Egy furcsa trendnek köszönhetően a legújabb Drakula adaptáció, a The Last Voyage of the Demeter hiába kerülte el a magyar mozikat, az itthoni közönség VOD-formátumban mégis megtekintheti azt pár héttel a nemzetközi premiert követően. Mi is éltünk a lehetőséggel, hogy aztán szomorkodjunk egy kicsit annak tudatában, hogy micsoda pénzügyi bukta lett a Universal számára a film.
Sok minden közrejátszhatott a financiális fiaskóban: a vámpíros tematika a zombik mellett a legzsúfoltabb topik lett a horror műfaján belül az elmúlt 15 évben, félelmetes hírnevüket pedig alaposan megtépázták az Alkonyat-filmek. Emellett pedig már a 19. századi setting sem lehetett annyira vonzó a 21. századi nézőnek. Mindez csak azért sajnálatos, mert a The Last Voyage of the Demeter egy abszolút vállalható Drakula-adaptáció lett, és ennél kedvesebb fogadtatást érdemelt volna.
Bram Stoker Drakula regényének egyetlen fejezetét dolgozza fel André Ovredal filmje: azt a hajóutat kísérhetjük végig, ami során a hírhedt gróf áttette székhelyét Erdélyből Londonba. Várnában indul a sztori, ahol a Demeter nevű hajó kapitánya és elsőtisztje bátor tengerészeket próbál elcsábítani a 18 napos útra, mely busás jutalommal kecsegtet a résztvevők számára. A gyanús jelek azonban gyorsan szaporodnak a hajóút körül: a szárazföldi transzport emberei még fizetnek is a tengerészeknek, hogy azok végre átveszik tőlük a rakományt, az időközben verbuvált egyik tengerész pedig a fekete sárkánnyal mintázott faláda láttán inkább otthagyja az egész küldetést.
Naiv hőseink, kezdve a Liam Cunningham (Trónok harca) által alakított Eliot kapitánnyal vagy Corey Hawkins (Six Underground) fekete doktorával, Dr. Clemensszel fittyet hánynak a gomolyfelhőkre, és útnak indulnak a tengeren. Már mindenki szépen eltervezi fejben, hogy mire is fogja elkölteni a maga jussát a díjazásból, amikor váratlanul egy balszerencsét jelentő potyautasra lelnek (azaz egy nőre, az Aisling Franciosi által alakított Annára), hogy aztán nem sokkal később a hajó jószág állományát levadássza valami. A gyanúsítgatás, a bizalomvesztés és az ismeretlentől való félelem járványszerűen terjed szét a legénység tagjai között, akik értelemszerűen nem kezelik jól a kialakult helyzetet.
Mint minden előzménytörténetnek, úgy megvan ennek is az a hátránya, hogy tudjuk, hová lyukad ki a cselekmény. Ergo az átívelő történet tekintetében nagy fordulatokra nem érdemes számítani, hiszen nem teremt egy párhuzamos univerzumot Stoker Drakulája mellé - pedig ez nagyon trendi lenne, nemde? Ellenben atmoszféraépítésből jelesre vizsgázik a The Last Voyage of the Demeter.
Ahogy a hajó kisiklik a várnai kikötőből a naplementében, tudja a néző, hogy ez semmiképp sem végződhet jól. Értelemszerűen az este, sötétben játszódó jelenetek száma többszöröse lesz a pillanatnyi nyugalmat sugárzó nappali snitteknek (melyek egy idő után szintén sötét fordulatot vesznek), melyek a néző és a szereplők számára is csak arra szolgálnak, hogy egy kis levegőhöz jussanak az éjszaka újabb kihívásai előtt. A csekély létszámú, a hajó korlátai közé beszorított legénység klausztrofóbiája, éhsége, paranoiája, magatehetetlensége a korabeli környezetben pedig fokozatosan ébreszt egy egyedi, kényelmetlen érzést a nézőben is.
Az elmúlt években megjelentek a horror zsánerében is a túlnyújtott filmek, és a maga két órájával a The Last Voyage of the Demeter is könnyen belesétálhatott volna az unalmas szekvenciákkal operáló filmek csapdájába. Ám hiába egyértelmű a nézőnek, hogy a potyautas nőn kívül ki még a meglepetés utas a fedélzeten, Drakula rejtélyét sikerül érdekfeszítően kibontakoztatni a szereplők között, amivel áthidalták az unalomba fulladás problémáját.
Mivel egy horrorkönyv horroradaptációjáról van szó, érdemes leszögezni, hogy a The Last Voyage of the Demeter kellőképpen félelmetes és véres. Edward Cullenék baráti csillámsugárzása a múlté, a Javier Botet által alakított Drakula pedig egy olyan ösztönös, állatias, de veszélyesen intelligens vámpírtípust kelt életre, amelyek 2010 előtt számtalan gyerek és felnőtt rémálmaiban köszöntek vissza. Ez pedig felüdülés egy olyan időszakban, amikor a legtöbb új vámpírfilm elkényeztetett tinik allegóriájaként működik.
Andre Ovredal úgy forgatta le Brafi F. Schut és Zak Olkewicz forgatókönyvét, hogy az a számtalan korábbi Drakula adaptáció ellenére frissnek hasson, és az elkerülhetetlen végkifejlet ismerete ellenére izgalmas tudjon maradni. Igazán sajnálatos, hogy a túlzsúfolt nyári menetrendben mindezen pozitívumok ellenére ilyen kevesen voltak rá kíváncsiak, amely eredmény (megspékelve a Renfield zakójával) minden bizonnyal eltántorítja a Universalt a közeljövőben, hogy bármilyen módon hozzányúljon Drakula gróf történetéhez. Ennek tükrében azonban kijelenthető, hogy ez a hírhedt karakter méltó módon vonulhat több éves (évtizedes?) pihenőre a filmek világából.
A film VOD-on keresztül nézhető.
