Hirdetés

Jurassic World: Világuralom - Kritika

|

Rontósaurus és Bontósaurus kalandjai a nagyvilágban.

Hirdetés

Dinókkal bármit el lehet adni. Ezt mi sem bizonyította jobban, mint amikor hét évvel ezelőtt visszatért a Jurassic Park franchise, a Park helyett immár World címmel és meghódítva a világot több, mint másfél milliárd dollárt termelt. Más kérdés, hogy a film az első rész vérszegény újragondolása, amiben a legemlékezetesebb pillanat a tűsarkúban való menekülés volt. A folytatás sajnos még gyengébb lett, de hol érdekli ez a stúdiót, amikor ismét egymilliárd felett hozott a Bukott birodalom. Az új trilógia záródarabja tovább emelte a tétet és benne volt a pakliban, hogy ez lesz a három közül a legjobb, ugyanakkor az is, hogy a legrosszabb felvonás.

Hirdetés

A dinók köztük élnek, az alkalmazkodás pedig nem megy könnyen. Ám ennél is nagyobb fenyegetést jelent egy génmanipulált sáskaraj, mely letarol mindent, ami az útjába kerül. A szálak az egyik legnagyobb multicég, a Biosyn rezervátumába vezetnek, ahova egy személyes ügy miatt kell behatolnia Owennek (Chris Pratt) és Claire-nek (Bryce Dallas Howard). Szerencsére ezúttal segítségük is akad néhány öreg motoros személyében.

Sokak szerint a stúdió fejesei ott követték el a legnagyobb hibát, amikor a viszonylag kezdő rendezőre, Colin Trevorrow-ra bízták a franchise-t, akinek bár voltak ötletei, mégsem tudta őket olyan formába önteni, hogy az koherens képet alkosson. A Világuralomnak megvolt az esélye, hogy valami érdekessel rukkoljon elő, elvégre már nem a szigeten vagyunk, hanem a dinoszauruszok köztünk élnek. Lehet ebből egy sablonokra épülő, elcsépelt üzenet, de akár némi társadalomkritikával fűszerezett, igényes látványmozi is. Nos, ez utóbbit felejtsük el, ahogy a nagyobb léptékű koncepciót is.

Lehet, hogy a sztori gerince az ősállatok beszoktatása a természetbe, de a prológuson és az epilóguson kívül ebből semmit nem hoznak ki. Nehéz alkalmazkodni, de meg kell próbálni és kifújt. Helyette jöhet a bevált formula, csak sziget helyett egy rezervátumban találjuk magunkat, ahol meglepő módon elszabadul a pokol. Szó nincs róla, hogy bárminemű mélységet várnék ettől a sorozattól, de már piszkosul unalmas, hogy képtelenek egy épkézláb ötletet kitalálni az alkotók. Ugyanazokat a paneleket használják fel újra és újra, annyi különbséggel, hogy most visszahozták a régi arcokat. Ők arra jók, hogy nosztalgiázzunk kicsit, de lehetettek volna akár új karakterek is, sokat ugyanis nem hoztak magukkal az eredeti jellemeikből. Hőseink persze mindenféle kalandba keverednek, igaz kárt tenni nem lehet bennük, mert a repülőgép-szerencsétlenségtől kezdve, az állatokkal való konfrontációig mindent megúsznak karcolás nélkül.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


A dinók is érdekesen viselkednek, míg akad, hogy ugyanaz a lény, a futó embert nem tudja elkapni, addig máskor egy motorral is könnyűszerrel felveszi a versenyt. Értem, hogy szőrszálhasogató vagyok, de így az égvilágon semminek nincs tétje. Az már részletkérdés, hogy a fizikára és logikára fittyet hánynak, Owen például kézfeltartással bármit megszelídít, de egy három tonnás állatot is simán megállít egy kötéllel. Tele van ilyen jelenetekkel a film, melyekre egy idő után már csak unottan legyintettem. Akárcsak arra, hogy megint egy kapzsi iparmágnás a ludas, de még a szokásos dinóharc a csúcsragadozói címért is volt már, ráadásul jobb formában. Mindenesetre az ősállatok rajongói biztos élvezni fogják az utazást, elvégre dugig van tömve a szűk két és fél órás játékidő dinókkal és akciókkal, mely a tempónak jót tesz, ám a színvonalon túl sokat nem emel. Lehet köveket dobálni, hogy miért nem próbáltam meg csak élvezni a filmet, holott így volt, de ami ennyire érdektelenül és önismétlően mesél, abban már nehéz olyat találni ami szórakoztat.

Tartom a korábban taglaltakat, miszerint dinókkal mindent el lehet adni. A Világuralom is hatalmas siker lesz és nem vitatom, hogy akinek az előző két rész is tetszett, annak ez is fog. Pörgős, látványos, akciódús a cselekmény számos állattal és van akinek ennyi elég, nincs ezzel baj. Azzal viszont igen, hogy mindezt lustán, unottan, kreativitás nélkül kapjuk. Az egy dolog, hogy iszonyú buta, de a legnagyobb hibája, hogy semmit nem kezd az ígéretes koncepcióval, helyette továbbra is az 1993-as elődöt majmolja, teljesen jellegtelen módon. Világuralom helyett inkább maradjunk a parknál.

Jurassic World: Világuralom

Kinek Ajánljuk
  • Dinómániásoknak
  • Akinek az előző két rész is tetszett
  • Akinek elég ha egy film látványos
Kinek Nem
  • Aki arra számít, hogy kihoznak valamit a történetből
  • Akinek már az előző két film sem tetszett
  • Aki unja az önismétlő sztorikat
  • Akit zavarnak felszínes, illogikus dolgok
  • Akit nem érdekel egy újabb tucatmozi
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.