Hirdetés

Godzilla Kong ellen - Kritika

|

Tudtuk, hogy ez valakinek fájni fog. De csak sejtettük, hogy azok mi leszünk.

Hirdetés

Hét évvel a 2014-es premierje után megérkeztünk Godzilla és a másik titán, Kong összecsapásához. Azóta Godzilla többedmagával kapott egy második filmet is a Szörnyek királya személyében, ahol kedvenc nagy gyíkunk a Ghidora elleni küzdelemből emelkedett végül ki győztesként, Kong pedig a 2017-es Koponya-szigetben mutathatta meg, milyen fából is faragták ezt a jó nagyra nőtt majmot. Kong bemutatkozó filmje egy teljesen korrekt popcornra sikeredett, Godzilla két filmjére pedig jómagam rendre úgy hivatkozom ismerőseim előtt, mint "az utóbbi évek legbutább, de leglátványosabb blockbusterei". De őszintén szólva, ha valaki ezeket kihagyta volna, ugyanúgy érteni fogja a nyitva tartó mozikban és HBO Max-on egyidejűleg debütáló szörnyzúzdát. Mert bizony ész ehhez sem sok kell, sőt: elődeihez képest sajnos alaposan alulteljesít ez a mindenki által várva várt (?), 200 millió dollárba kerülő bokszmeccs.

Hirdetés

A történet szerint... *sóhaj*. Godzilla megtámad egy csúcstechnológiában utazó nagy-nagy céget, az Apexet, úgyhogy most kollektíve minden ember a Földön (értsd: az a kettő, akiket utána követni fogunk) hirtelen nagyon utálni és félni kezdi az eddigi gigászi jótevőnket. Meg is bízzák az emberi főhősöket (órákkal ezelőtt láttam a filmet, a nevüket már elfelejtettem), hogy kutassanak fel a Föld magjában rejlő Üreges Földben egy olyan energiaforrást, amivel meg lehetne állítani Gojirát. A titokzatos hely ugyanis a titánok eredeti otthona, szóval könnyen lehet, hogy ott rejlik a megoldás erre a mondvacsinált problémára, hiszen már úgyis kitalálta mindenki a 10. percben, mire is megy ki a játék az Apex terveit illetően. Lényeg, hogy a megbízott kutatók, élükön Alexander Skarsgård és Rebecca Hall karakterével ehhez szépen mozgósítják is Kongot, mert ő majd talán elvezeti őket ama bizonyos energiaforráshoz... ám ehhez az értetlen mód oldalt váltó Godzillának is lesz egy-két szava, aki már kilométerekről érzi a nagy majom szagát...

Nézzétek, írhatnék a cselekményről még részletesen, de egyrészt teljesen felesleges, mert nem emiatt fogjátok megnézni ezt a filmet, másrészt pedig nem is nagyon van miről írnom. A két, párhuzamosan futó emberi szál teljesen érdektelen, talán a Kong és Jia (a kislány) kapcsolat az egyetlen, ami említésre méltó, a többi karakter csak a cselekményt szolgálja - Eiza Gonzalez például nem tudom, mennyit kereshetett ezzel a szerepével, de van vagy 5 sora az egész filmben, a jelentősége pedig közel a nullával ér fel. De igazából az egész utazás a Föld középpontja felé hangulatú szál eltörpül a Szörnyek királyából visszatérő Millie Bobby Brown karakterét (Madisont) illetően, aki egy összeesküvéselmélet-hívő podcaster és a világ legérdektelenebb, legklisésebb kocka srácával összecsoportosulva megpróbálja kinyomozni a háttérben hunyorgó huncutságokat, amik mind az Apexhez vezetnek.

Nem fogok túlozni: az utóbbi kompánia ÖSSZES jelenete már-már bicskanyitogatóan kínos és erőltetett. Próbálnak poénkodni, bár ne tennék, Madison haverja (aki amúgy tényleg, mi a bánatot keresett ebben a filmben?) pedig sugározza azt a fajta érdektelenséget és lustaságot, amit ennek a forgatókönyvbe belepakoltak. A 2014-es Godzilla se volt a legokosabb film ("Dobjunk atomot a radioaktív energiával táplálkozó és abból erőt szerző lényeknek, miért ne?"), ahogy a folytatás sem ("Használjuk az alfalény hanghullámait, hogy felébresszük vele az alfa Ghidorát, majd lepődjünk meg, hogy onnantól rá hallgatnak, nem pedig ránk"), de abban még valamennyire lehetett tolerálni az emberi karaktereket és minimálisan ugyan, de próbálkoztak. Na, itt erről szó sincs.

Az a féregjárat az Üreges Föld felé még mindig nem értem, hogyan is működött pontosan, ahogy azt sem, hogyan kerültek hirtelen vissza kvázi hamarabb Hongkongba a Godzilla által vájt alagúton (...), mint egy nem tudom, dimenziókapun gyakorlatilag, amin keresztül oda jutottak. A 2019-es film felét ha emlékeztek, képernyőkön mutatták be, itt már csak állnak a szobában és mesélik el az emberi karakterek egymásnak a cselekményt, hogy épp mi is történik a vásznon.

SPOILER: Mecha Godzillával (akit a trailerek tulajdonképpen már előre lelőttek) kapcsolatban megint csak röhejes kliséknek lehetünk szemtanúi a hackelős jelenet és a billentyűzet leöntése kapcsán, az ismeretlen eredetű energiaforrás gyakorlatilag azonnal, tökéletesen integrálódik a nagy monstrumba... és még sorolhatnám a butaságokat. SPOILER VÉGE.

Igazából Madison és csapata teljes egészében kihagyhatók lettek volna a filmből. Ezúttal ráadásul a látványos ütközetek sem kárpótolnak minket, hiszen a majd' két órás játékidőből az előzetesekben már ellőtt tengeri és hongkongi összecsapáson túl maximum a film címe hordozza, hogy mi bizony egy Godzilla vs. Kong filmet nézünk épp. A maradék időt megszámlálhatatlan felesleges beszélgetés tölti ki az erre a filmre már teljesen érdektelenné és irritáló vált emberi karakterek között, teletömve mindenféle áltudományos baromsággal és műkonfliktussal. De például az első két Godzilla film inváziós hangulata teljesen eltűnik, sikoltozva menekülő embereket csak a fináléban látunk körülbelül először, annak is már a végén, mikor már hajnalodik.

Az egyetlen pozitívum, amit fel tudok és fel is kell hoznom a film kapcsán, az viszont a látvány. Ismét kifejezetten szép képeket láthatunk (csak hát azt is ugyebár maximum a TV-képernyőkön idehaza), különösképp az Üreges Föld bemutatásánál. Godzilla és Kong piszok jól néznek ki, a mozdulataik súlya is kellőképp érződik, szóval hatalmas pacsi a CGI-szakiknak és animátoroknak. Kár, hogy a tehetségük ebbe a filmbe ment bele.

Nem is ragoznám tovább, mert nincs is nagyon mit: a Godzilla vs. Kong még az elődeihez képest is egy hatalmas visszalépés, még butább, még fájdalmasabb, még klisésebb, ráadásul még a mindenki által elvárt behemótok harcából is kevesebbet kapunk ezúttal. Csak akkor nézzétek meg, ha megéri nektek ~20 percnyi látványzúzdáért kibírni egy kétórás "filmnek" nevezett akármit. Ez az egész sajnos Hollywood a mélyponton.

Godzilla vs. Kong

Kinek Ajánljuk
  • Akik már kíváncsiak rá az előző három film után, hogy mi lesz ebből
  • Akiket érdekel pár jelenetnyi szörnyes zúzda...
Kinek Nem
  • ...akik viszont ezért nem akarnak végigülni kétórányi kínlódást
  • Akik már az előző részek hülyeségeit sem tudták tolerálni
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.