Hirdetés

Szia, Életem! - Kritika

|

Apa fiának farkasa.

Hirdetés

A hazai filmgyártás, azon belül is a vígjátékok fittyet hánynak a nyári uborkaszezonra és futószalagon érkeznek a premierek. A meleg évszak előfutáraként indított a Zanox egy nagyon kellemes meglepetésként, majd néhány hete látott napvilágot a hangulatos, ám a végére kifulladó Együtt kezdtük, most pedig itt a Szia, Életem!, mely még mindig nem a sor vége, ugyanis szeptember közepén érkezik a Nyugati nyaralás. Az eddigi tendencia nem volt rossz, így okkal reménykedhettünk, hogy Rohonyi Gábor és Vékes Csaba műve sem okoz csalódást.

Hirdetés

Barna (Thuróczy Szabolcs) szebb napokat is látott író, aki alkotói válságban szenved. Tartozásai vannak, fel akarják bontani a szerződését, úgyhogy rájár a rúd mostanában. A gondzuhatag akkor tetőzik, amikor megjelenik egykori kapcsolata és rábízza a hat éves közös gyermeküket, Samut (Pásztor-Várady Mór), hogy vigyázzon rá, amíg elutazik. Hősünk soha nem akart gyereket, most viszont kénytelen apaként viselkedni.

Koncepcióját tekintve nincs új a nap alatt, valószerűtlen szülő-gyermek kapcsolatot, illetve erre épülő "buddy movie-t" láttunk már számtalanszor, legutóbb például Joaquin Phoenix főszereplésével a C'mon C'mon képében, de kis hazánk tavalyi nagy meglepetése, a Külön falka is hasonló stílust képviselt. Rohonyi és Vékes a bevett panelekből építkeznek és felhasználják a zsáner sablonjait. Kikövetkeztethető, hogy Barna karaktere milyen ívet ír le, milyen utat járnak be közösen Samuval, a lényeg inkább az, hogy ezt a bizonyos kalandot sikerül-e felölteni élettel és kreativitással.

Nos, részben igen. A két főhős viharos kapcsolata tele van zavarba ejtő szituációkkal, a tévedések vígjátéka felütéstől kezdve a szimplább gegekig. A visszatérő mellékalakok működnek, a "hippi" barát (akit egyébként Vékes alakít), a prosti és az orvosok is mind kapnak néhány emlékezetes pillanatot, de a fókusz egyértelműen Barnán és Samun van. Rájuk épül a film gerince és ha nem működik köztük a kémia, akkor mehet az egész a kukába. Szerencsére erről szó nincs, kettejük párosa kiváló és megvan benne a szülő-gyermek kapcsolat legtöbb velejárója. Időnként bosszantó, míg máskor szívmelengető látni azokat a mindennapi, vagy nem éppen mindennapi helyzeteket, amikbe belekeverednek.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


A katalizátor, vagy a kulcs egy fantáziavilág kialakítása, melyen keresztül megtalálják a közös hangot és nem mellesleg összekötik a kellemest a hasznossal. Ez egy igazán frappáns húzásnak bizonyult, melyből még több részletet néztem volna, de így is erősítette az élményt. Amikor pedig sikerül erős érzelmeket és gondolatiságot beleszőni a cselekménybe, akkor van leginkább elemében a Szia, Életem!. Kár, hogy pont amikor felcsillanna egy-egy ilyen lehetőség, gyorsan visszatáncolunk a sablonokhoz és sajnos ez a legnagyobb probléma a filmmel. Többet, máshogy lehetett volna kihozni belőle, nemcsak érzelmileg, hanem a groteszk helyzetből, mellékszereplőkből és a befejezésből is. A legtöbb konfliktust gyorsan feloldják, egyes döntések megalapozatlannak hatnak, amik rányomják bélyegüket a végeredményre.

A Szia, Életem! beleillik az idei magyar közönségfilmes felhozatalba és szállít egy korrekt színvonalat. Kisgyermekeknek talán túl szókimondó, ám ezt leszámítva az egész család számára kellemes időtöltést nyújthat. Thuróczy Szabolcs remek, flegma odamondásai a legjobb poénokat szállítják, Pásztor-Várady Mór pedig nagyon tehetséges fiú, ők tartják össze a filmet. A helyenkénti felszínesség és kiaknázatlan lehetőségek bosszantóak tudnak lenni, de ártalmatlan és kedvelhető darab Rohonyi és Vékes vígjátéka.

Szia Életem

Kinek Ajánljuk
  • Aki kedveli a szülő-gyerek kapcsolatra épülő filmeket
  • Aki egy könnyed családi vígjátékra vágyik
  • Szülőknek
Kinek Nem
  • Akit zavarnak a kiaknázatlan lehetőségek egy filmben
  • Akit bosszantanak a hirtelen feloldott konfliktusok
  • Akit nem érdekelnek a szülő-gyerek kapcsolatok
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.