Párt találni nem könnyű. Valószínűleg sosem volt az, de kortárs társadalmunk pláne nem teszi egyszerűvé. A közösségi média és a randiappok azt az illúziót keltik, hogy végtelen lehetőségünk van, közben viszont mintha folyamatosan szűkülne a tér. Nem véletlen, hogy ha valaki talál egy ideális jelöltet, megpróbál hozzá minél inkább ragaszkodni. De mi, ki az ideális, s legfőképpen ki mondja meg, hogyan kell működnie egy párkapcsolatnak? 

Többek között ezekkel a kérdésekkel foglalkozik Christos Nikou második filmje. Nikou a greek weird wave egyik jeles képviselője, aki az irányzat leghíresebb alkotójától, Jorgosz Lanthimosztól tanulta a szakmát. A görög film legfrissebb áramlata nem fél keverni a hangulatokat, s rendre társadalmi kérdésekkel, a hatalom legkülönbözőbb megnyilvánulásaival, testünk szerepével és használatával foglalkozik. A Körmök egy másik kortárs trendbe is jól illeszkedik. Az elmúlt két évtizedben jónéhány olyan alkotás készült, amely a technológia által uralt világban foglalkozott az emberi érzésekkel: az Egy makulátlan elme örök ragyogásában nem szabadulhattunk a közös emlékektől, A nőben nem birtokolhattuk az intimitást, a Körmökben pedig abban bízunk, hogy végre biztosak lehetünk, összeilllünk-e a párunkkal. Aztán végül ezt is elveszik tőlünk…

A film története szerint a közeli jövőben kifejlesztenek egy tesztet, ami körmök segítségével meg tudja mondani, két ember összeillik-e. A teszt eredménye háromféle lehet: 100 százalék esetén a páros tökéletesen összeillik, 50 százaléknál csak az egyik fél szerelmes, ha 0 az eredmény, a kapcsolat bukásra van ítélve. Az emberek hisznek a tesztben, vannak, akik a rossz eredmény miatt szakítanak. Főhősünk, Anna (Jessie Buckley) viszont épp ellentétes utat jár be. Bár a teszt szerint tökéletes számára párja, Ryan (Jeremy Allen White), kapcsolatukat egyre rutinszerűbbnek érzi. A módszer megértése érdekében állást vállal abban az intézetben, ahonnan ez az egész teszt indult, nem sokkal később pedig találkozik Amirral (Riz Ahmed), aki furcsa érzéseket hoz benne felszínre. 

A Körmök vizuálisan, hangulati értelemben rendkívül tudatosan építkező film. Rév Marcell képei, illetve a nagyon okosan, sokszor ironikusan használt soundtrack együtt kellemesen melankolikus, ugyanakkor végső soron reményteli hangulatot árasztanak. A film másik szembetűnő erénye természetesen a színészi alakításokban keresendő. Riz Ahmed és Jeremy Allen White is szépen helytáll a szerelmi háromszög két férfi tagjaként, Jessie Buckley azonban még hozzájuk képest is más minőség. Már a Csernobilban felfigyelhettünk a tehetségére, majd jött Az elveszett lány, amiért megkapta első Oscar-jelölését, és bár minden bizonnyal nem a Körmök hozza majd el számára az újabbat, itt is kiemelkedő alakítást nyújt. Arcán olyan minőségben és árnyaltsággal futnak át az érzelmek, ahogy csak a legjobbaktól látjuk. 

Bár a következőkben bővebben kifejtem még, miért tartom nagyon izgalmasnak Christos Nikou rendezését, azt elöljáróban el kell mondani, hogy a film nem hibátlan. Nagyjából a játékidő felére érezhetően elfogynak az ötletek, onnantól fogva inkább a korábban hallott gondolatokat ismétli a rendező. És persze nem feltétlenül invenciózus gondolat a film végkövetkeztetése sem, ami szerint bizony az emberi érzelmeket nem lehet egyesekre és nullákra redukálni. Ettől függetlenül viszont a görög rendezőnek bőven van mondanivalója az emberi kapcsolatokról. 

Egyrészt remek ötlet volt a köröm központi szerepbe helyezése. A szaruval kapcsolatban az emberek többségének erőteljesen kettős érzése van: azt gondoljuk, ezek a részek nem tartoznak szervesen a testünkhöz, miközben nagyon is, sőt ezek jelentik az elsődleges védvonalat, általuk találkozunk először a minket körülvevő világgal. Ráadásul az a gesztus is fontos, hogy a teszt elvégzéséhez el kell veszítenünk az egyik körmünket, a kapcsolat működéséért énünk egy részét be kell tennünk a "közösbe."

A Körmök az a típusú műfaji film, amelynek valójában egyetlen zsánerkomponense van: a különleges teszt, amire a mai technológia természetesen nem képes. Ám ha egy kicsit mögé nézünk, vajon manapság nem végezzük el - még ha más módon is, de - ugyanazt a vizsgálatot? Nem várjuk el, hogy a környezetünk legalább fogadja el, de még inkább támogassa a választásunkat? Manapság ez a teszt baráti beszélgetésekben, családi összejöveteleken zajlik, és bár ott még talán nem tartunk, mint a film szereplői, akik rögtön szakítanak, ha rossz az eredmény, de sokak önbizalmát megingathatja, ha nem érkezik pozitív visszajelzés. 

A vizsgálat folyamata remekül forgatja ki a romantikus filmek közhelyeit. Van esőben egymásra nézés, közös mozi és bizalomteszt is, ám ezek ezúttal ironikus színezetet kapnak, Anna épp ezek miatt lesz egyre bizonytalanabb a teszt eredményével kapcsolatban. Azt persze Nikou rendezése is egyértelművé teszi, hogy miért született meg ez az intézmény: az emberek végtelenül magányosak és bizonytalanok. Szükségünk van az egyértelmű válaszra, nem akarunk időt pazarolni bizonytalan kapcsolatokra, ahhoz pedig tíz körömmel (hogy stílszerűek legyünk) ragaszkodunk, ahol jók az oddsok. De persze ez is csak addig tart, ameddig nem jön be a képbe valaki, aki alapjaiban rengeti meg ezt a matematikai alapú életszemléletet. A film nagyon klasszikus szerelemkoncepciót érvényesít, ezzel együtt arra egyáltalán nem reflektál, hogy egy hosszabb kapcsolatban más szempontok is előtérbe kerülhetnek (bár az azért elhangzik, hogy miért nem bízunk abban, hogy lehet egymás mellett változni). Amir karakterével ráadásul abba az irányba is markánsabban mozdulhatott volna el a rendező, hogy vajon létezik-e olyan ember, aki egyáltalán nem tud így szeretni?

A Körmök igazi tükörfilm, ami által a néző saját viszonyaira, gondolataira reflektálhat. Épp ezért mindenki más és más gondolatot vihet magával belőle; számomra például különösen szép volt, amikor Jesse Buckley karaktere arról beszél, hogy azért annyira intim számára a párjával való közös fürdés, mert ezáltal ő tisztítja meg a férfit, és láthatja mindenféle póz és társadalmi elvárás nélkül.

Egyenlőtlenségei ellenére Christos Nikou rendezése remek film, ami nagyon okosan helyezi műfaji keretrendszerbe aktuális mondanivalóját. Igazi indie gyöngyszem az év végére!