rasszizmusának köszönhetően. A férfi csupán különleges, egzotikus ízeket és kellemes élményeket szeretne biztosítani vendégei számára, ezen irányú tevékenységét a helyi rendőri szerv nem nézi túl jó szemmel és miután rendszeresen szét is rombolják ok nélkül az üzletét, ő olyan eszközökhöz folyamodik, amely aztán óhatatlanul is egy nagyobb ügyet csinál az egészből. Segítségére siet a brit Fekete Párduc mozgalom egyik szószólója, ám a békés tüntetés végül a rendőri szerveknek köszönhetően elfajul.

McQueen egész estés játékfilmje remek nyitány a sorozatnak: egy olyan közegbe enged betekintést, amelybe ritkán látunk bele (a Londonban élő feketék életébe), amellett pedig remek látleletét biztosítja annak az igazságtalanságnak, amely nap mint nap felüti a fejét. Nagyon jól megmutatja azt a szélmalomharcot, amelyet a feketék vívtak/vívnak, és hogy az intézményesült rasszizmus hogyan jelenik meg a köznapi életükben. A film nívóját kiváló színészi alakítások emelik, de nem szabad elmennünk amellett sem, hogy a rendező igyekezett nem csak a dühöt és az elkeseredést tüzelni, de azt is, hogy ezek az emberek tényleg csupán megélni szerettek volna és finomakat főzni. Hát hová fajul a társadalom, ha már ezt sem engedi meg?

Lovers Rock

A sorozat egyik legkülönlegesebb darabja abból a szempontból, hogy itt igazi, hagyományos értelemben vett történetet nagyítóval kell keresnünk. Az egyórás játékidővel bíró epizód egy házibuliba kalauzol el bennünket, amelyben folyamatosan szól a jamaicai zene, a hangfalak dübögnek, a fiatalok pedig táncolnak, énekelnek, szerelembe esnek és totális eksztázist átélve élvezik a maguk kis zavartalan szigetét. Az öt epizód közül ez az egyetlen, amelyben nem üti fel a fejét nagy mértékben az előítéletesség, csak nyomokban jelzi a helyzetet (néhány fehér fiatal képében, amint az utcán állnak). McQueen itt tudja igazán bizonyítani, hogy mennyire sokoldalú rendező ő, távol minden látványos drámától és nagyobb konfliktustól és láthatóan élvezi is ezt a szerepkört. A kamera szinte együtt lélegezik a szereplőkkel és együtt lüktet a zenével - nézőként pedig szinte teljesen megfeledkezik az ember a külvilágról (ahogyan a szereplők is).

Színes, zenés mulatság ez a javából, finoman felfestett szerelemi történettel, csipetnyi lázadással a szülői szigorral szemben, meneküléssel a hétköznapok szürkesége és drámái elől, bele egy olyan világba, ahol kvázi álomba ringathatja magát az ember. Ezt figyelembe véve elmondhatjuk, hogy ez McQueen első igazi eszképista mozgóképe. Fogadjuk hálával. Én úgy teszek.

Red, White, and Blue

Egy fecske nem csinál nyarat, szokták mondani. Leroy (John Boyega) azonban másként gondolja. Feketeként ugyan alapvetően nincsen sok esélye arra, hogy csatlakozzon a rendőri szervekhez, ám jó tanulóként is kitartó küzdelemmel végül mégis eléri, hogy bekerüljön az akadémiára. Célja az, hogy egy emberként próbáljon meg valamelyest változtatni a rasszista attitűdön még akkor is, ha ennek az az ára, hogy édesapja kikel magából a hírt megtudva. Leroy következetesen, szigorúan, de becsülettel igyekszik véghez vinni célját, egy darabig figyelmen kívül hagyva kollégái felé irányuló ellenszenvét.

Boyega forrásponton lévő, merev, ám önérzetes rendőrként eddigi legjobb alakítását nyújtja, meghazudtolva azokat a finnyás hangokat, amelyek a Star Wars-filmek után antitalentumnak könyvelték őt el. Alapvetően minimál arcjátékkal formálja meg a karaktert, de ezzel is sikerült átadni azt a rá jellemző küzdést, teperést és kőmerev moralitást. Az epizód egyben nagyon jó adaléka a sorozat által felvetett témáknak, szépen árnyalja azt: miután már láthattuk kívülről a rendőrök intézkedését, izgalmas megfigyelni, mindezt hogyan éli meg egy fekete, aki maga is a törvény oldalán áll. A helyzet szar és szinte menthetetlen, legyen az ember bármily kitartó és makacs, de a próbálkozás sosem árt. McQueen filmje azonban nemcsak ezért működik, hanem a háttérben formálódó apa-fia kapcsolat bemutatásáért is, amely az utolsó jelenetben nagyon szépen, csendben és minden nagy szó és nagyívű gesztustól mentesen kulminálódik.

Alex Wheatle

Az Alex Wheatle első körben a kulturális ütközések filmje. Alex fiatal fiúként kerül New Yorkból Londonba, ahol tátott szájjal csodálkozik rá azokra a dolgokra, amelyeket az eddigi epizódok magától értetődően mutattak be. Kvázi tudatlanként kerül erre a helyre, naivitása odáig is kitart, hogy vakon bízzon a rendőrökben és mivel nevelőotthonból került ki a nagyvilágba, azt se nagyon tudja, hogy hogyan működik az utca és ott hogyan kellene működnie. Amikor egy helyi figura gondozásába veszi, kezd előtte kinyílni a világ annak minden igazságtalanságával és bűzösségével együtt, hogy aztán végül egy apró csínytevés miatt egy cella belsejében találja magát (és az epizód maga egyébként úgy kezdődik, hogy oda betolják és a cellatársának kezdi el mesélni a történetét).

Az Alex Wheatle amellett, hogy egy kívülálló szemével figyeli ki az utca törvényeit, egy olyan emberről is mesél, akinek a zene a legnagyobb szerelme és végül ironikus módon ez iránt való lelkesedése és egy apró törvényszegés az, ami rács mögé juttatja később. Ahogyan már a többi epizódból megszokhattuk, McQueen hősei mind inkább áldozatok, semmint bűnösök, ám ahogy az eddigiekben, úgy itt is egy teljes körű, remekül kiérlelt karaktert láthatunk kibontakozni magunk előtt, ami segít abban, hogy ismét egy újabb szemszögből figyelhessük meg a szegregációt. Alex a szemünk láttára fejlődik semmitudó, naiv kívülállóból egy olyan valakivé, aki többé-kevésbé jól kiismeri magát az utcán és annak szabályai között, és aki mégis képes megőrizni a maga személyiségét, optimizmusát és képes célokat kitűzni maga elé. Az Alex Wheatle annak a története, amikor az egyént bedarálja a rendszer, az egyén pedig ellenáll, nem enged, bízik és talpon áll. És küzd a maga módján. 

Education

Az utolsó etaphoz érve ismét egy másik nézőpont érvényesül. Ezúttal egy kisfiút követünk figyelemmel, akinek olvasási és beilleszkedési nehézségei vannak, ezért pedig az igazgatóság úgy dönt, hogy ahelyett, hogy kiemelt figyelmet fordítanának rá, inkább egy "speciális iskolába" dugják. Az iskoláról gyorsan kiderül, hogy nem is egészen iskola, a gyerekekkel fikarcnyit nem foglalkoznak, a szülők szemét pedig végül egy kifejezetten ilyen ügyekre specializálódott egyesület nyitja fel. McQueen a gyerek-perspektívát is jól érti és nagyon jól, arányosan ábrázolja a szülői odafigyelést, amelynek megvannak a maga határai, pláne ha az édesanya éjt-nappallá téve dolgozik.

A rendező itt a látókört is tágítja, mert bár a főszereplő fiú (Kenyah Sandy szimpatikus és tehetséges) fekete és ebből adódóan is vannak problémái, alapvetően sokkal univerzálisabb a téma, hiszen a gyerekek taníttatásáról, a felelősségteljes gondoskodásról beszélnek a képek. Empátiával közelít a témához, az Education szerint nincsen ostoba és kezelhetetlen gyerek, csak rossz és felelőtlen tanítás (illetve nemtanítás). McQueen ezen kívül az álmokról is beszél rendkívül megkapóan, azokról az álmokról, amelyeket gyerekként követ az ember. Arról, hogy mennyi kicsi, ám nehéz lépés vezet ezeknek az álmoknak a megvalósulásához. Mint például egy mondat elolvasása. Gyönyörű, optimista zárlata ez a sorozatnak.

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Kis fejsze sorozat

Kinek Ajánljuk
  • A téma iránt érdeklődőknek.
  • Akik szeretnék látni McQueen-t, amint megvillantja sokoldalúságát.
  • Akik szeretnek egy témát sok oldalról megvizsgálni.
Kinek Nem
  • Akiket egy fikarcnyit nem érdekel a feketék sorsa.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.