Hirdetés

Villains - Kritika

|

Kevés figyelmet kapott, pedig egy rendkívül igényes és kivételes alkotásról van szó, ami sokkal többet ad, mint amennyit a felszínen kínál.

Dan Berk és Robert Olsen rendezők nevét eddig nem nagyon ismerhettük, és erről elsősorban nem mi tehettünk: vagy mindössze produceri munkákat végeztek el (mint például a 2016-os, Dolph Lundgren főszereplésével készült A megölhetetlen esetében), vagy igazi, ZS-kategóriás horrort tettek le az asztalra (Test). Ám legutóbbi alkotásuk, a Villains, ami sajnos annyira nem kapott rendes marketinget, hogy idehaza nem lepődnénk meg, ha nem is hallottak volna róla, már az első előzetese alapján izgalmasnak és érdekesnek ígérkezett. A kész filmet látva pedig elmondható, hogy amennyire kicsinyesnek és egyszerűnek tűnhet első blikkre a Villains, annyira magával ragadóra és megkapóra sikerült végül.

 

Hirdetés

A történet szerint két narkós tolvaj, név szerint Mickey (Bill Skarsgård, az AZ vigyorgó bohóca) és Jules (a mindig imádni való Maika Monroe) egy utolsó nagy benzinkúti rablást hajtanak végre, hogy a könnyen megszerzett pénzből Floridába utazhassanak. Ám a benzinkútnál mindent is sikerült nekik elvégezni, leszámítva a tankolást, így benzin hiányában bemenekülnek egy útszéli puccos lakásba. A végeláthatatlan gondok pedig nem is ott kezdődnek, amikor hazatérnek a ház lakói, George (Jeffrey Donovan) és a Gloria (Kyra Sedgwick), hanem amikor kiderül róluk, hogy ők ketten még nagyobb őrültek és szadisták - valamint a pincéjükben láncra vert kislány sem elhanyagolható tényező. A kérdés pedig magától adódik: Mickey és Jules ki tudnak jutni élve ebből a kaotikus macska-egér harcból?

Mind az előzetes, mind pedig maga a teljes film arra épít az első harmadban (ami valljuk be, annyira nem sok, hiszen mindössze másfél óra az egész alkotás), hogy habár kissé kéjenc vigyorral az arcunkon figyeljük a két főszereplő bohóckodásait, mindvégig tudjuk és érzékeljük, hogy ők ketten bűnözők. Az első pár percben legördülő stúdiók logói és készítők feliratai alatt is végig a benzinkúti rablást beszélik meg, miközben már a hangjukból érződik az enyhén túlzásba vitt kokainfogyasztás. Ám miután belekerülnek a bonyodalom sűrűjébe, a házaspár hazatér, és éppenséggel nem szeretnék, ha távoznának, valami megváltozik bennünk és a filmben is: elkezdünk izgulni kettejükért és szimpatizálunk velük a végletekig.

George és Gloria nem szimpla szadista őrültként vannak bemutatva, ennél azért eggyel árnyaltabb a kép. Mindkettő figura hátterét kellőképp megismerjük, és ezáltal míg az egyiknél ez lejjebb nyomja a mérleg kezét, addig a másiknál mindez megfordul. George kívülről egy modoros, részletekre mindig odafigyelő úriemberként jelenik meg, ám ez mindössze a felszín; belül egy önérzetes, gőgös és végtelenül szadista figuraként reprezentálódik. Ezzel szemben Gloria egy sokkal másabb karakter; elsőre ő tűnik a nagyobb őrültnek, aki roppantmód rudihervasztó "szexi" táncával nemcsak megölni akarja a fiatalokat, de ahogy egyre jobban és jobban belemélyedünk a hátterébe, úgy kezdünk empátiát érezni irányába és kvázi megérteni is őt.

Őmellettük persze a két főszereplő, Mickey és Jules a szíve-lelke a filmnek. A kezdeti bohóckodásuk és baklövéseik nem csak a vigyorgást idézik elő, hanem a felszín alatt egyre jobban meg is kedveljük őket (például hogy egyik-másik milyen elveket tart szem előtt, hogy idealizált függőségük ellenére mennyire szeretik egymást és mindent megtennének a másikért, stb.), így mikor beüt a krach, és komolyabbra vált a stílus és a hangulat, tudat alatt féltjük őket, izgulunk értük. És bizony beüt a krach, de szokásos hollywoodi belezés-darabolás helyett inkább a Hitchcock által preferált suspense kerül előtérbe. Jó néhány pattanásig feszült pillanat található a másfél órás játékidő alatt, amik között van olyan, amely bele is ég a néző retinájába annak nyersessége folytán.

Persze a suspense mit sem érne, ha nem jeleskedne a Villains az azt kiváltó két legfőbb elemben: a színészi játékban és az operatőri-vágási munkában. Szerencsére mindkettőben szuperál és nem is akárhogy. A fényképezést külön ki kell emelni, hiszen annak ellenére, hogy a teljes cselekmény végig egy háromemeletes házban játszódik, és szereplőink abban futkosnak fel-alá, egyáltalán nem lett egystílű vagy unalmas. Egymást váltják a közelik és a premierplánok; a kamera pontosan úgy mozog, hogy a szemünk ne pusztán egy pontra tudjon fókuszálni, hanem szabadon pásztázhassa a terepet; az apróbb kísérletezések, újítások pedig (például az enyhe ferdítések, szemszögekből felvett snittek) csak tovább színesítik a már eleve színes összképet. A vágás is ezekhez sorolható, hiszen a film elejétől a végéig mindig pontosan a cselekmény ritmusához, hangulatához igazodik, ezáltal sosem zökkent ki az élményből.

A színészi játékok pedig szintúgy pazarok lettek, akár a főszereplőket, akár az öt percre feltűnő mellékkaraktereket nézzük. Bill Skarsgård abszolút hitelesen hozza a narkós Mickeyt, kisebb kirohanásait, elborult ötleteit pedig külön öröm nézni, ám mindehhez hozzá kell tenni, hogy újfent nem kellett annyira megerőltetnie magát. Vele szemben Maika Monroe, a Valami követ vagy a The Guest elbűvölő színésze mindenki elől ellopja a show-t: csípőből hozza a függő, de agilis csajt, aki állandóan pörög, mindig csinál valamit és szüntelen feltalálja magát még a legkiszámíthatatlanabb helyzetekben is. Az ő karaktere megy át egy igencsak nagy jellemfejlődésen, ami kapcsán jut el a néző is oda, hogy ne csak a botlásaiból eredő sajnálat miatt szimpatizáljon vele. A férj bőrébe bújó Jeffrey Donovan pár pillanat alatt egy szerethető rohadékká növi ki magát, akinek megszólalásait, monológjait egész nap el tudnánk hallgatni. A Gloriát életre keltő Kyra Sedgwick pedig tökéletesen hozza a megkérdőjelezhető, de empátiára ébresztő feleség szerepét.

A Villains egy remek film lett, sőt a suspense zsánerben nem csak az utóbbi évek terméseiből emelkedik ki. Nyilvánvalóan, akinek nincs ínyére ez a fajta minimalista, macska-egér harcot bemutató cselekmény, az a néző hamar elunhatja magát, de mégis én bátran ajánlom mindenki számára. Nagyon érződik a filmen, hogy nemcsak a két készítő, Dan Berk és Robert Olsen, hanem a legutolsó statisztáig mindenki beletette szívét-lelkét, és annak ellenére, hogy a vége kissé átcsap a kiszámíthatóságba, még így is egy rendkívül élvezetes, szórakoztató alkotás lett, amiben több van, mint amennyit a felszínen kínál. De pontosan az ilyen meglepetések miatt szeretjük annyira az indie-filmeket.

Villains - Kritika

Kinek Ajánljuk
  • Bill Skarsgård és Maika Monroe rajongóknak
  • Akik szeretik az egyhelyszínes, suspense filmeket
  • Akik értékelik, ha felbillennek a megszokott hős-antihős szerepkörök
Kinek Nem
  • Akik a percenkénti robbanást és lassításokat szeretik
  • Nyelvpiercingeseknek… áú…

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.