A Netflix egyeduralmát a streaming szolgáltatók piacán még egy darabig bizonyára nem lesz képes semmilyen konkurencia megdönteni. A hónapról hónapra tucatszámban kijövő film- és sorozattartalmak, melyek a járvány alatt is szüntelenül debütáltak a Netflixnél (igaz, a forgatások már jóval a járványhelyzet berobbanása előtt befejeződtek), abszolút egyedivé teszik a szolgáltatót, és piacra lépésének kezdeti előnyét ezzel továbbra is fenn tudja tartani. Ezen felül az sem árt, ha időről időre olyan alkotással rukkolnak elő, mely akár hetekig lázban tartja a nézőket - emlékezzünk csak a Joe Exoticról szóló dokureality sorozatra, a Tiger Kingre.

Amiben viszont mindenképp fejlődniük kellene a Netflixnél, az a saját előzetesek legyártása, és azok mikéntje. Jelen recenziónk tárgyának, a Warrior Nunnak a trailere is egy nagy átveréssel volt egyenértékű, ami a közelmúltból már nem az első eset. Hogy mennyire tudatos a nézők megvezetése a Netflix részéről, az persze nem tudható, de nagyon könnyen visszasülhet ez a taktika, ha a jövőben is folytatják azt a trendet, hogy minden grandiózus jelenetet ellőnek a két és fél perces előzetesben, illetve egy teljesen idegen hangulatú köntösben tálalják a leendő tartalmat. Utóbbi forgatókönyv (és előbbinek egy része is) érvényesült a Warrior Nun trailerénél, ami leginkább egy komolytalan paródiába burkolt Buffy és Odaát egyveleget mutatott be.

A 10 részes első évad azonban alaposan rácáfolt az előzetes sugallataira, így végül pont azt lehet felróni neki, amire egyáltalán nem számítana a néző: túl komolyan vette magát. Pedig egy olyan sorozatról beszélünk, melynek világát démonok, a Blizzard Diablójából előlépő ördögök, angyalok, no meg olyan halandó emberek népesítik be, akik a két túlvilági tábor között próbálnak meg lavírozni (és közben egymást elgáncsolni).

A Warrior Nun egy '90-es és 2000-es években futó, Ben Dunn által létrehozott képregénysorozaton alapszik (Warrior Nun Areala), amit eredetileg egész estés játékfilmként próbálták meg adaptálni, ám a készületek olyannyira elhúzódtak, hogy a végén a Netflixen landolt az adaptációs jog, akik inkább sorozatos formátumban próbáltak meg élni a lehetőséggel. Ami minden szubjektivitástól függetlenül kiemelendő erényként, hogy a Netflixes széria készítői húztak egy bátrat, és a képregényekből ismert főhőst, egy bizonyos Shannon nevű apácát már a legelején megfosztják a főszereplő titulustól, miután egy titkos küldetés során halálos sérüléseket szed össze.

Így lép be a történetbe Ava (Alba Baptista), aki akaratán kívül megáldatik az addig Shannon által hordozott glóriával, ami nemcsak a halálból hozza őt vissza, hanem lényegében a harcos apácák rendjének vezetőjévé is megteszi őt. Csakhogy Ava messze áll a hősi karakter prototípusától: az addig árvaházban nevelkedő, nyaktól lefelé lebénult lánynak fontosabb, hogy önfeledten élvezze a második esélyt az életben, minthogy súlyos felelősségeket akasszon a saját nyakába.

Közben viszont a rendet több oldalról is elkezdik kóstolgatni - nemcsak egy ősi démon bukkan fel a glóriát kutatva, de egy befolyásos bíborosnak sem teljesen tiszták a szándékai az új kiválasztottal és a renddel kapcsolatban, nem is beszélve arról, hogy egy tudományos beállítottságú cégvezető az egyház szent relikviáinak anyagát felhasználva igyekszik kaput nyitni… valahova. Ha ez sűrűnek és túlzsúfoltnak hat elsőre, akkor megnyugtathatom az olvasót: valóban az. Elsősorban pedig azért, mert a készítők nem igazán tudtak mit kezdeni a 10 részesre berendelt évaddal.

A központi rejtélyek boncolgatása igazából a hatodik rész után kezdődik el, addig a fókusz Ava drámáján van - egy tinién, aki egy csoda folytán ismét képes járni, megtapasztalhatná az életet úgy, ahogy azt a lebénult állapota sosem engedhette volna meg, de ennek a megváltásnak az az igazi ára, hogy szörnyekkel kell felvennie a harcot egy olyan entitás nevében, akiben sosem hitt. Tegyük a szívünkre a kezünket: mi sem feltétlen az utóbbit választanánk egy hasonló szituációban. Ettől függetlenül ennek a cselekményszálnak és karakterkibontakoztatásnak hat részen keresztüli elhúzása több mint túlzó, főleg annak tükrében, hogy a trailerben ellőtt "poénok" köszönőviszonyban sincsenek a sorozat valódi hangulatával.

A vízválasztó pedig - az első hat rész komótos iramán túl - pontosan ez lesz a nézők számára, hogy képesek-e elfogadni azt, hogy ez egy komoly tétekkel bíró, lelki problémákkal küszködő szereplőket felvonultató széria, és nem az a paródiába nyúló hülyeség, amit a trailer is sugallt. Utóbbinak köszönhetően ugyanis most több, a Warrior Nunnal kapcsolatos diskurzus is inkább azt feszegeti, hogy nem lett volna-e kifizetődőbb, ha azt kapjuk, ami a trailerből átjött? Több őrültséget és választ, valamint kevesebb drámát, komolyságot.

Az utolsó négy rész alapján az első évadot egy feszes, hat epizódos csomagban is lehetett volna tálalni, így például nem merült volna teljesen feledésbe az elején felmerülő "áruló cselekményszál", ami a fináléban teljesen váratlanul, hirtelenjében kerül megválaszolásra. A készítők állítólag tudatosan húzták el a mézesmadzagot a nézők előtt, és hagytak nyitva számtalan központi kérdést az évad során. Az utóbbi napokban megjelent interjúk hasábjain persze fogadkoznak, hogy a folytatásban minden kiderül - azonban ez elég rizikós húzás a hivatalos berendelés hiányában.

Viszont egy harcos apácákról, embereket megszálló lélekdémonokról, szarvas-patás ördögről, titkos keresztény rendről szóló sorozatban nem feltétlenül a karakterek lelki drámáinak hajszálvékony rezdüléseire kíváncsi a néző, hanem az akciókra, a látványvilágra, és az évad kérdéseinek megválaszolására. Sajnos az első és az utolsó kategóriában adós maradt a Warrior Nun.

Remélhetőleg, amennyiben zöld utat kap a folytatás, tanulnak ebből a hibából, hiszen a nagy elődöket, mint a Buffyt, az Angelt vagy az Odaátot sem azért nézték oly sokan, mert Emmy-díjas alakítást vártak el a színészektől, hanem mert szórakoztatva menekítették ki a nézőt a mindennapok nehézségeiből. Az pedig nem segít egy könnyednek ígérkező fantasy sorozatnál, ha az általa felvonultatott karakterek lelkileg ugyanannyira ki vannak facsarva, mint a nézők többsége a mindennapokban.

Ahogy Avának az első évadban, úgy a sorozatnak is meg kell találnia a saját hangját, ami mellett teljes mellszélességgel el is köteleződik a folytatásra. Potenciál mindenképp van a Warrior Nunban, főleg a finálé végére összegyülemlett kérdések hada alapján, és miután a főbb karakterek lelki traumáit töviről hegyire megismerhettük, végre előtérbe kerülhet az akció, aminek fokozása ennél a szériánál kifejezetten jót tenne.

Félreértés ne essék: a Warrior Nun egy vállalható alkotás lett, viszont nem árt tisztázni vagy inkább elengedni a várakozásokat a megtekintése előtt (trailereket kerülő nézők előnyben!), hogy valóban szórakoztató elfoglaltság legyen az évad darálása. Nem lett az a bűnös élvezet, mint amire a kedvcsináló hajazott, de így megmaradt az esély, hogy idővel egyedivé váljon az elkövetkezendő évadoknak (is) hála. Elvégre az Odaát is a negyedik, illetve ötödik évadra ért be igazán, és vált klasszikussá. Már csak abban kell bízni, hogy a Warrior Nun nem jut a szintén nagy potenciált meglebegtető Daybreak sorsára, melyet a Netflix hálátlanul elkaszált a debütálást követően.