Hirdetés

Hivatalosan is forog a Bridgerton család második évada

|

Folytatódik a Julia Quinn regényein alapuló széria.

Hirdetés

A nem felhőtlen népszerűségnek örvendő, de mindenképp a tavalyi év egyik legfelkapottabb sorozata a Netflix kosztümös drámája, a Bridgerton család volt. Ugyan a széria nem is olyan régen, pusztán múlt decemberben debütált, a rajongók szinte azonnal várhatták a folytatást, hiszen a fényűzés és románc köré épülő sorozat folytatását már januárban berendelte a Netflix. Most pedig már az is biztos, hogy megkezdődtek a második évad forgatásai.

Hirdetés

Rövid időn belül ment hatalmasat a Julia Quinn regényein alapuló széria, amiben a címszereplő Bridgerton család van a fókuszban, méghozzá az angliai régenség korszakának idején. A bemutatkozó évad középpontjában a feltörekvő Phoebe Dynevor által megformált karakter, Daphne állt, azonban a korábbi információk mellett néhány friss, a People által rögzített forgatási fotó is mutatja, hogy ez a folytatásban változik. A forgatásról elcsípett képeken ugyanis Jonathan Bailey látható, aki visszatér Anthony Bridgerton szerepében, mellette pedig a sorozat stábjához újonnan csatlakozó Simone Ashley látható, akit többen is ismerhetnek a Szexoktatás című sorozatból. A színésznő által megformált karakter, Kate Sharma Anthonyval fogja összeszűrni a levet a cselekmény folytatásában.

A következő évad egyébként Quinn regényeinek szintúgy második darabját dolgozza fel, melyet a magyar olvasók A vikomt, aki engem szeretett címen ismerhetnek. A készülő évad premierjéről egyelőre még nincs hivatalos megerősítés, de nagy valószínűséggel 2022-ben térhetnek majd vissza a rajongók a szerelem udvarába.

Nektek hogy tetszett az első évad?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.