Habár minden arra mutat, hogy az HBO Max indulásával meg vannak számlálva a kizárólag a tengerentúlon előfizethető DC Universe szolgáltatás napjai, képregényguruként nincs okunk panaszra, amiért egyáltalán létrejött. Meglehetősen sajátos, ráadásul a forrásanyagot is tiszteletben tartó sorozatokat szállítottak az elmúlt években, a sötétebb hangvételű Titánoktól a különc szupercsapatot bemutató Doom Patrolon át, egészen az animációs Harley Quinnig, minden bizonnyal mindenki megtalálta a maga kedvencét. Jóllehet, ehhez az impozáns felhozatalhoz csatlakozott most Stargirl és kálváriája is, de ha őszinte akarok lenni, eleinte kicsit sem hozott lázba a sorozat, sőt, kifejezetten tartottam a végeredménytől.
Ellenérzéseimet az táplálta leginkább, amikor először szóba került, hogy a szériát a The CW is műsorra tűzi, mégpedig nem ok nélkül, ugyanis az Arrowverzumban játszódik majd. Nem mondom, hogy a Batwoman, a The Flash - A Villám és társai a nézhetetlen kategóriát súrolnák, de miután többedmagammal megtapasztaltam, hogy klasszissokkal jobb szuperhősös sorozatokat is lehet készíteni ugyanabból az alapanyagból, az az érzésem támadt, mintha a DCU "száműzné" a Stargirlt a saját felületéről. Egy szó, mint száz, kissé ódzkodva ugyan, de végül belevetettem magam, és végül határozottan sikerült rácáfolni az aggályaimra.
A történet a másodéves középiskolás, Courtney Whitmore (Brec Bassinger) kalandjait követi nyomon, aki a nebraskai Blue Valley-be költözik az anyjával (Amy Smart), és annak új férjével, Pattel (Luke Wilson). Az már az első percekben nyilvánvalóvá válik számunkra, hogy Courtney egyáltalán nem lelkesedik érte, amiért új városba kell költöznie egy olyan férfi miatt, akit képtelen annak ellenére elfogadni, hogy a vér szerinti apjának már hosszú évekkel ezelőtt megmagyarázhatatlanul nyoma veszett. Arról azonban fogalma sincs, hogy Pat egykoron az Amerikai Igazság Szövetség tagja, Starman hűséges sidekickje volt, mielőtt a csapatnak leáldozott volna.
Először is a negatívumokkal kezdeném, amit nálam az iskolai részek merítettek ki, elsősorban a - feltehetően szándékosan eltúlzott - archetípusok, illetve a létező majdhogynem összes középiskolai klisé egymásra dobálásával. Csakhogy néhányat említsek ezek közül, a frissen érkező lányt azonnal a lúzerek ebédlőasztalához irányítják, kicikizik őt a menő, az iskolai csapat kabátját viselő sportolók és pompomlányok, hogy aztán a főhős természetesen már az első nap végén a büntetőszobában végezze. De mint mondtam is, azt hiszem és remélem, ez tudatosan volt így megkomponálva, a Stargirl maga ugyanis erősen az aranykort idézi, hangulatában pedig a nyolcvanas évek klasszikus, sokkal ártatlanabb felnövéstörténeteihez áll a legközelebb.
És ezzel azt hiszem, mindent el is mondtam, ami zavart a pilot epizódban. Ha több lett volna a középiskolai szálból, szerintem akkor sem tudtam volna rá haragudni, a már említett gyermeki ártatlanság és báj miatt, ami ezt az egész pozitív világképű, kisvárosos stílust körbejárja. Ehhez persze szükség volt Brec Bassingerre is, aki tökéletes választásnak bizonyult a címszerepre, a teljes erőbedobással és élvezettel szuperhősködő Courtney-ra. Pedig nem ez a karakter első élőszereplős megjelenése, a Smallville mellett már A holnap legendáiban is tiszteletét tette, noha akkor más-más színésznőkkel és csupán mellékszerepben.
Courtney számára akkor változik meg minden, amikor az új lakás alagsorában, Pat cuccai között rábukkan Starman legendás fegyverére, egy minden fizikát mellőző és a csillagok erejét hasznosító varázsbotra - a viselkedését nagyjából hasonlóan kell elképzelni, mint Doctor Strange köpenyéét a konkurens kiadó filmjeiben, szóval nagyon szórakoztató jelenség. Azt már a pilot elején kellő humorral tálalják, hogy a bot csak egy arra méltó embert fogad gazdájának, és amint erre végre sor kerül, megszületik a leendő Stargirl. A gyakorlós jelenetek és a részben helyett kapott akciószekvenciák nagyon látványosak és hatásosak voltak, szívesen néztem volna belőlük még többet, de azt a képregényfolyam mélyreható ismerete nélkül is biztosra veszem, hogy a bot erejének még csak töredékét láthattuk az epizódban.
Ezen a ponton anélkül, hogy részletesebben beleásnám magam a történésekbe, ami nem célom spoilermentes kritika lévén, talán nem is szükséges többet mondanom. Számomra sikerült elérni, hogy kíváncsian várjam a folytatást, főleg annak tükrében, hogy az ifjú szuperhőscsapatból még nem láthattunk semmit. Ami egyébként szintén bizakodásra adhat okot a későbbi színvonalat illetően, hogy a szériát az eredeti alkotó, Geoff Johns szállította, méghozzá egy olyan képregény alapján, aminek a főhősét a balesetben elhunyt húgáról mintázta. Ha valami, ez egész biztosan garantálja, hogy készítőként a szívén viseli a figurát és a sorozat sorsát.
Courtney Whitmore történetét nyomon követhetitek az HBO GO kínálatában.