A Netflix számtalan fantasy regény és képregény adaptációs jogait zsebelte be az elmúlt időszakban (Árnyék és Csont, Warrior Nun, stb.), hogy lépést tudjon tartani az HBO Max, a Disney+ és az Amazon kínálatával. Mostanában az egykori streaming óriás leginkább azon projektek megvalósításában jeleskedik, melyek évekig szenvedtek a fejlesztési pokol bugyraiban, hogy aztán a Netflix felkarolja őket. Ezen projektek sorát gyarapítja a Jók és Rosszak Iskolája is, mely Soman Chainani azonos című regényét dolgozta fel a nézők számára.
Chainani könyve nagyon kapós volt, hiszen még a 2013-as megjelenésének évében elkeltek a filmesítési jogok, melyek aztán 2017-ben kerültek át a Netflixhez, hogy végül maga a forgatás 2020 decemberében elkezdődjön. A rajongók tehát majdnem 10 évet vártak arra, hogy mozgásban láthassák Sophie-t és Agathát, akik elmélyülnek a mesék és mesehősök keletkezésének körülményeiben.
Jelen sorok írója csak interjúkat olvasott a regényciklus szerzőjéről, a kötetek elkerülték idáig a figyelmemet. Mindenesetre Chainani meglátása rendkívül helytálló, miszerint a közismert Disney mesék úgy dolgozzák fel az eredeti történeteket (A kis hableány, Hófehérke és a hét törpe, stb.), hogy azok egy jóval szoftosabb verzióban látnak napvilágot, mint ahogy korábban mesélték őket. Miért is lesznek gonoszok a boszorkák, és miért lesznek jók a hercegnők és a hercegek? Hogyan alakulnak ki a sztereotípiák és miként lehet fellépni ellenük?
Bár elsőre lekorlátozhatjuk ezeket a kérdéseket a mesék bűvös határain belülre, azért láthatjuk, hogy ezek a dilemmák a mindennapi életre is nyugodtan érvényesíthetőek. Így pedig akár egy tanulságos young adult történet is kikerekedhetne az egész alapkoncepcióból - ezt a szintet a könyvek lehet, hogy megugrották, ám Paul Feig rendező adaptációja inkább a tömegkultúra igényeit próbálja kielégíteni felszínes bölcsességek puffogtatásával. Ez valószínűleg nemcsak a kritikusoknál, hanem a rajongóknál is óriási kapufát eredményezhet.
A Jók és Rosszak Iskolája két jó barátnő, a hercegnő prototípus Sophie (Sophia Anne Caruso), illetve a falu kitagadott tagja, Agatha (Sofia Wylle) barátságán keresztül igyekszik elmélyülni a fenti dilemmákban. Egy kívánság révén a két tinédzser lány átkerül a valóságból a Jók és Rosszak Iskolájába, ám egy félreértés végett a szőke Sophie kerül a gonosz kiképző toronyba, míg a kócoshajú Agatha a csillámporos báltermek világába csöppen. Ám biztos, hogy félreértés történt? A tanárok szerint ez kizárt, ám a két barátnő nem hajlandó megnyugodni, és lépten-nyomon próbálják bizonyítani igazukat.
A háttérben mindeközben kirajzolódik egy még régebbi sztori: Rhian és Rafal (Kit Young alakításában, aki már a korábban emlegetett Árnyék és csontból lehet ismerős), a két ikertestvér alapította ugyanis az iskolát, hogy annak végzős diákjai idővel kiérdemeljék a saját maguk tündérmeséjét. Rhian, a jók üdvöskéje azonban évszázadokkal korábban egy élet-halál harc során végzett fivérével, Rafallal, azóta pedig igazgatóként felügyeli az iskola működését. Mindenki azt hiszi, hogy Rafal, a gonoszság gyökere végleg elpusztult, de Sophie és Agatha iskolai mindennapjain keresztül úgy tűnik, hogy ez mégsem teljesen igaz.
A film egyik erénye, hogy a cselekmény ügyesen játszadozik a mesékből ismert előítéletekkel. Rengeteg kikacsintást kapunk jól ismert történetekre és karakterekre, ami az elején tényleg szórakoztató tud lenni. Mint azt említettem fentebb, ha felületesen is, de azért ezen előítéletek kritikáját is megfogalmazzák a karakterek, akik dacosan harcolnak a saját történetük által elrendelt szerepkör ellen.
Azonban a kezdeti báj és lendület gyorsan alábbhagy, és túlnyújtott jelenetsoraival igen hamar kiöli a kíváncsiságot a nézőből a Jók és Rosszak Iskolája. Sokszor érezhetjük úgy, hogy teljesen felesleges karaktereken időzünk el, ám eleinte még azt hihetjük, hogy idővel megnő a szerepük a történetben - lesz is ebből nem egy pofára esés a finálé bekövetkeztével.
Bár puhakötésben 544 oldalt számlál az eredeti regény hossza, mégis túlzásnak érződik az a két és fél óra, amit a regényadaptáció játékidejeként kapunk, pont azért, mert igazából a két barátnő karaktere lett egyedül érdekes. A többiek vagy eltúlzott sztereotípiák, vagy eltékozolt lehetőségek - utóbbira példa Charlize Theron gonosz dékánja, akit a legkönnyebben kitalálható háttértörténettel laposítanak el, vagy Laurence Fishburne idősebb Rhianja, aki puszta jelenlétén túl semmit sem tud hozzáadni a cselekményhez.
Ami viszont különösen fájó, főleg olyan szériák látványvilágának tükrében, mint a nemrég elrajtoló Rémségek tára, hogy egyes vizuális megoldások kifejezetten bánthatják a néző szemét. Ezek közül kiemelkedik a vérmágia 2000-es évekből megidézett CGI-a, ami épp csak megugorja a B-filmek minőségét. 2022-ben streamingen azért ennél többre számítana a néző.
A Jók és Rosszak Iskolája meserajongók számára szerezhet kellemes perceket, de a két és fél óra végére még talán náluk is felüti az unalom vagy a vontatottság a fejét. Paul Feig filmje túl sokáig időzik el a bonyodalom felépítésén, amit leginkább súlytalan karakterek foglalkoztatásával ér el, és a központi rejtély is sután kerül kibontásra.
Fókuszáltabb cselekményvezetéssel és feszesebb játékidővel ez egy új fantasy filmszéria sokkal jobb nyitánya is lehetett volna, végül viszont csak egy látványában és narratívájában is csalódáskeltő alkotást kaptunk. A záró képkockák tükrében egy potenciális folytatásnak nem kell magas lécet megugrani a javuláshoz, kérdés, hogy a Netflix rábólint-e egy ilyen kisiklott indulást követően. Mivel eme döntéshozatal a Netflixnél igencsak hektikus már évek óta, nem lennénk meglepődve a kaszán, de a berendelésen sem.