A Netflix már eddig is a kialakult karanténhelyzet egyik nagy nyertese volt, és erre még rátett egy lapáttal a Tiger King nagy durranása, ami már napok óta uralja a világsajtót, és valószínűleg a következő hetekben sem fog lankadni a téma a köztudatban. Ugyanakkor a dokumentumsorozat zsánerének letarolását kipipálva a Netflix igyekezett más műfajokban is hivatkozási pont lenni. A young adult fantasy ringben a Levél a királynak című szériát küldte küzdelembe, amiről lerítt az első szárnypróbálgatás minden bája és hibája.
Míg a The Witcher tipikusan a nehézsúlyt képviselte, és a Netflix nem titkolt szándéka volt a Trónok harca után keletkezett űrt betömíteni a high fantasy harcmezején, addig a Levél a királynak a young adult rétegét célozta meg. Az azonos című regényt, amin alapszik a sorozat, még 1962-ben írta Tonke Dragt holland szerző, ami hazájában azóta kötelező olvasmány lett. Ebből kifolyólag megvan még a korai fantasy meseszerűsége, mint ami például a Narnia Krónikái regényciklusban is tetten érhető.
A probléma az, hogy a trailer alapján a Netflix egy epikus fantasyként próbálta pozicionálni a soron következő dobását, és abban a két percben a CGI-ra szánt összeg nagy részét el is puffogtatták. Ehhez képest egy igencsak földhözragadt történetet látunk a hat darab 40 perces epizód során. Persze az alkotók igyekeztek árnyalni a képet és a karaktereket - a könyvet nem olvastam, de gyanítom, hogy a regényben még élesebben el van különítve egymástól a jó és a rossz oldal - hangsúlyosabbá tenni a történetet körülövező próféciát és a téteket, de a végeredményen ez nem változtatott: ez alapvetően egy mese, amiről már az első percben lerí, hogy a jók fognak győzedelmeskedni.
A történet egyszerűsége és a rövid évad pedig leginkább egy gyorséttermi menühöz teszi hasonlóvá a Levél a királynak bemutatkozását. Gyorsan ledarálható, de különösebb nyomot nem hagy, már ami a pozitív kiemelkedő jeleneteket illeti. Az igazán emlékezetes húzások inkább bakik, amikor az alkotók valamilyen őrült gondolatmenet végén úgy döntöttek, hogy megtörik a sorozat autentikusságát - például Bishop Briggs White Flag című száma tökéletesen illik a 6 Undergroundban ahhoz a bizonyos jelenethez, míg itt inkább a Shannara krónikáinak legkínosabb perceit idézte meg, amikor az MTV-sek is kortárs slágereket húztak fel háttérzenének, hogy egyedivé tegyék a szériát. Ott is, és itt is inkább a negatív tartományba sikerült ezzel taszítani a produktum megítélését.
A Levél a királynak története nincs túlbonyolítva, nincsenek idősíkbeli ugrások, egyenes cselekményvezetésének hála tényleg egy olyan élményt nyújt, amikor nincs szükség a néző részéről különösebben az agytekervények megmozgatására. A háborúzó királyságok hosszú évtizedek óta tartó csatája véget ér a kisebbik hercegnek köszönhetően, aki viszont az ellenség térdre kényszerítése után a saját hazájában is hatalomra akar törni. A cselszövésről levelet küld ki a szövetségeseinek, az egyik ilyen üzenet pedig főhősünk, Tiuri (Amir Wilson) kezébe kerül, akinek helyén van a szíve, de mégis az ügyetlenebb lovagtanoncok közé tartozik.
Egy ősi prófécia alapján azonban úgy érzi, hogy nagy tettekre hivatott, és felkerekedik, hogy kézbesítse az árulást bizonyító levelet a királynak. Az út során először üldözőbe veszik lovagtanonc társai, akik végül csatlakoznak a küldetéséhez, míg a végén megtörténik a nagy konfrontáció a jó és a gonosz képviselői között.
Bár az imént kissé szigorúan azt nyilatkoztam, hogy nem volt emlékezetes fordulata a sorozatnak, egy pozitívumot mindenképp ki kell emelni, hiszen a sorozat első pár része után fenekestül felforgatják a status quót és a hatalmi viszonyokat az alkotók. Ez egy igen merész húzás, viszont ha az eredeti mű mese jellegéből indulunk ki, abszolút hihető és logikus lépés, mellyel az eredeti üzenet sem vész el: nem kell feltétlenül különleges képességekkel rendelkezned ahhoz, hogy hatással legyél a világra.
Eme csavaron kívül még szót érdemelnek a gyönyörű helyszínek, melyeket főhőseink megjárják, bár a középkori felállás ellenére többségük túlságosan is letisztult, ezzel is érzékeltetve, hogy itt valójában egy élőszereplős mesével van dolgunk. A gyerekszínészek tisztességesen játszanak, bár némely jeleneteknél látszott, hogy jóval nagyobb feladatot kaptak, mint amivel meg tudtak volna birkózni. A felnőttek között David Wenhamot láthatjuk viszont a tévéképernyőn, és bizony el kell ismerni, hogy a Gyűrűk Ura Faramirja az elmúlt 20 évben sokat öregedett.
A Levél a királynak első évada nem lesz a jövőben hivatkozási pont a young adult fantasy sorozatok keretén belül, viszont könnyű szórakozásnak pont megfelelő. Talán egy őszinte trailer tényleg ezt az aspektusát, és nem az álepikusságát mutatta volna be a megjelenés előtt. A záró képsorok itt is nyitva hagyják a kaput a folytatásnak, amit ha esetleg berendelne a Netflix, akkor remélhetőleg az első évad bakijaiból tanulva több emlékezetes jelenetsorral tudnának felvértezni. Potenciál van a sztoriban, ahogy van egy második könyve is Tonke Dragtnak, most már csak a Netflix igényéről kell lerántani a leplet.
