A Pixar tavaly a Lelki ismeretekkel megint valami olyat alkotott, amire ritkán van példa az animációs filmek közt. A szórakoztatás és az érett tartalom elegyét ilyen mesterien vegyíteni nagyon kevesen tudják. A stúdió legújabb munkája, a Luca, könnyedebbnek, lazább kalandnak tűnt, ami elsősorban az olasz kultúrára és atmoszférára épít. Ez be is jött, s ha nem is született egy új halhatatlan klasszikus, az élmény így is garantált.

A film egy olyan világban játszódik, ahol a víz alatt "tengeri szörnyek" élnek. Ezek az emberszerű lények konkrétan emberré is változnak, ha a szárazföldre lépnek. Luca a családjával él a tengerben, kissé félénk természet, de kíváncsi mi lehet a felszínen. Amikor megismerkedik a talpraesett és bátor Antonioval, egy új világ nyílik meg számára. Ezt persze a szülők nem nézik jó szemmel.

Enrico Casarosa bemutatkozó rendezése nem árul zsákbamacskát és nem feltétlenül a sztorija miatt fogunk emlékezni rá. Milliószor látott formulával dolgozik a Luca cselekménye, a valószerűtlen, ám szoros barátság történetéről, az empátiáról, előítéletekről, elfogadásról, illetve a lehetőségeink kihasználásáról mesél. Mindezt közérthetően, minimális, de működő humorral. Az üzenet átjön, még ha kissé naiv köntösbe is csomagolják.

Megvannak a személyes konfliktusok, nézőpontból fakadó széthúzások, a megoldások mégis kissé felszínesek, gondolok itt a leleplezésre, vagy a két főhős vitájára. Ízekre szedni azonban kár lenne, mert Casarosa bőven kompenzál más fronton. Mint említettem a Luca elsősorban a hangulatra épít. Mind a víz alatti élet, mind az olasz riviéra rögtön berántja a nézőt, s főleg így nyáron rendkívül hatásos, ahogy a szereplőkkel egyetemben mi is a kis kikötővárosban kalandozunk. A kultúra szemléltetése kis túlzással sztereotípiákból áll, lásd temperamentumos viselkedés, tésztaevés, de nincs szíve belekötni az embernek, annyira elragadó a látnivaló. Apropó látvány. 2021-ben elvárható egy szint a vizualitás terén, ám a véletlenszerűen egymásra pakolgatott szép képi elemek önmagukban nem elegendők.

A Luca szerencsére kreatívan nyúl ezekhez, önmagában a helyszín kiváló választásnak bizonyult, de a címszereplő álomszekvenciái is elképesztően jól néznek ki. A bő másfél órás játékidő második fele szinte teljes egészében a szárazföldön játszódik, a motivációt pedig egy verseny szolgáltatja, melyen Luca és Antonio, újdonsült barátjukkal a kissé furcsa kislánnyal, Giuliával terveznek indulni. Ez a baráti háromszög adja a mű savát-borsát, ebben rejlik egy olyan felnövéstörténet szál, mely kifejezetten érzelmesre sikeredett. A zárás tartogat torokszorító pillanatokat, még ha az előtte látott jelenetsor kicsit bele is rondít az összképbe. Szép konklúzió, de túl naiv és zavaróan egyszerű. Az epilógus ettől függetlenül szívmelengető és a vigyorgástól kezdve a könnyezésig, minden benne van.

A Luca talán csalódás lesz azoknak, akik egy újabb Pixar mesterművet várnak, mert a tavalyi Lelki ismeretek vagy akár az Előre színvonalát sem feltétlenül éri el, de ez ne szegje senki kedvét a megtekintésről. Casarosa alkotása működik, magával ragad és szórakoztat. Látványos, hangulatos és roppant szerethető darab, ami félig-meddig felér egy olasz nyaralással. Az pedig valljuk be, nem rossz kikapcsolódási lehetőség.