Palm Springs - Kritika

|

Jobb, mint a Bill Murray-féle Idétlen időkig? Bizonyos részeiben abszolút.

A Hulu-ra készült Palm Springs már az első előzetesétől fogva nem árult zsákbamacskát: ez egy Idétlen időkig-féle időhurkos film, melyben a két főszereplő ugyanazt a napot éli újra meg újra meg újra. Mégis azzal, hogy nem szeretett volna újat mutatni a témában, hanem kiaknázva minden lehetőséget, a karaktereire fókuszálva akarta bemutatni ezt a nagy részben komikus, kis részben tragikus történetet, tudta kíváncsivá tenni a nézőit. A filmet látva is mindvégig azt érezzük, hogy ismerjük a sztorit, ismerjük a kifutást és a végeredményt, de mégis egy pillanatig nem gondolunk erre negatívumként, hiszen a Palm Springs minden más eleme közel tökéletesen működik. Nagyon bevonja a nézőjét, nem ereszti el a stáblista végéig, ahonnan egy hatalmas mosollyal a száján, csurig töltve örömmel kel majd fel.

Hirdetés

A Palm Springs amiatt tekinthető igazán kiemelkedőnek, mert a készítők (Max Barbakow rendező és Andy Siara forgatókönyvíró) pontosan tudták, hogy a film felvetésének alapjait nem tudják megújítani, megmásítani. Ezt az időhurkos szituációt a Bill Murray és Andie MacDowell főszereplésével készült Idétlen időkig (Groundhog Day) mutatta be a legtökéletesebben - bár érdemes megjegyezni, hogy már e film előtt is kiszültek ilyen témájú alkotások. Így Barbakow és Siara nem arra fókuszáltak, hogy a Palm Springs mennyire újító és eredeti legyen, hanem hogy a legtöbb lehetőséget ki tudják hozni ebből az alapanyagból. Ami sikerült is.

A Palm Springs amiatt tekinthető igazán kiemelkedőnek, mert... mintha ezt már leírtam volna... Mert az adott, már-már unásig ismert történetet meg tudta tölteni friss élettel. A sztori szerint Nyles (Andy Samberg) éppen egy esküvőn vesz részt, ahol kiszemeli az egyik koszorúslányt, Sarah-t (Cristin Milioti). Mikor már éppen megkavarnák a cukros bödönt, akkor egy titokzatos vadász súlyosan megsebesíti a férfit, de végül sikerül elmenekülniük. Nyles vérben ázva bekúszik egy furcsán világító barlangba, ahová Sarah is követi, de a nő azt már nem tudja, hogy ezzel egy időhurokba is kerül, és ugyanezt az egy napot éli meg újra és újra ezentúl. Szerencséjére (vagy pechjére) Nyles már hosszú-hosszú ideje a hurokban van, így legalább lesz társasága.

A Palm Springs amiatt tekinthető igazán kiemelkedőnek, mert... várjunk csak... na, mindegy... Mert sokkal többet ad, mint amennyit az előzetese vagy a fentebb leírt története kínál. Elsőre egy szimpla, bohókás időhurkos filmnek tűnik az egész, de mégis már az első pár perctől kezdve van egy különleges bája. Minden egyes képkockáján az érződik, hogy a készítők szívüket-lelküket beletették, és habár nem akarták feltalálni a spanyolviaszt, elbagatellizálni vagy elbohóckodni sem szerették volna. A tényleg átgondolt, jelenetről jelenetre felépített történet, ahol mindennek van szerepe és jelentősége, nem kellene, hogy ennyire üdítőnek hasson 2020-ban, aztán mégis.

A Palm Springs amiatt tekinthető igazán kiemelkedőnek, mert... hm... érdekes... Mert nem pusztán az érződik, hogy ez csak a rendező-forgatókönyvíró párosnak volt szívügye, hanem mindenki másnak is. Akár a fényképezésről, akár a vágásról, vagy akár a többi "láthatatlan" filmes dolgozó munkájáról van szó, a Palm Springs esetében mindig van egy halvány kis plusz a képletben. Nem áll leejtősen kiemelkedő teljesítményről beszélhetünk, de jóval többről, mint amit egyszerűen "jónak" könyvelnénk el. Észrevehető a pörgős, dinamikus, de sohasem zavaró vágás, a kis- és nagytotálokat felvonultató operatőri munka, valamint a meglepően ügyes, kreatív hangvágás és -keverés felépítésében egyfajta fricska (a műfaj struktúrájára reflektálva), amely extraként kerül a latba.

A Palm Springs amiatt tekinthető igazán kiemelkedőnek, mert... na jó, itt valami nincs rendben... Mert a két főszereplő mellett a legutolsó mellékszereplő és statiszta esetében is azt látni, hogy mindenki lubickolt a szerepében. Andy Samberg rálépni látszik arra a gyönyörű útra, amire Adam Sandler is ráfordult már egy ideje, miszerint nem az agyatlan, fingós-böfögős vígjátékokban vállal szerepet, hanem a minőségi, igényes filmekben. A Palm Springs-ben közel imádni való a karaktere: egyszerre érződik szerethetőnek és tahónak, akinek szurkolunk, együtt érzünk vele és még a prűd hibáit is megbocsátjuk neki. Hozzá csatlakozik Cristin Milioti, A Wall Street farkasa és a Fargo sorozat sztárja, aki abszolút méltó társa Sambergnek. Sablonokból áll a karakter alapja, de amilyen fejlődésen keresztülmegy, és amilyen szerethetővé válik idővel, igazán megbocsátható mindez. Mellékszereplőkből pedig akad itt egy háttérbe szoruló Peter Gallagher (Szex, hazugság, video), egy bűbájos Camila Mendes (Riverdale), egy tenyérbe mászó Tyler Hoechlin (Everbody Wants Some!!) és egy remekelő J. K. Simmons (Whiplash) is.

A Palm Springs amiatt tekinthető igazán kiemelkedőnek, mert... itt valami tényleg nincs rendben, az istenit neki... Mert annak ellenére, hogy egy sablonos sztoriból/alapfelállásból építkezik, a végére mégis tud újat mutatni. Habár a főbb cselekmény- és fordulópontok adottak, az egész időhurkot úgy tudták tálalni, hogy ne hasson művinek vagy sokat látottnak. Például nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy Nyles és Sarah rengetegszer megpróbálkoznak kijutni belőle, és végül egy olyan tudományosan alátámasztott módon szeretnék ezt elérni, ami abszolút helyálló. (Nem úgy, mint az Idétlen időkig vége, amit jelen esetben még ki is gúnyolnak.) A hurok mellett az egész cselekmény másra fókuszál, és amellett, hogy a szokásos sablonokat és kliséket (például a film felénél lévő kötelező összeveszés) elpuffogtatja, mégis másnak érződik a teljes képet látva.

A Palm Springs amiatt tekinthető igazán kiemelkedőnek, mert... nem tudok ebből szabadulni!... Mert végérvényesen ennyit akartak elérni a készítők. Nincsenek a filmben hatalmas életigazságok, az élet értelmére sem kapunk eddig nem ismert választ, de módfelett szórakoztató és szívet melengető ezt a filmet nézni. Igazi feelgood mozi a javából, amiben végre hangosan felröhögős poénok is vannak. Mikor drámai jelenetre kerül a sor, akkor sem érződik az egész művinek, köszönhetően elsősorban az utóbbi idők egyik legjobb filmes párosának. Samberg és Milioti között nemcsak működik a kémia, de kettejük beszélgetései és szócsatái adják a Palm Springs sava-borsát (nem is beszélve az elmúlt évek legröhejesebb, de legszórakoztatóbb táncáról sem). Keveset markol a film, de annál sokkal többet fog, ami még hasznára is válik végül.

A Palm Springs amiatt tekinthető igazán kiemelkedőnek, mert... ah... már nem küzdök ellene... átadom magam a huroknak... Mert rég láttunk egy ennyire élvezhető, kellemes és egyben varázslatos filmet. Rögvest visszahozza az ember életkedvét, csordultig van a tettvágytól és a motivációtól, amitől tényleg megjön a néző kedve valamit csinálni, valamit alkotni. A Palm Springs esetében közel senki sem gondolta volna, hogy ebből egy ennyire jó alkotás fog kisülni, aztán miközben pereg a stáblista, még az is eszünkbe jut, hogy (ha olyan lesz 2020 második fele is, mint az első, akkor) ott lehet az év legjobbjai között. Érdemes megnézni, akár többször is, hiszen manapság kevés minőségi és igényes feelgood alkotás lát napvilágot.

Palm Springs

Kinek Ajánljuk
  • Andy Samberg és J.K. Simmons rajongóknak
  • Aki azt hiszi, Samberg csak egy kutyaütő, nem színész
  • Akik kerültek már időhurokba
  • Akik szórakozni, nevetni és örömmel feltöltődni szeretnének
Kinek Nem
  • Akinek bántja a fülét a csúnya beszéd (itt majdnem minden harmadik szó a f#ck)
  • Akinek elég volt egyszer is átélnie az esküvőjét...

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.