Hirdetés

Üveg - Kritika

|

Ismeritek a viccet, amelyben a törhetetlen igazságosztó, a törékeny lángelme és a bomlott elméjű pszichopata bemennek az elmegyógyintézetbe?

Hirdetés

M. Night Shyamalan kétségtelenül érdekes karriert tudhat maga mögött az elmúlt 20 évben. Mert olyan, azóta klasszikussá érett, feszült, a természetfeletti témájával kokettáló thriller-drámákat rendezett az ezredforduló környékén, mint a Hatodik érzék, A sebezhetetlen, A falu, vagy a Jelek, hogy aztán olyan karriertemetőnek beillő förmedvényekkel blamálja magát, mint az Esemény, Az utolsó léghajlító, vagy Will Smith (szó szerinti) családi mozija, A Föld után. Azonban az előbbi négyes mindig reménykedésre adott okot és sikerült elérni, hogy Shyamalan neve - ilyen, vagy olyan előjellel - de még mindig fogalom maradjon. Aztán 4 éve A látogatással, majd kettőre rá a Széttörvével úgy festett visszatér régi önmagához. Ennek a visszatérésnek a nagy tetőpontja lett volna az Üveg, de ennek az ígéretét csak félig-meddig sikerült beváltani.

Hirdetés

Persze ennek is megvan a miértje, nem kis részt az előzmények fényében. A sebezhetetlen - ha a bemutatásakor még nem is tűnt úgy, de - a szuperhőszsáner egyik legjobbja a mai napig. Amikor két éve az igényesen megrendezett Széttörve utolsó képkockáinál a néző kapott egy hatalmas gyomrost és kiderült, hogy valójában A sebezhetetlen folytatását (avagy spin-offját) látta, egyből izgatott lett a legtöbb filmrajongó. Pláne amikor kiderült, hogy a hamvaiból feltámadt Shyamalan a következő rendezésében egymásnak ereszti a két film főszereplőit, 19 évvel az első rész után. Ilyen előzmények után pedig némileg csalódást keltő a végeredmény.

Szögezzük le már most! Az Üveg önmagában nem egy rossz film, de az előzményei fényében mégis kiábrándító. Hovatovább számtalan olyan bátor, meglepő, avagy szimpatikus húzással él, ami a manapság divatos szuperhős zsáner képviselőit kétvállra fekteti. A probléma onnan eredeztethető, hogy Shyamalan ambíciói ismét túlnőttek a képességein. A sebezhetetlenről köztudott, hogy a végleges filmet kitevő cselekmény a forgatókönyv első vázlatának az egyharmadát tette csak ki és eredetileg David Dunn hőse a többszörös tudathasadásos Kevin Wendell Crumbbal csapott volna össze. Akkor viszont Shyamalan nagy bölcsen mértéktartásról tett tanúbizonyságot és az ott elvetett ötleteit 17 évvel később felhasználta a Széttörvében.

Márpedig mindkét film legfőbb erénye, hogy elsősorban karakterdrámák, emellett misztikus thrillerek. Mivel Shyamalan ezekre az alapvetően sérült figurákra és az őket körülvevő rejtélyre fókuszált, ezért működött a suspense, a feszültség. Viszont mindkét esetben ezek a figurák a végére bejártak egy utat, a rejtélyről pedig a fátyol fellebbent. Az Üveg egyik legfőbb hibája, hogy mivel már kész karaktereket kapunk, akiknek a képességeikkel is tisztában vagyunk, ezért a feszültség jó része is elillan, másrészt pedig Shyamalannek nem sikerült sem figuráit, sem a képregényekről alkotott világképet továbbgondolni.

Márpedig mindkettő súlyos hiba. A figurák csupán reagálnak arra, hogy bezárták őket egy elmegyógyintézetbe, érdemi célt csak az utolsó harmadban ad nekik az író-rendező. A másik probléma, hogy Shyamalan nem vesz tudomást arról, hogy a képregényzsáner az elmúlt közel 20 évben a rétegműfajból mainstreammé vált, vagyis az olyan panelekkel, amikkel mára mindenki tisztában van, túlontúl szájbarágósan magyarázza és próbálja ráhúzni világa realista szövetére. Ennek tetejébe a három főszereplőt és a hozzájuk kapcsolódó mellékkaraktereket képtelen egyensúlyban tartani.

Ez különösen Bruce Willisnél és Anya Taylor-Joynál szembeötlő. Előbbi fájdalmasan parkolópályára szorul, pedig az elmúlt években a filmjeit unottan, arccal a pénztár felé végigjátszó Willis mintha (MINTHA!!!) megint színész üzemmódban lett volna, de ez érdemi játékidő híján nem derül ki, így a lényegesen érdekesebb és izgalmasabb McAvoy-Jackson duóhoz képest eltörpül, akik szokásukhoz híven brillíroznak. Taylor-Joy karakterét pedig az alkotói kényszer dobálja elsősorban ide-oda, nem a logika, noha a kelleténél jobban túlcsavart végére egyértelművé válik az alkotói szándék a figuráját illetően.

És a filmnek ugyan még vannak egyéb dramaturgiai hibái (különösen a végjátékban), valamint a film kis költségvetését és ebből fakadó látványát ellensúlyozandó a drámai részekből rettentő mód hiányzik James Newton Howard zenéje - még ha West Dylan Thordson a feszült taktusaiba bele is szövi elődje dallamait - mindenképpen üdítő mozi a mai felhozatalban. Shyamalan szimbolikája, képi világa éppúgy régi önmagát idézi, mint film végi csavarjai, emellett rettentő szimpatikus minden hibája ellenére, ahogy a természetfeletti képességekkel bíró szereplőit próbálja a valóság szövetébe beinjektálni, amihez egy valóban szép, lekerekített lezárás is dukált.

Éppen ezért sem igazán írnám le az Üveget. Megvannak a maga hibái, talán egyesek még méltatlannak is tartják a lezárást az elődök fényében, viszont Shyamalan ambiciózus vállalkozása éppen úgy megtalálhatja később a közönségét, mint ahogy egykoron A sebezhetetlen tette. Az efféle kultusz pedig - ahogy az idő már bizonyította - elpusztíthatatlan.

Üveg

Kinek Ajánljuk
  • Amennyiben unjuk már a hagyományos szuperhősfilmeket!
  • Ha látni akarjuk, hogyan végződik a trilógia!
  • Ha szeretjük Shyamalan korai munkásságát!
Kinek Nem
  • Ha nem szeretjük a logikai bukkanókat és a túlírtságot!
  • Ha Shyamalant a karrierjével együtt már eltemettük!
  • Ha A sebezhetetlen megkérdőjelezhetetlen remekmű a szemünkben!
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.