Hirdetés

Évadkritika: For All Mankind - 1-2. évad

|

Alternatív sci-fi, amely azt mutatja be, miként alakult volna az űrverseny, ha az amerikaiak helyett a szovjetek juttatnak először embert a Holdra.

Hirdetés

Akik otthonosak mozognak a sci-fi világában, azok bizonyára már találkoztak Ronald D. Moore nevével. Azok viszont, akik nem ismernék őt: az 57 éves amerikai forgatókönyvíró a Star Trekkel kapcsolatos munkáival tette le a névjegyét, hiszen íróként részt vett Az új nemzedék (The Next Generation), a Deep Space Nine és a Voyager sorozatokban, valamint a Nemzedékek, és a Kapcsolatfelvétel filmekben. Igazán ismertté viszont a 2004 és 2009 között futó, újragondolt Battlestar Galactica (idehaza a Csillagközi romboló címet kapta) sorozattal vált, amelyet méltán tartanak kultikusnak, és a műfaj egyik megkerülhetetlen alkotásának. Éppen ezért volt izgalmas a bejelentés 2017-ben, hogy az Apple leszerződtette Moore-t, hogy készítsen számukra egy presztízs sorozatot a hamarosan induló streamingszolgáltatásukra. Ebből született meg a For All Mankind, amely az Apple TV+ 2019 novemberi indulásakor az egyik nyitócím lett, és immáron a harmadik évadára készül. Éppen ezért úgy gondoltuk, hogy még az új etap előtt bemutatjuk ennek a sci-fi drámának az eddigi két szezonját.

Hirdetés

A történet egy alternatív, ám a mienkével szinte teljesen megegyező világban játszódik. 1969-et írunk, tombol a hidegháború, Nixont nemrég iktatták be az Egyesült Államok elnökének, mindeközben pedig zajlik az űrverseny is Amerika és a Szovjetunió között. A NASA már egy jó ideje készíti elő a Holdra szállás terveit, csakhogy nem várt fordulat sokkolja az egész programot: a szovjetek megelőzvén őket már 1969. június 26-án embert juttatnak a Holdra, így nem Neil Armstrong, hanem egy bizonyos Alekszej Leonov lesz az első, aki egy másik égitestre teszi lábát.

A sorozat tehát azzal a felütéssel indul, hogy miként reagál az Egyesült Államok erre az egyértelmű vereségre, amit a Szovjetunió rájuk mért, és miként határozza ez meg az egész USA hozzáállását az űrprogramhoz? Hamar kiderül, hogy ellentétben azzal, ahogyan a mi világunkban a szovjetek végül feladták az egész űrversenyt, az amerikaiak itt erről hallani sem akarnak, és rögtön, dupla elszántsággal igyekeznek meghódítani a világűrt. Csakhogy a tempót ezúttal a szovjetek igyekeznek diktálni, ebből pedig egy sosem látott és tényleges űrverseny alakul ki: a két szuperhatalomnak ugyanis egymásra licitálva (később pedig egymást hátráltatva) már nem a Holdra jutás a célja, hanem annak kolonizálása az első Holdbázis kialakításának képében, az ottani nyersanyagok kiaknázása, és távlati célpontként a Marsra, vagy akár a Naprendszerbe való kijutás.

A készítőknek tehát igen ambiciózus és nagy léptékű terveik vannak a történettel, ezért nem tehetik meg, hogy sokáig egy helyben toporogjanak. Szerencsére nem is teszik, és az eddigi két évad szélsebesen halad: közel 15 évet ölel fel. Van, hogy egy epizód során több mint 200 nap telik el, és olykor attól sem riadnak vissza, hogy éveket ugorjanak előre a történet haladásának kedvéért. Ennek ellenére arra azért odafigyeltek Moore-ék, hogy kellően bemutassák a főbb karaktereket, emiatt az első pár rész még lassabban, megfontoltan, és több szálon keresztül vezet be minket a történetbe.

Főszereplőnek kapunk két asztronautát Joel Kinnaman (Altered Carbon, The Suicide Squad: Az Öngyilkos Osztag) és Michael Dorman (Patriot) képében, miközben bepillantást nyerünk az űrhajós feleségek mindennapjaiba, a NASA döntéshozóinak életébe, az irányító központ működésébe az egyetlen női alkalmazott szemszögéből, egy illegális bevándorló család életébe, az űrhajósok kiképzésébe és még továbbiakba is, a két etap során adagolt új karakterek és történetszálak beemelésével. És ha ez még nem lenne elég, a sorozat foglalkozik az olyan, a mai korban is jelentős problémákkal, mint a nők emancipációja, a rasszizmus, a melegek elnyomása.

Igen, jól sejtitek, ez a For All Mankind talán egyetlen, ám annál nagyobb hibája: hogy egyszerre akar szólni mindenről és mindenkinek, amivel alapjáraton nem lenne baj. Csakhogy sokszor a készítőknek nem sikerült megtalálni a kellő egyensúlyt az egyes történetszálak fókuszáltsága között, és olykor a felesleges, szappanoperába illő drámát kell néznünk az érdekesebb és fontosabb dolgok helyett. Emiatt néhány szál inkább érződik időhúzásnak és tölteléknek, mintsem megalapozottnak és fontosnak. Ráadásul a karakterek egy része is felszínesen és érdektelenül lett megírva, akik hiába kapják meg a kellő játékidőt, emiatt mégsem tudunk értük izgulni, vagy érdeklődést mutatni irányukba.

Más negatívumot viszont nem igazán tudok felróni a sorozatnak. Mert amikor viszont működik az egész, akkor piszkosul működik, és nagyon nézeti magát. A legtöbb esetben pedig szerencsére erről van szó. A hangulata sokszor első osztályú, az egészet átjárja a korszakból adódó hidegháborús paranoia, az általános és fokozódó feszültség a két fél között (ami nem csak a Földön, de természetesen a Holdra is ugyanúgy kiterjed), és a harmadik világháború kirobbanásának folyamatos veszélye. A drámai és fontos jelenetek alatt valóban érződnek a tétek, ugyanakkor ezek a részek olykor teljesen áthajlanak hatásvadászba a nagyon magasztos, nagyon heroikus zenével és a mindent átjáró patriotizmussal. Az Apple emellett láthatóan nem sajnálta a produkcióra a pénzt, hiszen mind látványvilágban, mint díszletekben, mind pedig megvalósításában igényes és profi munkát láthatunk. A Holdon és az űrben játszódó jelenetek például gyönyörű nagytotálokkal vannak tele, miközben sehol nem lóg ki a CGI. Már-már mondhatni gyanús az egész, mintha tényleg valós helyszínen forgatták volna ezeket a részeket.

Azt még érdemes megemlíteni, hogy a For All Mankind egy sokkal földhözragadtabb sci-fi, mint Moore előző alkotásai. Sőt, nyugodtan ki merném jelenteni, hogy inkább egy karakter,- és űrdrámáról van szó, mintsem sci-firől. Vagy pontosabban inkább ez egy olyan dráma, amit ügyesen és pont annyira vegyítenek a sci-fi elemeivel, hogy az izgalmas legyen, és amennyit a történet feltétlen megkövetel. Nem kell itt csili-vili űrrepülőkre vagy nagyon durva és elszállt technológiára gondolni. Sokkal kisebb, és hihetőbb megoldásokat alkalmaznak. Emellett erre a realista megközelítésre időnként rá is játszik a sorozat, hiszen jó pár archív hang-, kép- és videóanyagot láthatunk (egy az egybe átemelve, vagy kicsit manipulált formában) a két évad során például Nixonról, az általunk ismert hidegháborús időszakról vagy éppen az űrrakéták kilövéseiről, amelyet ügyesen illesztenek bele úgy az adott szituációba, hogy az teljesen hihetőnek és valóságosnak tűnjön. Ezen felül tényleges történelmi karakterek is feltűnnek a történetben a hihetőség kedvéért, mint például Donald "Deke" Slayton (Chris Bauer), Neil Armstrong (Jeff Brandson), Geraldyn M. Cobb (Sonya Walger), vagy éppen a náci Németországból Amerikába emigrált tudós, Wernher von Braun (Colm Feore), ezek pedig mind hozzátesznek az élményhez.

Mindent összevetve egy korántsem hibátlan, ám igényesen megvalósított és izgalmas sci-fi széria a For All Mankind, amelyben ott van a potenciál, hogy a későbbi évadokban tovább fejlődjön, levetkőzze hibáit, és igazi nagyágyú váljon belőle. Erre pedig már a június 10-én debütáló 3. évadban is esélye nyílik, hiszen ahogyan azt a kiadott előzetes - valamint a 2. évad utolsó epizódjának zárójelenete is - sugallja: immáron minden eddiginél jobban elmerülünk majd a sci-fi világában, és egy új égitest meghódítása következik.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Évadkritika: For All Mankind - 1-2. évad

Kinek Ajánljuk
  • Az űr szerelmeseinek.
  • Sci-fi rajongóknak.
  • Az alternatív történelem kedvelőinek.
Kinek Nem
  • Akik egy akciódús sorozatra számítanak.
  • Akik nem hisznek a Holdra szállásban.
  • Akiket zavarnak a felesleges történetszálak és karakterek.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.