Hirdetés

Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztori - Kritika

|

A Dahmer sztori, nem csak a gyilkos szemszögéből.

Hirdetés

Jeffrey Dahmer minden idők egyik legkegyetlenebb sorozatgyilkosa volt. A homoszexuális fickó a 70-es évek végétől kezdve a 90-es évek elejéig 17 fiút/férfit ölt meg különösen embertelen módon. Bedrogozta őket, néhányuknak lyukat fúrt a koponyájába, majd sósavat öntött rá, hogy afféle zombiként csak őt szolgálják. Emellett a nekrofília és a kannibalizmus sem állt távol tőle. Letartóztatása nagy sajtóvisszhangot váltott ki, és mivel Wisconsinban nincs halálbüntetés, ezért minden áldozata után kapott egy életfogytiglant, így összesen 941 év börtönre ítélték. Ebből hármat töltött le, miután egy rabtársa agyonverte egy vascsővel. Ezt a nagy vonalakban felvázolt sztorit sokan ismerik, a Netflix tízrészes minisorozata viszont egy kicsit jobban bele akart ásni a miértekbe, következményekbe, nézőpontokba.

Hirdetés

Talán Dahmer életét dolgozták fel legtöbbször filmen. Az első még 1993-ban látott napvilágot, majd 2002-ben érkezett a Kannibál, Jeremy Renner főszereplésével. 2006-ban a gyerekkorára fókuszáló Raising Jeffrey Dahmer próbálkozott, legutóbb pedig a tinédzser éveket bemutató, 2017-es My Friend Dahmer kívánta ábrázolni az első gyilkosságig vezető utat. Ezen felül van még legalább ennyi dokumentumfilm a témában, a legfrissebb például október elején kerül fel a Netflixre. Egyik fent említett alkotás sem váltotta meg a világot, így még váratott magára egy olyan mű, mely egyszerre pártatlan, hiteles vagy épp nem csak sokkolni akar. Ryan Murphy, az American Horror és Crime Story sorozatokkal bizonyította, hogy otthonosan mozog a témában, ráadásul hozta magával Evan Peterst a címszerepre, aki ki tudja már a hányadik pszichopatát játssza el neki (és itt is fantasztikusan hozza a karaktert). Mindenesetre a lehetőség adott volt és szerencsére többé-kevésbé éltek is a lehetőséggel.

A nyitóepizód felütése érdekes, bár a gyakorlatban nem működött annyira, mint amennyire jól mutathatott papíron. A cselekmény azon az estén veszi fel a fonalat, amikor Dahmert letartóztatták. Legújabb kiszemelt áldozatát kívánja becserkészni, de a férfi megszökik és rendőrökkel tér vissza. Ezt követően átváltunk a flashbackes formulára, mely bevett az efféle történeteknél. A kihallgatóteremben visszatekintünk a gyilkos gyermekkorára, fiatal éveire, s eközben igyekszünk választ találni a miértekre. Rengeteget ugrálunk az időben, ami kissé inkonzisztens hatást kelt és zavaró tud lenni. A prológus görcsösen rámegy a feszültségre, de nem különösebben izgalmas, illetve az itt történt apró részleteknek is elsősorban a későbbiek fényében lesz értelme. A tíz felvonás első felének vannak remek pillanatai, de őszintén aggódtam, hogy mit fognak még Murphy-ék mesélni további öt részen keresztül. Aki nem ismeri Dahmer történetét, tetteit, nagyrészt azoknak lesz érdekfeszítő és elborzasztó a látnivaló, míg akik járatosabbak a témában, túl sok újdonsággal nem találkoznak, nem is beszélve a komótos tempóról.

Érthető, hogy a felépített rutint és módszerességet akarták bemutatni, de sokszor indokolatlanul vontatott egy-egy jelenet. A hatodik résszel szerencsére fordulóponthoz érkezünk, sokkal érzelmesebbé, azonosulhatóbbá válik az összkép az addigi szépen felmondott tabló helyett. A széria nem titkolt szándéka, hogy az áldozatok, hozzátartozók, érintettek szemszögét is górcső alá vegye, ne csak egy beteg állat újabb strigulájaként prezentálva. Itt lehet először érezni, hogy ez a szadista gyilkos nem csak random neveket tüntetett el, hanem minden egyes áldozatnak volt saját élete, vágyai. Murphy-ék nyilván nem mindenkire térnek ki, de két család, illetve Dahmer szomszédja kiemelt szerepet kapnak. Ez utóbbi talán túlzottan is hangsúlyos figura, noha átélhető a traumája, s alapvetően kedvelhető figura, sokszor éreztem, hogy egy fokkal kevesebb lamentálással az ő szála még hatásosabb lehetett volna.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Szintén fontos elem a rendőrség nemtörődömsége, mely nem új keletű probléma, az X polgártárs, A martfűi rém, vagy legutóbb a Szent pók esetében is előkerült, hogy vallási, politikai, netán rasszból fakadó okok miatt a hatóságok nem fordítottak elég figyelmet az orruk előtt történő borzalmakra. A sorozat által felvázolt társadalomkép erőteljes, számos aspektusára rávilágít az emberi viselkedésnek és a közvélemény reakcióinak, sőt olyan morális kérdések elé állít, melyek elsőre furcsának hathatnak. A bicskanyitogatóan inkompetens rendőrség, netán az áldozatokkal való együttérzés tiszta sor, de mi a helyzet Dahmerrel.

Az egy dolog, hogy számtalan rajongója akad a "munkásságának", de előjön a bűnbakkeresés, s egyúttal a családi háttér. Kérdőre lehet-e vonni ilyenkor a szülőket? Az anyát, aki a terhesség alatt tömte magába a gyógyszereket, nem érdekelte a saját fia és magára is hagyta tizenévesen. Az apát, aki bevezette fiát a halott állatok boncolásába és sokszor elfutott a probléma elől, ahelyett, hogy szembenézett volna vele. Rengeteg a ha és nehéz ilyenkor okosnak lenni, konkrét válasz pedig nincs arra, hogy miért lett ilyen Jeffrey, az azonban tény, hogy rengeteg intő jel akadt az évek során. A szülők mellett muszáj kitérni magára Dahmerre. A kínos viselkedés, a gyilkosságok, a kifogások gyártása mind ijesztően természetesnek érződnek egy idő után, ám a szörnyeteg mellett az embert is megismerjük. Itt jön elő a megbocsájtás kérdésköre, azaz felmerülhet-e egyáltalán, hogy lemossa magáról a bűneit egy ilyen ember, illetve tovább lehet-e lépni az érintetteknek. Ez azért visszás és érzékeny dolog, mert ennyi erővel bárki elkövethet bármit, majd megtalálja magában a békét, Istent, vagy amit akar és megváltozik, de ez vajon felmenti őt a tettei alól és mi garantálja, hogy nem esik vissza? Nos, ez az élet és az ember nagy rejtélye, melyet szépen fogott meg a sorozat, még akkor is, ha helyenként úgy éreztem, hogy Dahmer nem érdemel semmiféle mosdatást.

Murphy-ék vitán felül egy aprólékos, részletgazdag és átfogó sorozatban járták körbe Jeffrey Dahmer történetét, mely az eddigi legjobb feldolgozása a gyilkos életének. A végeredmény persze messze nem hibátlan, a már említett lassú tempó frusztráló tud lenni, ez a tartalom hat-nyolc részbe is belefért volna. Szintén zavaró a helyenkénti fókuszvesztés, időben ugrálás, vagy hogy hajlamosak úgy kezelni a gyilkosságokat, mintha faji alapúak lettek volna, holott erről szó nincs. A többféle perspektíva, az emberibb, érzelmesebb megközelítés, főleg az évad második felében azonban sikerrel kompenzálják a hibákat. A közvélemény, a média és az érintettek is fontos figurái ennek a globális jelenségnek, amit Jeffrey Dahmernek hívnak és mi nézők szintén úgy érezzük egy idő után, hogy a részei vagyunk ennek a bizarr és felkavaró történetnek, amiben az a legborzasztóbb, hogy az élet írta.

Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztori

Kinek Ajánljuk
  • Akit érdekelnek a sorozatgyilkosos filmek/sorozatok
  • Aki egy átfogó portrét látna Jeffrey Dahmerről
  • Aki a gyilkos mellett az érintettek nézőpontjára is kíváncsi
Kinek Nem
  • Aki nem szereti a terjengős történetmesélést
  • Akit zavar az időben ugrálás egy sztoriban
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.