A Halálos iramban franchise eljutott arra a szintre, hogy a szórakoztatóan bugyuta utcai versenyzéssel egybekötött akciózást, globális, sőt még azon is túlívelő szintre emelje. Az itt előforduló dolgok miatt akár fantasy-nek is lehetne bélyegezni a szériát, az azonban biztos, hogy egy olyan jelenségről van szó, ami valamilyen reakciót garantáltan kivált a nézőből. Nálam nagyjából öt rész óta a hányinger, a szuicid hajlamok és a belső szerveim leállása (elsősorban az agy) váltogatják egymást, úgyhogy nagy örömmel vetettem bele magam a család legújabb kalandjába.

Dom (Vin Diesel) boldogan él népes családjával, mígnem felbukkan egy árny a múltból. Dante (Jason Momoa) egy régi sérelem miatt akarja tönkretenni hősünket és a bosszú vezérli. Nem éri be szimplán a gyilkossággal, azt akarja, hogy Torettoék szenvedjenek.

Megszoktam már, hogy a fanatikus rajongók előszeretettel dobálóznak a "csinálj jobbat", a "ha nem tetszik, ne nézd", illetve a "csak kapcsold ki az agyad és élvezd" rigmusokkal. Nyilván ezeket figyelmen kívül kell hagyni, plusz ha nem is az lenne a dolgom, hogy írjak róla, akkor is bennem lenne egyfajta perverzió, hogy meddig lehet ezt még fokozni. Az agykikapcsolós élvezeti faktorról pedig annyit, hogy mindez még működhetne is, ha a franchise élén nem egy bizonyos Vin Diesel állna, aki a világ legkomolyabb művészi produktumának, Oscar-díjra esélyes fenoménnak állítaná be ezt a veszélyesen ostoba cirkuszt. Diesel egója olyannyira rátelepedett a filmekre, hogy kvázi mindenbe beleszól és akinek ez nem tetszik, szedheti a sátorfáját.

Összeveszett többek közt Dwayne 'The Rock' Johnsonnal, majd szánalmas érzelmi zsarolások közepette akarta visszacsábítani. Szerencséjére a Szikla akkorát bukott a Black Adammel, hogy már a visszatérése sem elképzelhetetlen Hobbs ügynökként. A másik nagy hír, a szériából öt részt is rendező Justin Lin távozása volt, melynek konkrétumairól keveset tudni, de elég csak megnézni a forgatáskor kitett közös videóját Diesellel, és rájövünk, hogy a direktor mosolya minden, csak nem őszinte. A külső tényezők mellett a filmeken belül is kvázi istenséggé vált Dom Toretto, akiről mostanság a korai Pokémon sorozat ugrik be. Tudniillik Ash, az anime főszereplője kezdetben úgy szerzett zsebszörnyeket, hogy mindenkivel összehaverkodott, vagy megmentette őket. Dom szintén így tesz és antagonistáit Pokémonokként gyűjti szorgosan maga köré, így alkotva meg ezt a szép nagy családot. Sajnálom, ha valakit untatott ez a hosszú felvezető, de úgy éreztem, hogy muszáj tisztába rakni, hányadán is állok a szériával, illetve mennyire tudom komolyan venni a "csak élvezd" típusú közhelyeket. Ennek tudatában ugorjunk fejest a 10. Halálos iramban őrületbe.

A kedvcsinálók alapján borítékolható volt, hogy a nosztalgia és a múltidézés is szerepet kap az új felvonásban. A nyitány konkrétan az ötödik rész széfes üldözését játssza újra, ahol megismerjük a másik felet és fény derül a motivációra. Visszaugorva napjainkba Dom kisfiának driftelése (nem vicc) után megemlékezünk a család szépségéről és fontosságáról, mert tudatosítani kell a nézőben, hogy mi is forog kockán. Az idillnek aztán vége szakad és indul az ereszd el a hajamat. Kezdem a pozitívumokkal. A 10. epizód félelmetes tempót diktál, minimális átvezetők akadnak, de szinte non-stop megy a zúzás. Más kérdés, hogy a pulzusomat egyszer sem sikerült megemelni, de vitathatatlan, hogy az események mennyiségére nem lehet panasz. Jason Momoa Dantéja lubickol a szerepében, láthatóan imádta a forgatást és jól áll neki ez az iszonyatosan ripacs gonosz. A másik érdemi figura az előző részben megismert, már nyilván a családot erősítő Jakob, aki a cselekmény kétharmadában bébiszitterként ténykedik, de azt nagyon viccesen teszi.

Kell ennél több? A kérdés költői, inkább úgy hangzana helyesen, hogy kell-e több ettől a franchise-tól. Nos, aki eddig szerette, az valószínűleg nem most fog megállni és az első harmadban én is úgy éreztem, hogy a szokásos túlzásoktól eltekintve ebből még lehet valami. Aztán az a töméntelen ingercunami valahogy egyre hatástalanabbá vált, ahogy a vidámparkban sem esik már jól a 10. kör ugyanazon a gépen. Annyi a történés és a karakter, hogy Louis Leterrier rendező képtelen mindent kézben tartani. Tej (Ludacris) és kis csapata például csak biodíszletek és az idióta poénokért felelnek. Felbukkannak új figurák, régi arcok és a kapcsolat mindig megvan. Itt mindenki valakinek a valakije, legyen szó rokonról, szeretőről vagy üzlettársról, úgyhogy a kicsi a világ effektus sosem volt aktuálisabb. Apropó világ. Egészen parádés, ahogy Jakob Dom fiával a film nagy részében el akar jutni a-ból b-pontba. Teljesen rendben van, de addig a banda többi tagja mintha teleportálna, másodpercek alatt ugranak földrészeket.

Az is megér egy misét, hogy embereink bárhova bejutnak feltűnés nélkül. Simán szereznek, amit kell, mert valahol véletlenül mindig lapul egy ismerős. Még ha leküzdhetetlen akadály is kerül az útjukba, csak hinni kell benne és máris elhárul. Persze miért lenne ezzel probléma, amikor itt van nekünk maga Isten, nevezetesen Dom Toretto. A film egy pontján konkrétan hozzá hasonlítják, de ha nem tennék meg, akkor se lenne kétségünk, hogy ez a karakter tényleg bibliai magasságokba emelkedik. Egyszer sem ütik meg, szó szerint mindent túlél egyetlen karcolás nélkül, járművei pedig egy bombát is jobb belátásra bírnak, míg a többi kocsi papírszemétként roncsolódik szét. Toretto istenségnek és népes kompániájának csak egy szabálya van: verj össze mindenkit. Teljesen mindegy, hogy mennyire életveszélyes helyzetben vannak, valaki holléte felől érdeklődnek, netán csak összefutnak valakivel, a lényeg, hogy húzzunk be mindenkinek egy embereset, a kérdés majd utána ráér. Ez az eszement káosz egészen a zárásig kitart, a stáb pedig nem bízta a véletlenre. Igazi cliffhangerrel fejezték be művüket, hogy legyen miért izgulni ebben a tét nélküli zúzós hakniban.

A becsületére váljék, a 8. és a 9. résznél jobban sikerült az új Halálos iramban (nem mintha magasan lett volna a mérce), de tartom, hogy ennek a franchise-nak két fő problémája van. Az egyik az istenkomplexusos Vin Diesel, a másik, hogy túl komolyan veteti magát, ha pedig viccel, azt is bárgyún teszi. Már nem rökönyödök meg, maximumon jót kacagok kínomban, amikor Dom helikopterekkel dobálózik, fél kézzel megemel egy kéttonnás kocsit vagy lehajt egy több száz méteres gáton. Ezek a széria sajátosságai, de lehet ezt stílussal, szórakoztatóan csinálni. A Halálos iramban viszont továbbra sem több egy végtelenül primitív, közhelyes és veszélyesen agypusztító marhaságnál, ahol teljesen mindegy mit csinálsz, mindig Dominicé lesz a legnagyobb szerszám.

Hallgass meg egy másik véleményt is: