Hirdetés

Páncélba zárt szellem - Kritika

|

Tecnhikailag hiába állja meg a helyét a legendás anime filmadaptációja, érdemes lesz egy liter kávéval beülni arra.

Hirdetés

Siró Maszamune 1989 és 1991 között jelentette meg cyberpunk mangáját, a Páncélba zárt szellemet, amit máig hatalmas kultusz övez, többek között Oshii Mamoru 1995-ben elkészült, azonos című animációs sci-fijének is köszönhetően. A különleges látványvilágú film ahhoz is hozzájárult, a japán 'anime' zsáner nyugaton is nagyobb hírnévre tegyen szert. Ám élőszereplős adaptációra egészen mostanáig még nem volt példa, Rupert Sanders filmje viszont hiába igyekszik hű maradni a gyökerekhez, talán pont ez tette középszerűvé a Páncélba zárt szellemet.

Hirdetés

A sztori maradt a régi: adott egy fiatal nő a nem is olyan távoli jövőben, akit egy tragikus baleset után kezelésbe vesz a Hanka Robotics abból a célból, hogy az agyát, s egyben szellemét átültessék egy kibernetikus vázba, mely különleges képességekkel ruházza fel a nőt. Nyilván mindennek ára van: emlékei elvesznek, életét pedig egy két lábon járó fegyverként kell élnie. Ahogy azt sejteni lehetett, a csak Őrnagyként emlegetett nőnek nem feltétlenül visszaadták az életét, pont ellenkezőleg…

A tősgyökeres rajongók talán attól félhettek a legjobban, hogy a film látványvilága nem hordozza majd magában mindazt, ami 1995-ben az animék egyik legnevesebb zászlóvivőjét jellemezte. Nos, ebben nem érheti szó a ház elejét, köszönhetően Rupert Sandersnek, akinek a film rendezése mellett elsődleges feladata volt, hogy a Páncélba zárt szellem egy olyan vizuális élményt okozzon a nézőknek, amire évek múltán is emlékezhetnek. Habár a Páncélba zárt szellem a cselekmény előrehaladtával a kelleténél talán kevesebb újdonságot mutat meg számunkra repertoárjából, a cyberpunk sci-fi egy jól átgondolt, letisztult jövőképet tár fel számunkra. A fiktív japán város fizikai mivolta szinte ki sem látszik a holografikus hirdetőtáblák és a neonfényben úszó épületek alól, amit megfejelnek az embernek már csak jóindulattal kinéző, kiber "tuningolt" polgárok. Minden és mindenki a kibernetikus implantátumoktól függ, ami talán egy újszerű koncepciónak számított húsz éve, viszont mára már minden második sci-fi feldolgozta ezt a témát, sajnos jobban, mint a Páncélba zárt szellem.

Beigazolódott a legnagyobb, és talán egyetlen komoly félelmem Sanders filmjével  és egyben a franchise-szal kapcsolatban: eljárt felette az idő. Anno a Wachowski testvérek (nem kockáztattam) is a '95-ös anime által lettek ihlettel átitatva, majd azzal a lendülettel meg is teremtették a Mátrixot. A videojáték iparban is nagy lelkesedéssel nyúltak a témához, gondolok itt elsősorban a Deus Ex szériára, ami egy teljesen új, felnőttesebb oldalról közelítette meg a gépek és augmentációk által uralt jövőt. Tény, nem lehet hibáztatni azért a filmet, hogy gyakorlatilag minden egyes másodpercben olyan képsorokat fogad be az agyunk, amiket már legalább ezerszer láttunk életünk során, lévén tudjuk, hogy pont maga a Páncélba zárt szellem volt azoknak egyik első teremtője, pontosabban az anime. Azonban semmi nem történt annak érdekében, hogy ez az ördögi kör ne tegye elkeserítően unalmassá a végterméket.

Az akciójelenetek végig olyan hatást keltettek számomra, mintha egy Mátrix "lájtot" néznék. A koreográfia, a vizuális effektek és a csontig hatoló hanghatások mind-mind magas minőséget képviseltek, viszont hiányzott az egészből a fantázia és kreativitás. Ez pedig az egész filmről elmondható. Az élőszereplős adaptáció hűen és hatalmas lelkesedéssel tálalta elénk mindazt, amit először 1995-ben láthattunk, mindeközben Sandersék megfeledkeztek arról, hogy ez talán kevés lesz. Nincs egy lüktetése a filmnek, ami végig fenntartaná a néző figyelmét, az emberi lélek és a fémváz etikai és egzisztenciális kérdései sablonos, üres dialógusokkal kerülnek lerendezésre, amit csak tetéz az Őrnagy önmagára találásának egészen rosszul megírt története. Scarlett Johansson tényleg mindent beleadott pedig, hogy ez a film az érzelmeinkre is hatással legyen, a skandináv gyökerekkel rendelkező hölgyre egy rossz szavunk nem lehet, ami számomra egy nagyon kellemes meglepetés volt. A Páncélba zárt szellem mégis a titokzatos hacker, a Michael Pitt által alakított Kuze jeleneteinél tudta egyedül úgy lekötni a figyelmem, hogy ne arra gondoljak, mennyire elálmosodtam.

Nem tudom, hogy a Páncélba zárt szellem amerikai-japán csapata hibát vétett-e. Aki arra vágyott, hogy a filmadaptáció hű legyen az animéhez, az elégedett lesz, ugyanis ez történt. Mégis, azt kell, mondjam, hogy nagyobb írói szabadsággal ez a film még 2017-ben is képes lehetett volna újat mondani. Ehelyett Rupert Sanders filmje egy héj, amire olyan fantasztikus történeteket rá lehetne húzni, amit az elmúlt két évtizedben már meg is tettek, mások. Ám akciófilmként, vagy éppen disztópikus sci-fiként közel sem volt annyira erős mutatvány az Őrnagy története, hogy mindez ellensúlyozásra kerüljön. A Páncélba zárt szellem még így is egy komplett, technikai értelemben minőségi alkotás, ami kevesebb tisztelettel az alapanyag és a rajongók felé egy olyan élmény lehetett volna, amit az animéhez hasonlóan évtizedekkel később is emlegethettünk volna.

Páncélba zárt szellem

Kinek Ajánljuk
  • Rajongóknak.
  • Azoknak, akik egy, az alaphoz szinte teljesen hű adaptációt várnak.
  • A cyberpunk látvány szerelmeseinek.
  • Bárkinek, aki nem látta az eredetit vagy bármilyen sci-fit az elmúlt húsz évből. Náluk teljes lesz az élmény.
Kinek Nem
  • Azoknak, akik egy 2017-ben is izgalmas és újszerű történetre vágynak.
  • Azoknak, akiket nem lehet megvenni a látvánnyal.
  • Azoknak, akik a Mátrixhoz hasonló lendületes, kreatív akcióra vágynak.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.