A szerelem öl, butít és nyomorba dönt. Igen ám, másfelől viszont képes arra a megmagyarázhatatlan csodára, hogy az ember ténylegesen legyőzhetetlennek érezze magát a rózsaszín felhőbe burkolt euforikus mámor hatására. A brit Rose Glass második nagyjátékfilmje, a meglepően nagy port kavart Kivérző szerelem pontosan e testet-lelket egyaránt pusztító és építő kettőssége felől próbálja megfejteni a legnemesebb emberi érzelem rejtelmeit, de azt rögtön le kell szögezni, hogy nem egy szívmelengető randifilmről van szó. Ennek a románcnak a beteljesüléséhez ugyanis szilánkosra törő csontokon, leszakadó állkapcsokon és brutális gyilkosságokon keresztül vezet az út.
Lou (Kristen Stewart) és a testépítő Jackie (Katy O'Brian) mindent felforgató szerelme egy barátságtalan új-mexikói porfészekben szökken szárba. Az előbbi nem kicsit manipulatív családja miatt soha nem járt a városhatáron kívül, a másik pedig nagy álmokkal, de csupán átmeneti időre érkezik ide, az Isten háta mögé. Egy végzetes éjszaka után azonban a Las Vegas-i bodybuilding verseny megnyerése vagy az apró-cseprő párkapcsolati összezördülések sokadrangúvá válnak ahhoz képest, hogy a Bundesliga-frizurás Bonnie és Clyde-nak menekülnie kell Lou kiskirályként uralkodó, sátánian gonosz apjának (Ed Harris) haragja, illetve a törvény FBI-ügynökök alakjában fel-felbukkanó emberei elől. Persze, a szerelem dagadó izmokban lakozó ereje sok mindent legyőz, míg a mocsok végleg el nem áraszt, vagy a halál el nem választ.
Ha a neonfényben úszó zsánerbravúrt sejtető sztori nem lett volna önmagában figyelemfelkeltő, hát akkor biztosan még többek érdeklődését elkezdte felcsigázni Rose Glass alkotása, amikor megjelentek a sajtóban a botrányos külföldi vetítésekről szóló beszámolók. Egy brüsszeli filmfesztiválon például homofób és nőgyűlölő bekiabálások, a queer közösséghez tartozó nézők tömeges kivonulása, valamint fizikai atrocitások is tarkították a Kivérző szerelem bemutatóját. Sajnos, de inkább nem sajnos, aki a katasztrófaturizmus szellemében, hasonló felháborodást várva vált jegyet a filmre, az valószínűleg csalódottan fogja konstatálni, hogy ez a leszbikus neo-noir távolról sem annyira provokatív és meghökkentő, mint amilyen néhány éve mondjuk az Arany Pálma-nyertes Titán volt. Félreértés ne essék, Lou és Jackie vérgőzös ámokfutása felkavaró, bevállalós és eszméletlenül tökös (bármilyen furán is veszi ki magát itt ez a jelző), ráadásul Glass és a forgatókönyvet vele együtt jegyző Weronika Tofilska mindezt megspékeli egy csipetnyi testhorrorral is, ami iszonyúan jól passzol ehhez az izzadságban tocsogó adrenalinlökethez.
A legszórakoztatóbb mégis ebben a kompromisszumot nem ismerő lázálomban, hogy hajszálvékony határvonalon táncol a halálkomoly thriller és a frappáns műfajparódia között, amellyel a film vállaltan, ugyanakkor értő módon és kellő eleganciával tiszteleg olyan óriások munkássága előtt, mint a Coen fivérek, Quentin Tarantino vagy David Lynch. A hommage-jelleg egyszerre érhető tetten az elismerésre méltóan kevés üresjáratot tartalmazó cselekményben, illetve a különféle formanyelvi megoldásokban, kezdve a mágikus realista világépítéstől a nyolcvanas évek emblematikus zenéiből összeválogatott soundtracken át a hipnotikus hatású színhasználatig. Ám Glass legfőbb érdeme, hogy pontosan tudja, mit akar elérni ezekkel az utalásokkal: nem divatból, hanem a saját víziója szolgálatába állítva idézi az említett rendezők stílusát.
Tény viszont, hogy ehhez a csábítóan förtelmes összképhez szükség van a bitang erős castingra is. Kristen Stewart nem először, de talán ezzel az alakításával bizonyítja a legmeggyőzőbben, hogy Robert Pattinsonhoz hasonlóan egyszer és mindenkorra lemosta magáról az Alkonyat-franchise nyomasztó bélyegét. A mindig kiváló Ed Harris kis híján ezúttal is ellopja a show-t, pedig itt - köszönhetően az általa megformált antagonista csodálatosan nevetséges hajkoronájának - szinte megszólalásig úgy néz ki, mint egy öreg spániel, de amint megvillogtatja védjegyének számító szúrós tekintetét, a 73 éves színészlegenda egy pillanat alatt eléri, hogy egy bizonyos testnyílásunk összeszűküljön. Vitathatatlan azonban, hogy a Kivérző szerelem legnagyobb meglepetése és igazi felfedezettje a tényleges testépítő-múlttal rendelkező Katy O'Brian, aki Jackie szerepében játszi könnyedséggel vált át ellenállhatatlan hősszerelmesből félelmetes izomkolosszusba, és fordítva.
Fegyverbolondok, Sivár vidék, Veszett a világ, Tiszta románc, Született gyilkosok - csak néhány kultikus darab a "menekülő szerelmesek"-típusú bűnfilmek közül, bennük csupa zűrős párossal, akiknek a sorát abszolút megérdemelt módon erősíti mostantól Lou és Jackie kattant kettőse. Rose Glassra pedig kifejezetten ajánlott lesz odafigyelni a továbbiakban, hiszen egy olyan rendezőre, aki könnyűszerrel képes volt megugrani a saját szerzői bemutatkozásával (Saint Maud) elért mennybemenetelét, remélhetőleg több mint ígéretes karrier vár.
