Hirdetés

Előzetest kapott az új démoni horrorfilm, az Amulet

|

A színészből rendezővé avanzsált Romola Garai debütáló filmje július végén kerül a mozikba és VOD-ra egyaránt.

Hirdetés

Továbbra sem vagyunk eleresztve minőségi horrorfilmekből - főleg ha csak az idei évet nézzük. Persze a járvány értelemszerűen nagyban közrejátszott ebben, de A láthatatlan emberen kívül nem igazán lehet még egy jó echte műfaji alkotást mondani. Ha minden igaz, még idén megjelenik az új Kampókéz, a 2018-as Halloween folytatása, a Hang nélkül 2 és még ki tudja, milyen titkos csemegék készülnek a Netflixnél vagy az A24-nél. Így még reménykedhetünk, ám addig is egy új angol horror mutatkozik be most július végén, az Amulet.

Hirdetés

A Vágy és vezeklés, a Dirty Dancing - Piszkos tánc 2 és A szüfrazsett mozik színésznője, Romola Garai próbálta ki magát a kamera innenső oldalán, és első filmje rögtön egy egyhelyszínes, démoni horror lett. A sztori egy ex-katona életét mutatja be, aki otthagyva a háború mocskát, hajléktalanul tengődik Londonban, mígnem egy fiatal nő befogadja az otthonába. Elsősorban a ház körüli segítségek miatt döntött így, meg a haldokló anyjának ápolása révén, azonban a férfi hamar rádöbben, hogy valami nincs rendben az emeleten élő idős nővel, aki sosem hagyja el a szobáját.

 

Az Amulet most július 24-én jelenik meg az amerikai mozikban és VOD-on, azaz online egyaránt. Ti tesztek majd vele egy próbát?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.