Évadkritika: Happy! - 2. évad

|

Ha az első évadhoz nem is ér fel, Nick Sax második ámokfutása is megállja a helyét, ha a szórakoztatásról van szó.

Ha úgy fogsz neki a Happy! második évadának, mint ahogy az elsőnek (és miért ne tennél így?), akkor végérvényesen csalódni fogsz. Viszont ha úgy állsz neki, hogy a második szezon csak alapként használja fel az elsőt, és elfogadod a természetfelettit, a démonokat, az isteneket, a félisteneket egy Crank-típusú világban, akkor olyan (mocskosan) jól fogsz rajta szórakozni, mint nagyon kevés sorozaton eddig. Már ha bírja a gyomrod a látottakat, hiszen elsőre a Happy! második évada egy orbitális nagy hülyeségnek tűnik, aminél a készítők elfelejtettek a földön maradni, teljesen fullba nyomták a kretént, viszont ha adunk neki időt és végig figyelünk az apróbb részletekre is, akkor egy ügyes, mocskos, meglepő, trágár, szemtelenül szembeötlő és nem utolsó sorban erőszakos sorozat lesz a jussunk. És ennek ha nem is elsőre (talán másodjára se), de kifejezetten örülni fogunk.

Hirdetés

A Happy! második felvonása egy nagyon furcsa elegy. Végig azt tettette magáról (az előzetesekkel, a poszterekkel, a sztorival stb.), hogy egy az egyben ugyanaz lesz, mint amilyen az elődje volt - csak ráerősít a pozitív visszhangban részesített elemekre. Ez részben igaz, részben pedig nagyon nem. Egyrészről ténylegesen olyan, mint az elődje: mocskos, erőszakos, trágár, polgárpukkasztó, nemtörődöm, humoros és persze a szereplők/színészek is maradtak a régiben. Másrészről viszont teljesen szembemegy vele, hiszen olyan irányba viszi el a történetet, ami az első évadhoz képest életidegen, borzasztóan furcsa és egyben kétségbeejtő is. Meg merem kockáztatni, hogy a legtöbb néző egyszer-kétszer ténylegesen el fog gondolkozni az epizódok darálása közben, hogy azonnal abbahagyja a sorozatot, mert egész egyszerűen nem érezzük a magunkénak a látottakat. Többször elegünk lesz (lehet) a félistenekből, a démonokból, a földöntúli lényekből, és úgy en bloc az egészből - és tesszük ezt teljesen jogosan. Viszont ha lenyeljük mindezt, elfogadjuk a tényt, hogy ez egy kompletten más stílusú, témájú és hangulatú sorozat lett, akkor élvezni fogjuk - nagyon is. És külön ki fogunk azon akadni, hogy már biztosan nem lesz belőle több évad.

Hirdetés

Maga a sztori komótosan indul, lassan építkezik, mint például a Netflix-féle The Punisher, de ez csak az előnyére válik hosszabb távon. (Viszont aki nem látta az első évadot, az ugorja át gyorsan ezt a bekezdést, mert elkerülhetetlen néhány spoiler megemlítése.) Nick Sax (Christopher Meloni), az egyszemélyes hadsereg sikeresen kiszabadította lányát a pszichopata télapó karmai közül, de az igazi tettes még szabadon lófrál. Viszont ezzel Sax kap még egy esélyt, hogy bizonyítsa, mennyire figyelmes és jó apa is tud lenni, ezért felhagy a bérgyilkosi melóval, és inkább taxisofőrnek áll. Sonny Shine (Christopher Fitzgerald), a nagy médiamogul - akiről kiderül, hogy ő raboltatta el a kislányokat - újabb tervet eszel ki, hogy még népszerűbb, még híresebb legyen: a karácsony után megreformálja a húsvétot. Ehhez persze először meg kell félemlíteni az embereket, így új jobb kezével, Smoothie-val (Patrick Fischler) - aki él és virul egy kétségbeejtő műtétet követően - sorozatos tömeggyilkosságokat rendeznek. Ezalatt a rendőrségtől kirúgott és meghurcolt Mer (Lily Mirojnick) Shine-t akarja megbuktatni, miközben az éppen börtönben csücsülő Blue Scaramucci-t (Ritchie Coster) megszállja Orcus, a halál istene, hogy egy újabb gyilkossági mérföldkövet állítson a történelemkönyvek lapjaira.

Ahogy a bevezetőben említettük, ne ítéljünk elsőre, mert szó mi szó, ez a történet leírva minden, csak nem meggyőző. Ennek ellenére az összesen 10 epizódot számláló évad a végére olyan ügyesen és profi módon tudta összefogni a szálakat, hogy tényleg meglepődtünk. Az elsőre nagy katyvasznak tűnő sztoriban minden egyes kis apró részletnek jelentősége lesz a fináléban, ami már önmagában megéri a rá fordított időt. Ügyes, kreatív és ötletes megoldások követik egymást, melyeknek súlya van és értéke, és ezt egy Crank-típusú sorozatnál abszolúte nem vártuk. Az évad végén lévő színpadi éneklés és a párhuzamos vágásokkal megoldott bemutatás közel zseniálisra sikerült például.

Hirdetés

Már ennyiből is tisztán kivehető, hogy a Happy! második szezonjára sok minden jóság megmaradt, mint a szükséges erőszak, az elengedhetetlen humor, a gyönyörű képi világ (beleértve a CGI-t is, ami puritánságában annyira megmosolyogtató és aranyos), valamint a magával ragadó lendület. És nyilvánvalóan félre ne értsetek, a Happy! nem akar nagy babérokra törni, ő megmarad a guilty pleasure kategóriájában, és teszi mindezt azért, mert tudja, hol a helye. Nem megváltani szeretné a világot, nem új, eddig nem hallott tanulságot akar átadni, hanem szimplán szórakoztatni, és emiatt lesz egy üde színfolt a sorozatok között.

Viszont természetesen nem mehetünk el szó nélkül azon elemek mellett sem, amik megváltoztak. Ilyen például a karakterek, illetve pontosabban mondva az ő jellemváltozásuk és a közöttük lévő kapcsolatok. Azzal, hogy beemelték és nagyobb szerepet kezdtek tulajdonítani a mitológiai világnak, a képzeletbeli lényeknek, hatalmas dózisként zúdul a néző nyakába mindez. Az elején ténylegesen kényelmetlenül érezzük magunkat, mert nem ezt szoktuk meg. Viszont idővel visszatér a régi hangulat, és balanszba állítják az új dolgokkal. Ellenben maga a címszereplő, a repülő unikornis Happy és Sax felettébb kevesebbet szerepelnek együtt a képernyőkön, valahogy érezhetően nem a kettejük kapcsolatára fókuszáltak ebben az évadban. Emiatt sok nézőben ez csalódássá gyűlhet össze a többi hiánnyal együtt, amire még a készítőknek sincs kifogása.

Hirdetés

Mindezekkel egyetemben a Happy! második évada ha nem is annyira jó, mint az első, még így is bőven megéri a pénzét. Persze ahogy az első etap, úgy ez sem lesz sokaknak a szíve csücske az erőszak miatt, de nem is őket akarja megnyerni a sorozat. Valahogy azt érezzük, hogy úgy szerette volna a régi rajongókat megtartani és az újakat behozni, hogy az elején specifikusan az újakra fókuszált, ezzel csúnya szóval elhanyagolva a többieket, de a közepe/vége felé megjött az esze, és balanszba állította őket. Ez magától értetődően hatalmas kockázatot vont magával, és még mi is ferde szemmel haladtunk előre az első pár epizódon, de végül mégsem kellett csalódást kiáltanunk. A Happy! még mindig egy gyöngyszem, és emiatt nagyon fáj a szívünk, hogy nem fog tovább folytatódni Nick Sax hadjárata - főleg a második évad végét tekintve, ami csak úgy ordít egy harmadik felvonásért. Reménykedni persze szabad, csak nehogy túlzásba vigyük ezt is…

Happy! 2. évad

Kinek ajánljuk
  • Akik szerették a Crank-filmeket
  • Akiket nem zavar, ha egy széria egyik évadról a másikra megújul
  • Akik tényleg szórakozni szeretnének egy sorozaton
Kinek nem
  • Akik az első évadot akarják viszontlátni
  • Akiket továbbra is zavar az erőszak, a káromkodás és az obszcén jelenetek
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.