Hirdetés

Macbeth tragédiája - Kritika

|

Macbeth tragédiája továbbra sem veszített aktualitásából, ezért mindig jó látni, ha egy rendező belőle inspirálódik vagy egyenesen adaptálja azt.

Hirdetés

Ha egy rendező, legyen az Orson Welles, Roman Polanski vagy éppen Justin Kurzel Shakespeare-adaptálásba fog, tisztában kell lennie azzal, hogy kemény fába vágja a fejszéjét. Először is el kell különíteni a színházi formátumot a játékfilmtől, márpedig korából adódóan Shakespeare az előbbire írta drámáit, így már az önmagában kihívást jelent, hogy történeteit mozgóképes megvalósításba ültessük. Fontos ugyanakkor, hogy a rendező képes legyen az adaptációjában valami újat is nyújtani: amellett, hogy kellő tisztelettel bánjon az alapanyaggal, ne tántorodjon vissza attól sem, hogy saját vízióját is beépíti a történet szövetébe.

Hirdetés

A fentebb említett direktorok után a filmszakma egy szintén emblematikus alakja, Joel Coen nyúlt Shakespeare tűpontos hatalomábrázolásához, a Macbeth-hez. A történet hasonlóan alakul, ahogy azt a drámaíró a kora 17. században papírra vetette: Macbeth (Denzel Washington) egy boszorkányi (Kathryn Hunter) jóslatból megtudja, hogy király lesz, ám hatalomvágya annyira eluralkodik rajta, hogy minden morális elvet félredob csupán annak érdekében, hogy célját elérje. A tragédia egy szemlátomást főhősnek beállított karakter dekonstrukcióját mutatja be, ami elsősorban a környezetére gyakorolt hatásával hozza összefüggésbe.

Koránál fogva nem éppen nevezhető könnyed olvasmánynak az eredeti Macbeth-szöveg, viszont mondanivalójának érvényességén nem csorbított az idő vasfoga. Egy irodalmi klasszikus adaptálása során egy rendezőnek azonban arra is oda kell figyelnie, hogy az eredeti alkotásban rejlő érzelmi töltetet átadja - tehát azonosulási pontot kell nyújtania kora (esetünkben tehát a 21. század) filmfogyasztójának. Ez persze nem jelenti azt, hogy Joel Coennek teljes mértékben negligálnia kell Shakespeare közlésmódját, de ahogy a Bibliát revideálják és újrafordítják, úgy az ő műveit is érdemes időről-időre több szempontból megközelíteni. A Macbeth tragédiája visszásra sikeredett ebben az aspektusban: egyrészt filmtechnikailag és színészek terén egy zseniális filmről van szó, másrészt a forgatókönyvön egyáltalán nem érződik az effajta törekvés az érzelmi és drámai bevonódásra.

Kezdjük első körben a film technikai megvalósításával! A Coen-fivérek mindig is adtak a megjelenésre: legyen szó fekete komédiáról, mint például az Égető bizonyíték, egy kőkemény thrillerről, mint a Nem vénnek való vidék, vagy egy újragondolt Odüsszeiáról, mint az Ó, testvér, merre visz az utad, mindig olyan nevek feleltek az operatőri munkáért, mint a háromszoros Oscar-díjas Emmanuel Lubezki, vagy a kétszeres Oscar-díjas Roger Deakins. Joel Coen, aki ezúttal testvére, Ethan nélkül dolgozott a Macbeth tragédiáján, azt a Bruno Delbonnelt hívta segítségül, aki már a Llewyn Davis világát és a Buster Scruggs balladáját is fényképezte korábban. A végeredmény természetesen ismét igazolja Delbonnel rátermettségét: a fekete-fehér, expresszionista stílusban ábrázolt Macbeth-történet elképesztően jól mutat a képernyőkön (sajnos nem a vásznakon, mert a film az Apple TV+-on debütált). Coen remekül egyensúlyozott a sötét és világos snittek drámai adagolásában, melyek csak tovább fokozták a történet drámai feszültségét. A kulcs tehát filmtechnikai szempontból a film narratív oldalát is erőteljesen meghatározó árnyékolás és az alapot adó zenei aláfestés (Carter Burwell), melyek közül az utóbbi mára lassan "coeni" stílusjegynek is nevezhető.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Egy Macbeth-adaptálás azonban túlmutat a filmtechnikai eszközök látványos alkalmazásán, a forgatókönyv is egy tényező a sok közül, ami elengedhetetlen része a folyamatnak. A Macbeth tragédiája ezen a fronton sajnos nem aratott akkora sikert, mint ahogy azt a Coen-filmek túlnyomó részénél megszokhattuk. A rendezés mellett a szkript megírásáért is Joel Coen felelt, bár már az első szcénában leszögezhetjük, hogy nem hagyta figyelmen kívül az eredeti szöveget. Nem másolta át egy az egyben Shakespeare monológjait és dialógjait szövegkönyvébe, de szókincsében és hangvételében követi a mintát. Hogy ennek mennyi értelme volt, az fogós kérdés, mert az átdolgozott megnyilvánulások nem tartalmaztak sem velősebb mondanivalót, sem új megközelítést a karakterábrázolásokban. Sőt, bizonyos jelenetek és monológok már-már az unalomba is átcsaptak, mert bár a cél az volt, hogy egy adott problémakört módszeresen körbejárjanak, előremutató funkciójuk mégsem volt. Hiányzott továbbá a Coenék által előszeretettel alkalmazott abszurditás mind a párbeszédekből, mind a történetmesélésből, amit akár legborúsabb filmjeikbe is beépítettek - itt csupán egy-egy jelenet erejéig volt ez érzékelhető.

Nem arról van szó, hogy Coennek saját képére és hasonlatosságára kellett volna formálnia Shakespeare tragédiáját, mert egy ilyen meghatározó és komplex mű még egy rendezőzseninek is kihívést jelenthet. A személyes drámákkal való azonosulás viszont szinte teljesen kiveszett ebből a filmből, a látványelemek félelemkeltő árnyékából hiányzott az átélhetően prezentált emberi oldal, pedig tudjuk nagyon jól, hogy Coen igenis ért ezek szemléletes bemutatásához. Mindenesetre így is kaptunk egy részleteiben katartikus és hangulatos Shakespeare-adaptációt, ami a látványtervezésnek és az alakításoknak (Washington és Frances McDormand, mint Lady Macbeth, Kathryn Hunter) köszönhetően az egyik legmaradandóbb élményként könyvelhető el a drámaíró műveinek filmfeldolgozásai között.

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Macbeth tragédiája

Kinek Ajánljuk
  • Aki szereti az audiovizuális megvalósításban rendhagyó filmeket.
  • Aki kiváncsi, hogy milyen az, amikor csak Joel Coen készít filmet.
  • Aki szereti, ha egy film narratív funkcióját háttérbe szorítva kifejezetten külső ingerekkel (hang és fény) hat a nézőre.
Kinek Nem
  • Aki egy könnyen befogadható történetre számít.
  • Aki komoly jelentéstartalmat keres a párbeszédekben, monológokban.
  • Aki ragaszkodik a már jól bejáratott Coen-stílusjegyekhez.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.