Hirdetés

Itt az Amerikába jöttem 2 hivatalos előzetese

|

Eddie Murphyék újra hozzák a formájukat, annyi szent.

Hirdetés

Az Amerikába jöttem folytatása már egy jó ideje készülőfélben volt, de sokáig közel semmit sem lehetett róla tudni. Tavaly januárban aztán végre életjelet adott magáról, amikor is meglett a film rendezője, Craig Brewer. Eredetileg idén nyáron került volna a mozikba, de a koronavírus-járvány ezt az alkotást sem kímélte, így a csúsztatás mellett végül az Amazon Prime-mal egyeztek meg az alkotók a bemutatás kapcsán. Pár napja pedig egy rakat képet is kiadtak, amik láttán megbizonyosodhattunk róla, hogy a színészek egy napot nem öregedtek 1989 óta. Most viszont egy rettentően stílusos és pofás előzetest is kaptunk.

Hirdetés

Az Amerikába jöttem 2 kvázi ugyanaz lesz, mint anno az első rész, mindössze annyi különbséggel a történet kapcsán, hogy Akeem és Semmi most az előbbinek a fiát keresik meg New Yorkban. Az előzetes pedig máris lerántja a leplet róla, hogy a díszes színészgárda (Leslie Jones, Tracy Morgan, Wesley Snipes, James Earl Jones) mellett Eddie Murphy és Arsenio Hall újfent rengeteg szerepben fog felbukkanni. A film jövő március 5-én debütál majd az Amazon Prime-on - reméljük, ekkor már tényleg, és nem fogják tovább tologatni.

Titeket meggyőzött az előzetes?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.