Évadkritika: Undone - 1. évad

|

Ahogy a tudat és valóság kitárul, úgy sejlik fel a lélek mélye. Megnéztük az Amazon különleges animációs sorozatát.

"Broken people broke peope." - avagy, azok az emberek, akik belülről megtörtek, másokat is törékennyé tesznek. Ez a mondat még valamikor a sorozat elején hangzik el és nagyon jól magában foglalja annak egy részét, amiről az Undone beszélni akar: azokról az emberekről, akiknek a belső, mentális világa romokban hever és akik minden erejükkel azon vannak, hogy ezzel a belső káosszal megküzdjenek, illetve hogy rendet rakjanak odabent, miközben másokat is magukkal rántanak. Találkozhattunk már az utóbbi időben két remek sorozattal, amely önsorsrontó embereket és azok magánéleti kálváriáit állította középpontba: az egyik a BoJack Horseman volt, a másik pedig a Fleabag. Az Undone pedig valahol a kettő keresztmetszetében található, megfejelve egy kis spirituális science-fictionnel. Ha ezt így ebben a formában meredeknek érzi a Kedves Olvasó, akkor nem jár messzire a valóságtól, hiszen az Undone tényleg meredek és nem csupán a koncepcióját illetően.

Hirdetés

A Kate Purdy és Raphael Bob-Waksberg által kreált széria (utóbbi a BoJack kreátora, előbbi producere és írója is) egy 28 éves lányról szól, aki egy autóbalesetet követően kontaktusba kerül halott édesapjával, akinek segítségével rájön: képes utazni az időben. Az édesapja, aki az időutazás lehetőségeit kutatta életében a lánya segítségét kéri abban, hogy együtt kitalálják, ki volt az, aki felelős volt a haláláért. Alma vonakodva bár, de lassanként felfedezve saját képességeit, belemegy a játékba és önjelölt nyomozóként próbálja felderíteni, mi állhatott a feltételezett gyilkosság hátterében.

Az első pár percben még csak a rotoszkópos eljárással készült képi világ az, ami szokatlannak hathat. Megismerhetjük Almát, aki narrátorként ecseteli, hogy mennyire egyhangú az élete és azt, hogy minden egyes nap, mintha ugyanaz lenne: ugyanúgy kel fel, ugyanazt fogyasztja el reggelire és mindig ugyanaz a férfi fekszik mellette. Ugyanúgy. Az élet monotonitásától, a hétköznapok mókuskerekébe való belesavanyodástól való félelem nem először jelenik meg leküzdendő problémaként a mozgóképen: közvetve megjelent már a Bill Murray nevével fémjelzett Idétlen időkig-ben, de bizonyos formában a Harcosok klubja, valamint a Wanted című filmekben is találkozhattunk már vele. Alma helyzetén az sem segít, hogy a környezetében való történésekre merő cinizmussal reagál, így annak sem tud őszintén örülni, hogy húga (aki burkoltan ugyan, de lelkileg hasonlóan zilált) házasodni készül, az pedig elkerülhetetlennek tetszik, hogy bimbózó szerelmüket látva arra a döntésre jut, hogy szépen kiszáll a saját párkapcsolatából. Mondván: ő sosem fog olyan szerelmet érezni a fiú iránt, mint amilyent ő érez iránta. Az a bizonyos autóbaleset ezt követően mindent felforgat fenekestül. A valóságtól elrugaszkodottabb, időutazós vonal ezen a ponton jön be a képbe és ezt követően kezd el igazoltnak és indokoltnak látszani az a sajátos képi világ és animációs stílus, amellyel elkészítették ezt a nyolc epizódot.

Ahogy Alma találkozik rég elhunyt édesapjával, az Undone elkezd vadabb formát ölteni, amely nagyon jól megmutatkozik mind a narratíván, mind pedig az azt kiszolgáló látványilágon (amelyet néhány ponton akár az Eredet látványával is rokoníthatunk). A valóság innentől kezdve már nem egy biztos pontként jelenik meg, hanem mind egy képlékeny valamiként, amelyet hősnőnk kényére-kedvére formálhat, ez pedig egészen gyönyörű képsorokat és szekvenciákat eredményez. Az említett eljárással készült jelenetsorok egyben adnak a sorozatnak egy nagyon sajátos, álom-, vagy talán inkább lázálomszerű hangulatot, amelynek alapjai bár nagyon is a valóságban gyökereznek, mégis bizonytalanságban és enyhe nyugtalanságban tart bennünket. Habár a sorozat nagy részében a főhőssel vagyunk és az ő szemén látjuk a történéseket, az ő tudatállapotába vagyunk bezárva, ezt az állapotot lépten-nyomon megtöri a külvilág valósága. Ez a valóság pedig lépten-nyomon emlékeztet bennünket arra, hogy talán mindez, amit Almával együtt látunk, nem felel meg a realitásnak. Na persze feltehetjük a kérdést: mi is az, hogy realitás?

Az Undone azért is fifikás darab, mert több dimenzióban is értelmezhető és értékelhető. Egyrészt nagyon sokat elmond a skizofréniáról (az egyik kreátor, Kate Purdy nagyanyja például skizofréniában szenvedett, úgyhogy nem a semmiből jött a gondolat), a valóságérzékelésről és arról, hogy milyen lehet egy olyan ember bőrében lenni, aki mind cselekedeteivel, mind pedig alapvetően impulzív és anarchikus személyiségével a margón kívül áll. Az ő drámáján kívül ugyanakkor szép lassan felszínre kerülnek a családi problémák, a nagymama  mentális betegsége, a húga konstans félrelépése és félelme az elkötelezettségtől. Az Undone végtére is nem egyetlen ember kálváriája a normalitással, hanem egy egész családé, amint próbálják saját maguknak és környezetüknek igazolni azt, amit ők fontosnak és valósnak vélnek. Másrészt pedig maga a spirituális, science-fictionbe hajló szál is kellő alapossággal van kidolgozva és tökéletesen megállja a helyét, így ennek fényében pedig egy olyan történetet kaphatunk, amelynek középpontjában az újrakezdés és saját hibáink korrigálása áll, valamint annak a gondolata, hogy sokkal többet rejt magában a világ, mint amit eddig felfedeztünk. Akár így nézzük, akár úgy, mindenképpen gondolatprovokálónak és újszerűnek, veszettül eredetinek hat az egész koncepció a megvalósítással egyetemben.

A BoJack Horsemanhez és a Fleabaghez hasonlóan természetesen az Undone-tól sem áll távol a humor és még ha nem is olyan fékevesztetten szellemes, mégis, jelen van egyfajta finoman maró irónia és jóleső cinizmus formájában. Ebben nagy szerepe van a főszereplőt megformáló Rosa Salazarnak, aki úgy tűnik, vonzza a szokatlan megjelenésű figurákat, hiszen legutóbb még hatalmas, tágra nyílt szemmel és robotvégtagokkal csodálkozott rá a világ szépségeire Alitaként, most pedig rajzolt formában feszegeti a valóság határait. Salazar cinikus humorral, empátiával közelít a karaktere felé és képes úgy ábrázolni őt, hogy a szimpátia elérése mellett tisztán lássuk azt, hogy mennyire képtelen kontroll alatt tartani saját érzéseit, szavait és habitusát. Szánjuk őt, de közben együtt is érzünk vele, más részről pedig szurkolunk neki azért, hogy elérje a célját és rendbe hozza a dolgokat. Vagy így. Vagy úgy. Az édesapját alakító Bob Odenkirk pedig karizmatikusan reszelős orgánumával vezet bennünket végig az időutazás rejtelmein és tanítja meg nekünk az alapokat, miközben az Almával való interakciói rendkívül kifejezőnek bizonyulnak a kettejük kapcsolatát, valamint az apa megszállottságát illetően.

Egy szó mint száz, az Undone egy kivételesen erős vizualitású, sajátos hangvételű sorozat, amely sok mindent tart a markában és mégsem esik szét atomjaira. Ehhez azonban hozzá kell tenni, hogy a hagyományosabb kiállású és narratívájú sorozatok kedvelői meglehet, hogy idegenkedni fognak a szériától, de akik szeretik a kísérletező kedvű alkotásokat, azok mindenképpen nyernek. Huszonperces epizódjaival könnyedén lehet haladni és bár csak nyolc epizódból áll az egész, annyira komplex és tartalmas, hogy ennél több nem is kell, így tökéletes. Amíg pedig nem érkezik meg a második évad, addig a nézői interpretációra van bízva az, hogy a záró képsorok inkább aggodalomra, vagy örömre adnak okot.

Évadkritika: Undone - 1. évad

Kinek Ajánljuk
  • A sajátos hangvételű sorozatok kedvelőinek.
  • Akik szeretik a különc, kissé kaotikus figurákról szóló történeteket.
  • Akik szeretik a Bojack Horseman-ben megbúvó erős karakterdrámát.
Kinek Nem
  • Akik kevéssé szeretik, ha valami ennyire egyedi és kísérletező.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.