Miközben a Marvel a Netflixes sorozatainak elkaszálásával volt elfoglalva 2018 utolsó hónapjaiban, addig a konkurens DC elindította saját streaming csatornáját, az összetéveszthetetlen DC Universe név alatt. A DC-nek nem titkolt célja volt, hogy a CW csatornán levetített családbarát sorozatok (Arrow, Flash, Legends of Tomorrow, Supergirl) mellett végre egy vériszamos, korhatáros adaptációval is elkényeztessék a rajongóikat, valamint az elpártolt nézőket visszacsábítsák egy újabb reménysugárral.
Miután e sorok írója az utóbbiak népes(ebb) táborát erősítette, elmondható, hogy a furcsa választás megszolgálta a belevetett bizalmat, ugyanis a Titansnek sikerült egy olyan komolyabb történetet szórakoztató módon prezentálnia a nézőknek, ami nem fordult önmaga paródiájába. A DC adaptációkat általában sötétebb tónus jellemzi, mint a Marveles próbálkozásokat, amire Deadpool is frappánsan felhívta a laikus nézők figyelmét a legutóbbi szóló filmjében, de a Titans marketingesei még erre is képesek voltak nem igazi sértődöttséggel reagálni, ami talán a változás előszelét lebegteti meg előttünk.
Pedig a nyári Comic-Conos előzetes után egyáltalán nem úgy tűnt, hogy ebből bármi lebilincselő születhet. Egyrészt a Titans a képregények rétegszereplőit, a főhősök szárnysegédjeit, sidekickjeit helyezi előtérbe, akikből a filmvásznon eddig csak a Chris O'Donnell által alakított Robin képviseltette magát. Másrészt az előzetesből lerítt, hogy mennyire a Marvelnél már bevált receptet próbálták lekövetni, teljesen kigyomlálva a jelenetekből a saját ízt.
Szerencsére ezúttal az előzetes pozitív értelemben volt félrevezetés, ugyanis ha nem is egy tökéletes sorozatélményt nyújt a Titans, de mindenképp szórakoztató, a hullámvölgyei ellenére is. A főszerepben Dick Graysont (Brenton Thwaites) találjuk, aki igyekszik maga mögött hagyni a Bruce Wayne/Batman által mentorált Robin karaktert, megelégelve a mester tanításait, hitvallását. Az új nyomozói pozíciójában összehozza a sors a Rachel Roth nevű tinédzser lánnyal, aki olyan hatalommal bír, mely sok mindenkit megrémít - beleértve magát Rachelt is -, de másoknak meg pont ezáltal kerül a célkeresztjébe. Az egykori Robin kisebb huzavona után belemegy, hogy segítsen Rachelnek, és eme döntés összehozza őt korábbi sidekick társakkal és újakkal egyaránt, miközben a Rachelt körülövező rejtélyről is rétegenként hullik le a lepel.
Aki ismeri a képregényeket, az tisztában lesz azzal, hogy merre is fut majd ki a cselekményszál, de a képregényszüzek vagy a Teen Titans mesesorozat nélkül felcseperedő nézők számára számos meglepetést tartogathat a széria. Ami a Titans egyik legnagyobb erőssége, hogy nem akarja agresszíven a képünkbe tolni a megannyi képregényes utalást, nem kell minden képkockát kielemezni, hogy értsünk minden humort vagy utalást. Említések esnek a tágabb univerzumról, a szereplők beszélnek a Jokerről vagy Supermanről, de ez a világépítés része lesz, nem pedig szimpla kikacsintás a hardcore fanoknak.
És bár korhatáros sorozatról van szó, ennek ellenére mégsem az akciójeleneteken van a fő hangsúly - bár azokból akad minden részre egy-egy hangsúlyosabb szekvencia -, hanem magukon a karaktereken. A lelkileg összetört Robin dilemmáit gyorsan sikerül magunkévá tenni, főleg miután felbukkan a színen az újabb Robin immáron egy fiatalabb kivitelben, tisztán megvilágítva Dick érveit a Batmantől való szakítás mellett. A múltjuk bugyraiban kutakodó Rachel, illetve Kory sem egyszerű jó-rossz figurák, hanem igazi egyéniséggel megáldott karakterek. A sok komolyságot Garfield Logan/Beast Boy ellensúlyozza, aki az egyetlen igazi tinédzser a képernyőn, egy kis lazaságot csempészve a legtöbb helyzetbe.
A Titans első évadjának egyik szembeötlő hibája a második évados berendelésből fakad. A készítők így tisztában voltak vele, hogy lesz még legalább X rész a történetük továbbmeséléséhez, ebből pedig töltelékrészek születtek, melyek nélkül lehetett volna ez akár egy feszesebb, 8 részes kezdeti szezon is. Az igazán bosszantó a kilencedik, Hank and Dawn névre hallgató epizód volt, mely megidézte a Stranger Things második évadából az Eleven kalandjaira fókuszáló részt, ami szintén az elkövetkező évadoknak ágyazott meg. A Hank and Dawnban jobban megismerünk két karaktert, akiknek igazából a folytatásban lesz súlyosabb szerepük, ebből fakadóan elég lett volna a második évadban levetíteni ezt a részt. Sajnos egyes jelenetekben a büdzsé hiánya is fájóan kiütközik a képernyőn, de ez még pont nem megy az élvezet rovására, hanem engedi kicsit a néző fantáziáját is játszani.
A Titans megérdemelten fog folytatódni, hiszen szerethető karakterekkel operál, amit kellő mennyiségű rejtéllyel és adrenalinban gazdag akciószekvenciákkal fűszerez meg. A széria egy spin-offot is kitermel magából, ami majd a Doom Patrol névre fog hallgatni. Egy ilyen újonc évad után fel van adva a lecke, de mivel a Titans remekül vette az első, és mondhatni eléggé handicapes akadályt, van okunk a bizakodásra mind a folytatást, mind a spin-offot illetően. Megnyugodhatunk, úgy tűnik, hogy a DC Universe egyelőre jó kezekben van.