A Hátsó ablak, A lány a vonaton, a Nő az ablakban - csak pár cím a legismertebbek közül, ami a kukkolással, a mentális problémákkal és a valóság torzulásával vagy megkérdőjelezésével foglalkozik, pedig ennél bizonyára szélesebb a lista. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a szubzsáner megérett arra, hogy nyíltan előálljanak az ilyen típusú sztorik problémáival. A Nő a házban szemben az utca másik oldalán a lánnyal az ablakban minisorozat formájában dolgozza fel, mekkora blődségek bújhatnak meg a fordulatok mögött, de a szitkomtól távol, sokkal intelligensebb módon közelíti meg a kérdést.

Anna Fox (Kristen Bell) elvált festőművész, aki egyedül él hatalmas házában, és egész nap az utcafrontra néző ablakban ül és borozik. Sokat. Egy nap új szomszéd költözik a szemben lévő lakásba, Neil (Tom Riley) és kislánya, Emma (Samsara Leela Yett), akikkel Anna hamar összebarátkozik. Azonban félelmetes dolognak lesz szemtanúja az ablakon keresztül: Neil barátnőjét, Lisát (Shelley Hennig) brutálisan meggyilkolják. Anna hívja a rendőrséget, de labilis idegállapota és alkoholproblémái miatt senki nem hisz neki, ezért maga igyekszik felderíteni a bűntényt. De valóság volt-e, amit látott, vagy csak a bor és a gyógyszerek keverékének érzékletes hatása?

A sorozat igazi erénye, hogy bár az ember a címből tudja, nem egy szokványos (pszicho)thrillerre kell számítania, hasonlóan játszik az agyunkkal, mint az alműfaj, amit parodizál. Sőt, konkrétan a tavaly Netflixen megjelent Nő az ablakban című film parafrázisa, amelyet A. J. Finn könyvéből készítettek. Ennek ellenére azok számára, akik nem ismerik behatóan e filmek jellemző karaktereit, fordulatait vagy központi tematikáját, közel sem lehet olyan egyértelmű a szatirikus hangvétel. Éppen ebben rejlik az ereje: úgy forgatja ki a műfajra jellemző logikátlanságokat, tölti ki a hézagokat, épít az ismétlésre vagy teszi karikaturisztikussá a sorsfordító eseményeket, hogy közben fenntartja a végkimenetellel kapcsolatos feszültséget. Még úgy is, hogy tudtam, mi a sorozat megoldása, néha megfordultak a fejemben egyéb opciók, tehát mindamellett, hogy a kifigurázás és a görbe tükör a célja, a nyomozás szálait következetesen és izgalmasan vezeti (amivel már felülemelkedik jó pár olyan filmen, amin élcelődik). Anna elbeszélése eleve megbízhatatlan, ez már az elején kiderül, ezért is működik olyan jól a megtévesztés.

Az ilyen jellegű történetek népszerűsége valószínűleg az emberek azon rejtett vágyaira épít, hogy megbecsüljék és komolyan vegyék őket, és hogy egy nehéz időszak vagy trauma után is megbizonyosodhassanak arról, hogy nem bolondultak meg - hogy legyen mibe kapaszkodniuk. Ezek az érzések mindenki számára ismerősek lehetnek, ezért is drukkolunk a főhősnek, hogy az egyébként nem gonosz, csak rossz döntéseket hozó központi karakter célt találjon az életében és visszatérhessen önmagához. Ugyanis a nyomozás önvizsgálatra készteti őket, és a mélypont után reveláció következik: le kell állnom az eddigi életmódommal, meg kell békélnem a múltammal és a jelenemmel, egy szóval jobb emberré kell váljak napról napra. A gondolat, miszerint egy tragédia a hullámvölgybe taszít, egy másik pedig kiemel onnan, nem új keletű, igazi boldog befejezés, de a Nő a házban… még ezt is elveszi tőlünk. Nagyon helyesen. Természetesen humoros, de szerfelett üdítő is, ahogy nem próbálja annak az illúzióját kelteni, hogy az ember se perc alatt újjászülethet és egy-kettőre képes eldobni rossz szokásait vagy újraírni a jellemét. De nem kell aggódni, a giccstől se menekülünk meg, így a happy end kedvelői is megkapják a magukét.

A rejtett utalásokon túl persze explicitebb módon is megjelenik a hasonlóság a feldolgozott művel: a Nő a tó túlpartján című könyv, amelyet olvas, Anna fóbiája és függőségei, vagy épp a saját neve. Kristen Bell fantasztikusan alakít, abszolút az ő érdeme, hogy kétségek közt tartja a nézőt, és néha hihetőnek állítja be az abszurditás legnagyobb fokait is. Hasonlóan Tom Riley, akiről feltétel nélkül el tudom hinni, hogy hidegvérrel gyilkolna, de azt is, hogy vércikinek találja a hasbeszélő hobbiját. Samsara Yett okkal kapott kevesebb figyelmet a sorozatban, és 8 részhez képest a lezárás összecsapottnak hatott, talán ez a sorozat legfőbb gondja. A befejezésig a detektívmunka és a mentális instabilitás jól strukturált kísérői voltak az egyértelmű célnak, hogy szétszálazzák és kigúnyolják a kliséket, viszont itt érezhető az aránytalanság.

Műfajparódia, ami épp attól jó, hogy túlzásba esik, miközben néha a legabszurdabb dolgok is igaznak tűnnek benne, mint az életben, és mert a Netflix hozta tető alá a Nő az ablakbant, és annak elborult változatát is. Néhol egyértelműbben felfejti a sajátosságok irrealitását - vajon hogy is felejtheti el folyton, hogy a lánya már nem él? -, néhol pedig alattomos helyekről bújik elő a fekete humor. Ráadásul úgy int be elődeinek, hogy nem kevésbé komplex cselekménnyel operál. Nem kíméli a nézőjét, ezért nem mindenki fogja értékelni, és lehetett volna kicsit kompaktabb és rendezettebb a végére, de üde színfoltja a streaming kínálatának. Vajon lesz folytatása, vagy csak képzeltük?