Hirdetés

Összeállt a The Sandman-sorozat színészgárdája

|

Végre kiderült, kik alakítják majd a fontosabb szerepeket a kultikus képregény-adaptációban.

Hirdetés

Annak ellenére, hogy már 2019 nyarán kiderült, hogy a Netflix megállapodott a Warner Bros. televíziós részlegével és egy élőszereplős tévésorozatot készítenek Neil Gaiman eredetileg hét éven keresztül futó egyedülálló és kultikus képregényéből, a Sandmanből, idáig nem sok mindent tudtunk a projektről. Most azonban végre mozgásba lendült a streaming szolgáltató, és leleplezték a széria színészgárdáját.

Hirdetés

A főszereplő Álom, vagy Morpheus karakterét a korábban pletykált Tom Sturridge (Úton, Mary Shelley) kapta meg, rajta kívül pedig fontosabb szerepben feltűnik még a Trónok harcából ismert Gwendoline Christie Lucifer, és Charles Dance Roderick Burgess képében, Boyd Holbrook (Narcos, Logan), mint Corinthian, Vivienne Acheampong (Boszorkányok), mint Luicenne, Sanjeev Bhaskar (Yesterday, Kihantolt bűnök), mint Káin és Asim Chaudry (Oroszlántámadás), mint Ábel.

Az egyelőre premier nélküli The Sandman-sorozatot a Wonder Womant jegyző Allen Heinberg fogja papírra vetni, aki a showrunneri feladatokat is magára vállalta, míg producerként Gaimanon kívül David S. Goyer (Az acélember) felügyeli a projektet. A történetről annyit érdemes tudni, hogy napjainkban fog játszódni, melynek főhőse, Morpheus birodalmában megtalálható az összes valaha látott álom, és ezek révén kapcsolatba kerül istenekkel, démonokkal, mitikus teremtményekkel és egyszerű emberekkel egyaránt. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.