Nicolas Cage, az egyébként Oscar-nyertes remek színész már-már saját magára licitál rá, mekkora őrültségekre képes igent mondani. Egyik következő filmjében, a High Fire-ben a színész egy alkoholista, lezüllött sárkányt fog eljátszani, aki manapság már az emberek között és a tévé előtt tengeti életét. A minap pedig egy másik projektje kapta meg hivatalos előzetesét, amiben egy interdimenzionális űrlény egy portálon keresztül látogat el a Földre, akit a dzsúdzsucu nagymestereknek kell legyőzniük.
Ténylegesen ez a története a filmnek (aminek eredeti címe szimplán csak Jiu Jitsu), annyi kibővítéssel, hogy a dzsúdzsucu nagymesterek dinasztiáról dinasztiára képzik ki a védőket, akiknek minden hatévente vissza kell verniük a gyilkos földönkívülieket. A mostani generációban van Alain Moussi, Frank Grillo, Tony Jaa és persze maga Nic Cage is, aki már az előzetesben is külön kiemelte, hogy mennyire őrült. Őszintén nem tudjuk, mit kellene ettől a filmtől várni, ez már mód felett túlszárnyalja a bűnös élvezet kategóriát.
A Jiu Jitsu most november 20-án debütál majd az amerikai mozikban és online egyaránt. Ti tesztek majd vele egy próbát vagy ez nektek már sok?