Hirdetés

A Taxi 5 szinkronfelvételén jártunk - interjú Hamvas Dániellel

|

A Mafilm Audio Kft. jóvoltából volt lehetőségünk betekinteni a Taxi 5 szinkronmunkálataiba, ahol a főszereplő duó egyik tagját megszólaltató Hamvas Dániellel is beszélgettünk többek között a filmről, a Marvelről és a tuningról.

Hirdetés

Szűk 20 éve már, hogy mozikba került Luc Besson klasszikusa, a Taxi. A film ugyan sorozattá nőtte ki magát még további három résszel, a színvonal mégis zuhanórepülésben vonta ki a forgalomból a legendás Peugeot-t. Most, 11 évvel a negyedik rész megjelenése után, egy teljesen új szereplőgárdával és felütéssel igyekeznek feltámasztani a szériát. A Taxi 5 május harmadikától látható a mozikban, mi pedig ennek apropójából leshettünk bele a film szinkronmunkálataiba.

Hirdetés

Hamvas Dániellel, a film ügyeletes poéngyárosának, Eddy Makloufnak (Malik Bentalha) magyar hangjával beszélgettünk egy jót, elsőként pedig a Taxi filmekkel kapcsolatos múltjáról kérdeztük a színészt:

Láttam mindegyiket és úgy gondolom, hogy hanyatlik a sorozat. Az első rész tipikusan az, amikor valamibe nagyon jó érzékkel belenyúlsz, jó korban, jól kitalált archetípusokkal. Semmi különleges nem volt benne, amit korábban ne láttunk volna, de mindaz, amihez nyúlt, az tökéletesen működött. Luc Besson gyakorlatilag egy amerikai filmes, csak Európában,így jól ráérzett, hogy ezt lehet folytatni, csak a harmadik, negyedik résznél benne volt már a nézőben, hogy "kellett ez?" Nem lett volna jobb még egy kicsit kotlani rajta, jobb ötleteket kitalálni?

Miközben hallgatjuk, ahogy a színész nagy lelkesedéssel, hihetetlen szakmai alázattal mesél a munkájáról, felmerül egy kikerülhetetlen kérdés is. Luc Besson legutóbbi filmjére, a Valerian és az ezer bolygó városára is kitértünk, mivel a film főszereplőjének, Dane DeHaannek ő kölcsönözte a hangját. Hamvas szerint a két film között vannak hasonlóságok: 

A Valerian egyrészt túl sok volt, mivel annyi minden történik benne, annyi helyen, és annyi szereplővel, hogy kapkodod a fejedet és nincs időd semmibe se belemélyedni. Másrészt pedig az motoszkált bennem, hogy Besson nem tudja megfelelően kezelni a dramaturgiát. A történet az egyik oldalon ezerszer látott klisékből áll, a másikon pedig egyszerűen nem áll össze egy egésszé a sok eredetinek szánt ötlettől. Egyensúlyi problémák voltak. "Sokat akart a szarka..."

Noha a Valerian hazánkban kifejezetten jól teljesített a pénztáraknál, ez nemzetközileg már kevésbé mondható el, így arra is kíváncsiak voltunk, hogy van-e létjogosultsága egy Taxi 5-féle rebootnak és mennyire lehetünk bizakodóak:

Abszolút érthető, hogy nem egy ötödik részt csináltak, kvázi csak annak nevezték, de közben az új karakterekkel valójában rebootolták a szériát. Vannak kételyeim azzal kapcsolatban, hogy mennyi embert fog érdekelni a negyedik rész után, de kár lenne eldobni a franchise-t, nem véletlenül vették meg Amerikában is anno, bár ott nem lett túl nagy sikere.

Ezúttal viszont teljesen új alapokra építették a dolgot olyan szempontból, hogy Bessonnak csak produceri szerepe volt, plusz nem a szokásos rendezők készítették, nem a szokásos írók dolgoztak rajta, innentől kezdve lehet, hogy egy ezzel a vérfrissítéssel működőképes dolog válhat belőle.

Mivel színész többek között Kevin Hartot is számos alkalommal szinkronizálta, ezért más vígjátékokkal is össze tudta vetni mindazt, amit eddig látott a Taxi 5-ből:

Ez egy nagyon fura helyzet, mert soha nem gondoltam volna, hogy például a Pofázunk és végünk akkora siker lesz, mint amekkora volt. Ugyanígy itt se látom ezt feltétlenül, de persze közben lehet, hogy a közönség rá fog kattanni és nagyon fogja szeretni. 

Ha így lesz, akkor abban valószínűleg oroszlánrészt fog vállalni a franchise legfőbb humorforrása, a közönségkedvenc Gibert felügyelő (Bernard Farcy), aki persze az új részben is hozza a tőle megszokott stílust. Éppen ezért a film humorára is rákérdeztünk: 

Az eddig felvett jelenetek során nem láttam olyan dolgokat, poénokat, amik kifejezetten megleptek volna, viszont nem a fárasztó, ezerszer lerágott és alpári dolgokra mentek rá, ami egy jó jel számomra, mert nekem ez kifejezetten fontos. Nem lesz olyan kultfilm, mint amilyen az első volt, de egy kellemes szombat esti szórakozásnak abszolút megfelelhet.


A szinkronmunkálatok során Hamvas kihangsúlyozta, hogy véletlenül sem szeretne ripacskodni a szerepében. Mi viszont úgy éreztük, hogy karaktere, Eddy pont azt csinálja:

Bizonyos értelemben igen, de nem akarok több lenni, mint ő. Szóval a korlátok között akarok maradni, nem akarok nagyon rápakolni, mert akkor olcsó lesz. Olcsó pedig nem szeretnék lenni, hanem tartani akarom azt a szintet, amit ők kitaláltak. Pontosan azért, mert szerintem egész jól belőtték az egyensúlyt a vicces karakter és a "straight man" között. Ha pedig én ezt túljátszom, akkor eltolódik a dinamika, és bizonyos értelemben rám fog kerülni a hangsúly. Tény, hogy sok a srác, de szerintem pont annyira, amennyire kell. Annak a szinkroniskolának vagyok a követője, hogy nem filmet kell újraalkotni, hanem fogni kell, szétszedni az eredetit, megnézni, hogy miből áll és újra összerakni. Csak magyarul.

Még mindig a komikumnál és a vicces figuráknál maradva megemlítettük azt is, hogy a Taxi eleinte egy ütős akciófilm is volt, ám szép lassan az olcsó poénok kerültek túlsúlyba:

Igen, és olyan lett az egész, mint egy sitcom: ugyanazok a karakterek ugyanazt csinálják, nincs semmi változás, nincs semmi fejlődés. A Marvel szerintem pont azt csinálja jól, hogy eléggé elfordítja a karaktereket egymáshoz képest, vagy megváltoznak a szándékaik, miközben ugyanazok maradnak, de mégis mást csinálnak.

Őszintén mondom azt, hogyha ilyet tudnánk Magyarországon csinálni, akkor az itthon marha nagy sikert aratna. Persze nem kéne annyi autót összetörni, de szerintem nagyon működne egy ilyen akcióvígjáték nálunk, szeretné a közönség, érdemes lenne megkockáztatni. Csak nem szabadna olcsónak lenni.

A Taxi filmek szíve-lelke persze sohasem a színészek voltak, hanem a hófehér tuningolt címszereplő, amely sokunk vágyálma volt annak idején (és talán még most is). Mikor rákérdeztünk, hogy a színész hogy áll a vezetéssel, őszintén meglepődtünk, mikor hatalmas lelkesedéssel kezdett el magyarázni:

Van egy erős, meg egy nagyon erős autóm, de nem vagyok jó sofőr, nem is nagyon szoktam áthágni a határokat, mert elmebeteg azért nem vagyok. Az egyik autóm 200, míg a másik 400 lóerős, az erősebbik egy Subaru Impreza STI, szóval én azért értékelem az ilyen dolgokat. (nevet) Azt gondolom, hogy a tuningkultúrát is lehetne keretek között, felelős szervizekkel engedni kibontakozni, de persze nyilván sufniban ne építsenek át egy féket. De amikor egy rally szervizben, ahol rally autókkal is foglalkoznak, átépítenek felelősségteljesen egy autót… én ebben nem látok semmi rosszat, ez csak túlzásba vitt szigor a rosszul szabályozottság miatt.

Végül egy korábbi témára visszacsatolva megtudakoltuk, hogy milyen az, amikor készen látja már az általa is szinkronizált filmeket:

Igen-igen, ez nagyon fura helyzet, mert nem csak arról van szó, hogy már láttam a film jeleneteinek többségét, hanem mert ilyenkor mindenki, aki a mikrofonnak azon az oldalán van, elkezdi keresni, hogy "jól csináltam, jó voltam, lehetett volna máshogy?". Tehát az ilyen állandó hibakeresés miatt nem teljes az élmény számunkra. "Nevettek most? Ha nem nevettek, akkor az kinek a hibája? Biztos az én hibám, mert nem csináltam jól valamit." Érted? Ilyen ez.

A Taxi 5 május harmadikától lesz megtalálható a magyar mozik műsorán.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.