Megszállott Vaják rajongóként valóságos kínszenvedés volt kivárni azt a két évet, ami a bemutatkozó első és az azt folytató második évad között telt el. Útközben azért egy animációs filmmel is igyekezték csillapítani a hozzám hasonlók vágyakozását, míg mindenki mást pedig talán éppen ezzel szerettek volna emlékeztetni arra, hogy "Hé, mindjárt itt a szörnyes sorozat folytatása, amiben a csávó sokszor mondja, hogy F*CK". Ahogyan minden egyéb kritikánál, ami hozzám közel álló témát feldolgozó alkotásról szól, úgy ebben az esetben is igyekszem picit a háttérbe szorítani az őszinte rajongásomat és próbálom egy magasabb távlatból is értékelni a látottakat. Mégis fontosnak tartottam megjegyezni az írás olvasójának, hogy hányadán állok a Vaják világával, ami immár bőséges univerzumot tudhat a magáénak regényekből, videójátékokból és mozgóképes produkciókból. A következő bekezdésekből ki fog derülni, hogy még egy ilyen elkötelezett rajongó is csúnyán seggre tud esni, miközben talán éppen a laikus találja meg a számításait.

Az első évad esetében nem volt éppen hálás feladata az alkotóknak. Fel kellett építeniük egy világot annak karaktereivel, misztikumával és politikájával úgy, hogy az első regények csupán novellaszerű történeteket biztosítottak számukra, amiket gyenge szálak fűztek egymáshoz. Így szükség volt egy kis improvizációra, némi foltozásra és jó sok képzelőerőre, hogy végül mindenkit kellőképpen megismerhessünk, mire a szálak összefutottak az évad végére. Ugyan az időben való ugrálás megülte egyesek gyomrát, én azóta is tartom, hogy az első etap jobban nem igazán fektethette volna le a szükséges alapokat, így minden adott volt ahhoz, hogy mélyen elmerülhessünk a folytatásban, amihez nem mellesleg már jócskán biztosítottak alapanyagot a regények is.

Nem is indult gyengén ez az évad sem. Egy klasszikus Vaják kaland formájában kaptunk invitálást a 2. évadhoz, amiben minden megvolt, amit a sorozattól reméltünk. Misztikus szörnyek, látványos csaták és azon halvány vonal pedzegetése, ami az ember és a szörny között húzódik. A kifejezetten lendületes kezdés után aztán már nem is lehetett visszafogni a vágtán és olyan rohamtempóban ügetett át az évad az ezt követő eseményeken, mintha üldözték volna. Bemutatkozott végre a vajákok téli menedéke, Kaer Morhen és vele együtt Geralt vajáktestvérei, valamint mentora, Vesemir. Mondani sem kell, hogy nagyon vártam ezt a találkozót és mindazt, ami a romos erődítmény falai között történik majd, ám érzésem szerint fájóan kevés időt töltöttünk itt végül.

Pedig tényleg semmi oka arra a készítőknek, hogy sietve adaptálják a regényeket, hiszen egyértelmű, hogy a Netflix nem tervezi elkaszálni ezt a szériát. A berendelt spin-off sorozatok mellett már a Vaják 3. évada is azelőtt kapott zöld utat, hogy a második etap egyáltalán bemutatkozott volna. Így teljességgel érthetetlen számomra, hogy miért ódzkodtak attól, hogy jóval több időt töltsünk itt, amit arra szentelhettek volna, hogy megismerhessük az új karaktereket. Egyedül talán Vesemirnek jut tisztességes játékidő, és noha Kim Bodnia nem rossz a szerepben, ez még édeskevés volt ahhoz, hogy igazán kibontakozhasson. A legnagyobb meglepetést az okozta, hogy a készítők valami oknál fogva teljesen tettek arra, hogy hűen adaptálják a regényeket, ehelyett csupán kiragadtak belőlük ezt-azt, majd egyre inkább a saját fejük után kezdtek el menni.

A történet ismerőjeként ez irtózatosan frusztráló tud lenni. Akadnak egészen drámai változtatások, amikre nem számít az ember. Aztán vannak olyan apróságok is, amik után saját magamat kérdőjeleztem meg, "Én emlékszem rosszul vagy ilyen tényleg nem volt a könyvben?". Egy idő után muszáj volt elengednem azt a gondolatot, hogy most olyan események szemtanúja leszek, amire számítok és őszintén megmondva, mikor ezt megtettem már jóval élvezhetőbbé vált az évad. Viszont ennek ellenére sem bocsájtható meg a már említett gyorsított tempó, hiszen a Vaják 2. évada így roppant fontos karakterpillanatoktól fosztotta meg nézőjét.

Nagyjából az évad közepén gondoltam úgy, hogy kissé értetlenül fogok itt állni, mikor ezt a kritikát megfogalmazom. Ez most mégsem így van. A záró két epizódban összeállt a kép és világossá vált, hogy miért úgy nézett ki ez az évad, ahogyan. Hasonlóan az első szezon végéhez, úgy most is összefutottak a szálak az évad végére, ami egy jókora katartikus eseményt idézett elő. Vagyis a készítőknek feltett szándéka volt, hogy ne csupán maga a széria, de önmagában az évad is tartson valahová, aminek így muszáj volt kifutnia a 8. epizód végére. Mindez felemás érzéseket hagyott az emberben, hiszen az évad egészének megítélésén ez mindenképpen pozitívan emel, ugyanakkor valahol mégiscsak szükségtelennek tűnik annak fényében, hogy a széria egésze szempontjából pont, hogy a kitaposott ösvényen maradás lett volna a kedvezőbb. A Vaják folytatása érdekes irányt vett, ami elődjét semmiképpen sem ugorja meg, de nem is mentes a potenciáltól. A harmadik évadhoz azt hiszem írónak és nézőnek egyaránt csiszolódnia kell egymáshoz, hogy valahol félúton passzoljon az élmény.