Hirdetés

Kiderült, mikor érkezhet A farkas gyermekei sorozat 2. évada

|

Feltehetőleg már nem kell sokat várni rá.

Hirdetés

A Ridley Scott produceri segedelmével létrejött A farkas gyermekei című sci-fi sorozat nem éppen egy hibátlan darab, viszont az abban felvetett kérdésék, na meg válaszok rengeteg rajongót gyűjtött maga köré, így innentől fogva nem is lehetett kérdés, hogy az HBO Max berendeli a második évadot, melynek forgatása még tavasszal vette kezdetét. 

Az azóta eltelt időben nem sok mindent lehetett hallani a készülő produkcióról, azonban a Denis Villeneuve-féle Dűne egyidejű mozis és HBO Maxos premierjének köszönhetően kissé megtört a jég az androidos sci-fi új etapja körül, így legalább már annyi kiderült, hogy az HBO körülbelül mikorra lőtte be a premier időpontját.

Hirdetés

Bár konkrét hónapra vonatkozó dátumot nem kaptunk, egy friss HBO Maxos reklám tanúsága szerint A farkas gyermekei második évada valamikor 2022 elején kerülhet adásba. Ez önmagában véve annyit jelenthet, miszerint legkésőbb tavaszig  - vagyis április végéig - bezárólag egészen biztosan megkapjuk a folytatást. 

Amennyiben pedig addig is szeretnétek felfrissíteni a sorozatról származó emlékeiteket, vagy csak belevágnátok az emberi lét meglehetősen komplex kérdéseit feszegető történetbe, úgy azt Magyarországon az HBO GO-ra ellátogatva tehetitek meg. 

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.